2008. december 31., szerda

Happy New Year! :o)

Sietünk, mert sok programot szerveztünk az év utolsó napjára, úgyhogy csak pár képet töltöttem fel gyorsan az elmúlt napokból ide.

Milu karácsonyi ajándékokat bont 25-én reggel :o)


Voltunk kirándulni a közelben lévő lysterfield-i tónál is:


Tasinak találtunk egy hatalmas, hosszú nyakú, éber tekintetű teknőst :o)


Újra eltöltöttünk egy meleg, nyári napot Geelong-ban is:


Fotóztam hófehér whippetet is, karácsonyi öltözetben :o)

Milu komoly arccal ült fel Zozival a híres geelong-i körhintára :o)


És feltöltöttem egy kis videót is. Milu úgy egy hete minden este teljesen magától ezt a kis monológot adja elő, és tegnap végre fel is vettem :o) Hát létezik ennél nagyobb boldogság az életben??



Egészségben, sikerekben, boldogságban gazdag Új Esztendőt kívánunk Mindenkinek!

2008. december 24., szerda

Boldog Karácsonyt!

Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk szeretett családunknak, otthoni és itteni barátainknak, kedves ismerőseinknek és az ismeretlen olvasóknak is!

Isteni finom volt az ünnepi vacsora (és a desszert, a mákosbeigli is nagyon jól sikerült!) Nagyon szépen köszönjük az ajándékokat, most este kerülnek be a fa alá és holnap reggel bontjuk csak ki őket :o)

2008. december 22., hétfő

Geelong

Vasárnap (is) kirándultunk egy nagyot, mégpedig Geelong-ba, ami Victoria állam második legnagyobb városa, mintegy 240 000-es lakossággal. Melbourne-től kb. 70 km-re, délnyugati irányban található, természetesen a tengerparton :o)

A város egészen lenyűgözött, elképesztően gyönyörű, megállás nélkül fotóztam :o) Olyan 28-30 fok volt, ragyogó napsütés, miközben kellemes szél fújt, na és a tenger illata... imádom, még mindig nem tudok betelni vele. A városnak, a partnak olyan hangulata volt, mintha nyaralnék; utoljára QLD-ben éreztem ezt. Tuti, hogy rendszeresen vissza fogunk járni :o) A képek itt találhatóak, de azért itt is mutatok párat.

Találomra leparkoltunk a kocsival, kisétáltunk az utca végére és ez a látvány tárult elénk:

Védett kis öböl tengerben fürdésre, a parton pedig egy óriási medence a gyerekeknek...

A gyerekmedence, kicsit közelebbről. A "strand" használata természetesen teljesen ingyenes. A medencét a Ford autógyár adományozta a városnak.



Ezen kívül ebbe az albumba is feltöltöttem elég sok képet az elmúlt pár hétből. Szinte alig vagyunk itthon Miluval, mindig van valami programunk (és sok kép még fel sincs töltve, nagy az elmaradásom...) Ma például állatsimogatós farmon jártunk Miluval, Annamariékkal és Szilviékkel, tök jó volt. Mindenféle kettő- és négylábú háziállat volt több méretben és korosztályban, valamint voltak lámák, emuk, kenguruk, sőt még teknős, gyík és kígyó is. Milu odáig volt a nyuszisimizésért, meg meg is lehetett etetni az állatokat, meg kisvonaton is utaztunk, nagyon élvezte :o)

2008. december 17., szerda

A gazdasági válság

Bizony azért itt is érződik, kár lenne szépíteni. Az ausztrál kormány nagy erőkkel mesterségesen próbálja élénkíteni a gazdaságot, fogyasztásra ösztönözni az embereket. A jegybanki alapkamat a padlón, a hitelkamatok szintén (egyes háztartásoknak többszáz (!) dollárral csökkent az ingatlanukra a havi törlesztés), a benzin ára 1 dollár körül van, karácsonyra a családoknak gyerekenként 1000 dollárt ad, pumpálja a pénzt az autóiparba (most összesen 8 milliárd dollárt), a tévében a miniszterelnök pedig "shopping, shopping, shopping"-ra bíztatja az ausztrálokat. (Akik ezt gondolkodás nélkül meg is teszik, a legtöbbjük nem az a tartalékolós fajta.)

Az ausztrál munkaerőpiacon a válság kezdődött egy megtorpanással, létszámstoppal, aztán a gyakran tömeges méretű elbocsájtásokkal. Itt meg lehet nézni a nagyobb cégek létszámleépítéseit számszerűsítve is.

Hogy személy szerint mi ezt mennyire érezzük, hát most eléggé, ugyanis már az én cégem is ugyanúgy bekerült a hírekbe, cikkekbe a folyamatos, nagyszámú leépítésekkel (legutóbb a Brisbane-i irodából küldtek el egyszerre 20 embert, de Sydney-ben és Melbourne-ben is folynak az elbocsájtások)
Komoly gond, hogy a cégnek nagy 457-es programja volt, nagyon sokan vannak 457-es vízumon. A cég Sydney-i irodájában olyanokat is kénytelenek voltak elküldeni, akik mindössze 3 hete (!) érkeztek 457-essel. Az ő esetükben van 1 hónap felmondási idő, meg még 2 hét, ami alatt el kell hagyniuk az országot, ha addig nem találnak új szponzoráló céget.

Ha nincsenek bejövő projektek, a cégnek iszonyat költség fenntartani a tanácsadókat. A cégnek igazából az éri meg, ha ki tud számlázni minket az ügyfélnek, jó borsos napidíjért - ha nincs projekt, akkor nyilvánvalóan nem engedheti meg magának, hogy ennyi pénzt fixen havonta kifizessen az alkalmazottainak. Ráadásul a válság a lehető legrosszabb időszakban jött, itt most van nyár, IT területen amúgy is most kezdődik a holtszezon.

Ahogy tehát arra már hetek óta számítani lehetett, most már bizonyossá vált, hogy az én alkalmazotti szerződésemet sem fogják meghosszabbítani, ehelyett külsősként, szerződéssel fognak majd projektektre felbérelni - ha lesznek újra projektek. A Sydney-i nagyfőnök azt mondta, hogy február előtt semmiképp, tehát addig "szabi", együtt a családdal, pihenünk, csavargunk, élvezzük a nyarat :) Ennek van előnye és hátránya, az előnye az, hogy sokkal többet lehetünk együtt (a munka túlnyomó része itthonról is elvégezhető), a projektekre így még magasabb összeget kapok, mint alkalmazottként, hátránya hogy ha nincs projekt, akkor nincs bevétel. Előnye viszont még, hogy így nem leszek lekötve, azaz más cégekhez is tudok szerződni, akár párhuzamosan is.
Lehet, hogy emiatt csinálunk egy céget, mert adózásilag is jobban jönnénk ki úgy. :)

2008. december 15., hétfő

Fogas kérdés

Úgy 2,5 hete egyik este Milu véletlenül, de iszonyatosan fogon fejelt. Az egyik felső, egyes fogamat találta telibe, és baromira fájt. Rögtön mentem megnézni, nem tört-e el, de még csak nem is vérzett, semmi baja nem lett. Pár perc múlva elmúlt a fájdalom, utána még pár napig esténként lüktetett egy kicsit, aztán teljesen elmúlt.
Rá kerek 2 hétre azonban kezdett érzékeny lenni ugyanaz a fogam harapásra, majd lüktetni és fájni kezdett. Nem múlt el, úgyhogy másnap este már inkább felhívtam a fogorvosomat Mo-n. Azt mondta, hogy a nagy ütés hatására sajnos megszakadhatott a fogban az ideg, ez nagyon gyakori, vagy ami még rosszabb, az is lehet, hogy maga a gyökér eltört. Röntgen kellene, meg érzéspróba; érintsek hozzá egy jégkockát és ha nem érzem, az nagy baj, akkor a fog elkezdett elhalni és gyökérkezelni kell. Kipróbáltam, és rögtön kaptam egy szívrohamot; nem éreztem a jégkockát :o((

Másnap, péntek reggel első dolgom volt fogorvost keresni. (ami eleve szívás, nem véletlenül rakatja rendbe mindenki a fogait még otthon. A fogorvos itt kőkeményen fizetős, magánúton megy, a medicare ebből semmit nem térít)
Első körben elsétáltunk Miluval az egy utcával alattunk lévő, nagyon szimpi fog-klinikára, ahol vagy 6 fogorvos is rendel. Bementünk, és megkérdeztem a recepcióslányt, hogy mi a legközelebbi időpont, mindegy melyik dokihoz. Azt mondja, jövő hét péntek. Hú, mondom, az nagyon sokára van, már most is fájdalomcsillapítókon élek, fáj a fogam, megsérült mert a fiam lefejelt, valami korábbi időpont kellene. Nagyon sajnálja, de ez a legkorábbi, amit tud adni, esetleg adjam meg a nevem és a számom, és ha valaki lemondja valamikor a következő hét folyamán, akkor értesít. Megadtam. (a váró egyébként teljesen tele volt, tényleg nagy volt a pörgés)

Hazamentünk, és elkezdtem telefonálni. A nap folyamán összesen 12 (!) fogászati rendelőt hívtam fel Berwickben, Narre Warrenben és Beaconsfield-ben, és rá kellett jönnöm, hogy annak a jövő pénteki időpontnak nagyon kellett volna örülnöm. Minden asszisztens mosolyogva, nagyon kedvesen tudott volna időpontot adni január 6. és január 26. között, mindössze egy volt, aki "már" december 22-re is tudott volna. Mindnek elmondtam, hogy nekem fáj a fogam, lehetetlenség addig kibírnom, de csak sajnálták, karácsonyi szezon, teljesen tele vannak. Egy asszisztensnek aztán mégis megesett rajtam a szíve, és azt mondta, hétfőre megpróbál betenni, de nem tudja biztosra ígérni. Megadtam a számom, aztán délután, amikor már kezdtem nekikereseredni, hívott is, hogy sikerült, mehetek hétfőn 11-re.
Szuper. Akkor már csak a hétvégét kell kibírnom (mert szombat-vasárnap szinte egyetlen fogorvos sem dolgozik, csak hétfőtől péntekig). Szedtem szépen a fájdalomcsillapítókat és tűrtem az egyre nagyobb fájdalmat. Szombat reggelre mégis eljutottam oda, hogy mindenképp keresek valami Emergency-t, csak van valami megoldás. A neten aztán találtam 2 olyan fogászatot, ahol fel volt tüntetve, hogy "after hours emergency" szolgáltatásuk is van, az egyiknél nem volt ár írva, a másiknál 95 dollár extra pénzt számoltak fel érte (plusz persze a kezelés költsége). Az egyik szám rögzítőre futott, a másikon viszont felvették, szombaton! Hurrá. Mondom az asszisztensnek, hogy a legközelebbi időpont felől érdeklődnék. Azt mondja, jövő hét péntek! Kérdem én, hogyhogy, ez a szám, amit hívtam, direkt "after hours emergency"-re volt megadva, extra fee-ért, nekem fáj a fogam, mostanra kellene időpont. A válasz: igen, valóban dolgoznak ma, de teljesen tele vannak, tényleg sajnálja, de nem tud mit tenni. Ó vazze, hát ezt nem hiszem el.

Megkérdeztem olyanokat, akik már régebbóta itt élnek, és azt mondták, ez sajnos itt tényleg így működik. Mindegy, gondoltam, végülis már csak másfél napot kell kibírnom. Éjjel viszont összesen talán ha 3 órát sikerült aludnom, annyira fájt, és már rég nem használtak a sima fájdalomcsillapítók. Emellett reggelre (vasárnap) a gyulladástól bedagadt felül a szám és az arcom bal fele, egészen a szemem aljáig. Egészen nyilvánvaló volt, hogy valamit tenni kell, még egy napot már egész biztosan nem bírok ki. Tovább vadásztam a neten fogászati ügyeleteket, és nagy nehezen találtam is egy-kettőt, de nem jártam sikerrel, fel sem vették a telefont. A keresést természetesen már egész Melbourne területére kiterjesztettem, akárhová elmentem volna, csak csináljon valaki valamit. Végül Box Hill-ben (tőlünk kb. 40 perc autóút) egy többnyire esztétikai fogászat fogorvosa felvette a telefont. Mondtam neki, hogy sürgős fogorvosi kezelésre van szükségem. Válasz: vasárnap nem végeznek fogászati kezelést (annak ellenére, hogy a honlapjukon ott van a vasárnapi nyitvatartás), mi a panaszom. Elmondtam neki mindent, szépen sorban. Szerintem a feldagadt fejem említése hathatott, mert végül nagy nehezen azt mondta, na jó, legyek ott 10 percen belül és megnézi. Mondtam, hogy legyen fél óra inkább, mert elég messze lakunk. Rendben.

Amikor megérkeztünk, az asszisztens, egy idősebb ázsiai férfi már ott volt. Na az ő angoljából nem sokat értettem, és az sem sokat segített, hogy orvosi maszkon keresztül beszélt hozzám. Egy percre rá a doki is befutott, egy fiatal ázsiai srác (csak miattam jött be egyébként a rendelőbe). Megnézte a fogam, megállapította, hogy egyértelmű a gyulladás. Csinált egy röntgent a fogamról, aztán megmutatta nekem is és elmagyarázta (őt nagyon jól lehetett érteni maszkon keresztül is), hol van a baj, hol a gyulladás stb, sőt, egy fogorvosi ábrán is megmutogatta ugyanezt, hogy mi történt a fogammal, miért fáj.
Azt mondta - amit az én dokim is telefonon keresztül -, hogy a fogam természetesen megmarad (még jó), de az ideget sajnos ki kell szedni, ez elkerülhetetlen, de legalább törés és csonthiány nincs a gyökérben. Az asszisztens jelezte, hogy ez összesen 400 dolláromba fog kerülni.
Ez van, abban az állapotban akkor is kénytelen lettem volna megcsináltatani, ha duplaannyit mond. A doki kiszedte az ideget, a gyulladás mértékén a fog feltárásakor pedig maguk is meglepődtek; mondogatták is, hogy ez aztán baromira fájhatott, hát ez tényleg emergency. A fogamat le sem tudta zárni, ha elvonul a gyulladás, majd vissza kell még mennem.
Emellett felírt kétféle antibiotikumot, mindkettőből 3 x 2-t, meg egy erős fájdalomcsillapítót (azt csak alkalomadtán persze). Amikor kiváltottuk a gyógyszereket (plusz 40 dollárért, de itt már számított a medicare kártya), a gyógyszerész külön kijött hátulról, hogy egész biztos jól írta-e fel az orvos az adagolást, mert a felnőttek adagja 3 x 1, ő dupla adagot egészen biztos nem merne tovább szedni 2 napnál, az annyira brutális, pláne mindkettőből.
Végül csak 3 x 1-ben kezdtem őket szedni (a dobozon is annyi van, és így is épp elég gáz ez a szervezetemnek), és már másnapra rohamos javulás volt; végigaludtam az éjszakát, a fájdalom teljesen elmúlt, a duzzanat is szépen lement (nyomásra még fáj, de hát nem nyomogatom), szóval nagyjából már minden újra a régi.

A kérdésem az lenne a régebb óta itt élő, fogászati témában tapasztaltabb melbourne-iekhez, (ill. más államban élőkhöz is) hogy ez itt tényleg így működik?? Itt mindeki csak megelőz, vagy mi? Oké, hogy fizetős, de itt nincsenek állandó ügyeletek, ahová nem is kell bejelentkezni, csak bemegyek és fogadnak? Lyukas fogam nincs, otthon jártam én is rendszeresen kontrollra - ez simán egy hülye baleset volt, ami viszont azonnali ellátást igényelt volna. Otthon rögtön tudtam volna, hová forduljak, itt ugye kevésbé.
Ezen kívül a magánbiztosításokról kérdeznék még, hol érdemes kötni, egyáltalán érdemes-e, pro és kontra vélemények...
Köszi előre is mindenkinek!

2008. december 2., kedd

Melbourne Zoo

Szombaton ellátogattunk a Melbourne Zoo-ba, ugyanis Márk cége ide szervezte a karácsonyi partit. Persze órákkal korábban kimentünk, hogy legyen idő alaposan körülnézni :o)
Taskóék sokszor eszünkbe jutottak, hogy milyen jó lenne ha ott lennének, na és a Simon család, Simon Ádám biológuspalánta :o)
Fotók itt találhatóak, de azért pár képet ide is felteszek.

Milu odáig volt a homokozós részért:


Orángután:

Egy nyári Mikulás (kicsit megtépett csizmaprémmel):

Tegnap este pedig Judit barátnőm hívott, hogy nézzünk ki, mosolygó arc van az égen! Nálunk akkor még nem sötétedett, úgyhogy várni kellett, de aztán fölöttünk is feltűnt az égen a vigyor, szenzációs volt!!! Ebben az országban, ahol eleve mindenki mosolyog, miért ne mosolyogna az ég is?? :o)
Nagy élmény volt, hogy semmi más nem volt az égbolton, csak ez a mosolygó arc (amit Márknak sikerült ilyen jól megörökítenie):

Itt pedig mások fotói láthatók a jelenségről.

2008. november 27., csütörtök

Az ausztrál jogsi

A neten elérhető információ, hogy mely országok jogosítványait lehet egy az egyben becserélni ausztrálra - a magyar sajnos véletlenül sincs köztük, úgyhogy magyar jogosítvánnyal, állandó lakosi vízummal csak 3 hónapig lehet vezetni. Az ausztrál jogsihoz mindenből újra le kell vizsgázni, ami Victoria államban először egy Learner Permit tesztet, aztán egy Hazard tesztet (ősrégi monitoron megy egy szar minőségű film és kattintgatni kell az egérrel amikor fékeznél stb.) majd egy gyakorlati vizsgát jelent.

Mivel Márk elég sokat dolgozik, eddig egyáltalán nem ért rá ilyenekkel foglalkozni. Az idő azonban egyre inkább sürgetett, úgyhogy két hete egyik nap később ment be dolgozni és a dandenongi VicRoads ügyfélszolgálaton kezdett. Megkérdezte, mi a legközelebbi időpont a tesztre és rögtön másnapra kapott is... 6 napra rá jelentkezett be a Hazard tesztre és hirtelen felindulásból aznapra jelentett be engem is a Learner Permit tesztre (mondván, így felváltva tudunk addig vigyázni Milura)
Aznap este valami f9 körül ért haza a munkából; fürdetés, egyebek, úgyhogy olyan 4-5 teszt gyakorlására maradt csak ideje a másnap reggeli vizsga előtt. Sima feleletválasztós teszt (a,b,c,); összesen 320-féle kérdés van, ebből 32-t tesznek fel a vizsgán, és ennyi van a neten bárki számára szabadon elérhető gyakorló tesztekben is, amiket véletlenszerűen generál a program - értelemszerűen minél többet gyakorol valaki, annál valószínűbb, hogy egyre több kérdés lesz ismerős. (a vizsgán csont ugyanezek a kérdések vannak, még a képek is ugyanezek!)
78%-tól adják meg, és a 32 kérdésre 45 perc áll rendelkezésre. Márk negyed órán belül végzett, és a helyi KRESZ könyv elolvasása nélkül is 100%-os eredményt ért el.

Mégis, hogy mennyire komoly ez a KRESZ vizsga, szerintem az én példám mutatja a legjobban. Nekem ugyanis nincs jogsim. Nemhogy ausztrál, magyar se. Soha nem is volt. Felkészítő tanfolyamon sem voltam soha. Az elmúlt években azért nyilván utasként is ragadtak rám közlekedési szabályok, ismerem a táblákat, elsőbbségadási szabályokat, alapvető dolgokat; de KRESZ könyvet konkrétan még nem fogtam a kezemben.
A vizsgára kemény 6 napom volt felkészülni, amiből az utolsó 4-et dögrováson töltöttem, így a felkészülés végül összesen nem lett 3 óránál több (és akkor is csak az internetes teszteket nézegettem)
Mindezek fényében, múlt hét kedden 9:05-kor kezdtem a vizsgát és kerek 11 perc múlva már a pultnál vártam az eredményt - 100%-os lett.
Nem, nem én vagyok ilyen okos-ügyes, istenadta tehetség, hanem maga a vizsga ennyire egyszerű. Mondanám, hogy angolul kell tudni hozzá, de még csak ez sem igaz, ugyanis a vizsga 20 nyelven elérhető (pl. olasz, német, spanyol, görög, török, orosz, szerb, román stb.; a magyar épp nincs közte), de lehet tolmácsot is igényelni, ingyen és bérmentve.
Szerintem ha valakinek van olyanja, amit köznyelven úgy hívnak, hogy "józan paraszti ész", akkor ezen megbukni nem lehet. Ha meg még jogosítványa, vezetési tapasztalata is van az illetőnek, és gyakorolt is a vizsgára, akkor szerintem az a művészet, ha nem 100% az eredmény.
Vannak persze ausztrál sajátosságok, amiket célszerű tudni, de nem ezekkel van teleszórva a feladatsor, hanem logikusan kikövetkeztethető kérdésekkel.
Néhány példa a kérdések jellegére (nem szó szerint, és nem sorrendben vannak a válaszok, csak emlékezetből írom):
a vezetés egyik igazi kihívása: a.) vezetés közben beállítani a rádiót, b.) a kerekeidet a megfelelő nyomás alatt tartani, c.) rossz minőségű úton is biztonságosan vezetni.
Vagy: az úton előtted lovak jelennek meg, mit teszel? a.) ugyanúgy haladsz tovább és áthajtasz közöttük, b.) nyomod a dudát, hogy húzzanak az utadból, c.) lassítasz, esetleg meg is állsz, hogy elkerüld az ütközést. (ugyanez a kérdés van farmállatosban is)
Vagy: az ábrán az előtted haladó kamion balra kanyarodáshoz készül, rajta a "do not overtake turning vehicle" tábla. A kérdés az, hogy mit teszel? a.) most megelőzöd b.) dudálsz a kamionsofőrnek, hogy tudja, mögötte vagy c.) a kamion mögött maradsz, és hagysz neki helyet a forduláshoz.
És így tovább a végtelenségig, telis-tele igazi gyöngyszemekkel.

A VicRoads-os ügyintéző lány állati kedves, nevetgélős volt végig, mintha nem is hivatalban lettem volna. Amikor bejelentkeztem, még azt is mondta, hogy Milu nagyon cuki és szívesen vigyázna rá amíg vizsgázom, csak hát túl sokan állnak mögöttem a sorban. A sorok egyébként gyorsan haladtak, sok ügyintéző dolgozott, és egyik fél részéről sem láttam egyetlen morcos, türelmetlen arcot sem.
A sikeres vizsga után rögtön lefényképeztek, és 2, azaz kettő perc múlva a kezemben volt a "Learner Permit"-em; egy műanyag kártya fotóval, címmel, születési adattal, érvényességgel (10 év!). Vettem még 2 db "L" (learner) táblát és már mentem is. Összesen fél óránál többet nem töltöttem a VicRoadsnál, és kezemben volt az "elő-jogsi", amivel akár azonnal kormány mögé ülhetek, amennyiben kiteszem az L betűt az autóra és ül mellettem egy "supervisor", egy olyan személy, akinek van jogsija és tud engem tanítgatni. Ugyanis nem kötelező oktatóra költeni, nyugodtan tanulhatok bárkitől, akár a férjemtől is, ha nekem úgy jobb. Annyi megkötés van, hogy ha 21 év alatt lennék, akkor min. 120 órát kellene vezetnem felügyelettel (ebből min. 10 órát éjszaka), amit egy naplóban (Learner Log Book) kell vezetni, benne a felügyelő vezetők jogosítványszámai és aláírásai, amik igazolják, hogy én tényleg vezettem akkor és ott. 21 év fölöttieknél nem kell igazolni semmit, tökmindegy, hogy jutok el a gyakorlat megszerzéséig.

21 év alattiaknak min. 12 hónapnak kell eltelnie, mire mehetnek Hazard tesztre és gyakorlati vizsgára a "probationary" (P) jogsiért, 21 és 25 év közöttieknek min. 6 hónap, 25 év fölöttieknek min. 3 hónap. Ha megvan a P jogsim, onnantól számítva minimum 3 év, mire teljes értékű jogosítványt kapok. Addig ki kell majd tennem egy zöld, P betűs táblát a kocsira elöl-hátul, (21 év alattiaknak 1 évig még piros P-s tábla is van), nem lehet semmi alkohol a véremben (full jogsisoknak ugyanis lehet egy kevés), nem használhatom a mobilom vezetés közben, nem vezethetek nagy teljesítményű (sport)autót, ill. ha automatára vizsgáztam, akkor csak azt vezethetek.
Azt hiszem, a 120 óra leigazolásának módja eléggé jól érzékelteti a "bizalom" szó jelentését errefelé, másrészt a jogsiszerzés menete ad némi képet az itteni közlekedési morálról, hogy itt mazsolaként egy laza kresz teszt kitöltése után már az utcán gyakorolhatok, igazi oktató, dupla fékes kocsi és tanpálya nélkül.

Márk azóta túl van a hazard teszten is (na az gáz, videójáték-függők előnyben. Még az oktatók szerint is teljesen értelmetlen, QLD-ben nincs is, remélhetőleg itt is hamarosan eltörlik), hétfőn pedig megvolt a gyakorlati vizsgája, kb. 50 perc vezetés, amit hibátlanul teljesített (hétvégén vett 2 órát oktatótól, egy jó fej indiai sráctól, aki elmondta, mikre ügyeljen különösen) A vizsga után pedig azonnal kézhez kapta a vadiúj, teljes értékű ausztrál jogsiját, 10 éves érvényességgel (ez utóbbi választható, és pénztárcától függ)

11 nap alatt jutott el az ausztrál jogsihoz, és minden vizsgát egy helyen, a Dandenongi VicRoads-nál tett le.
Időpont volt bőven (de ha épp nem lett volna, akkor át lehet menni egy másik VicRoadshoz, ahol van), úgyhogy az ausztrál jogsit - a mi tapasztalatunk alapján - alig pár nap/hét alatt is meg lehet szerezni. Ha valamiből meg is vágnak, akár már 1-2 nap múlva újra lehet próbálni, a több hónapos várakozási idő csak legenda.
Ugyanezt tapasztalom egyébként az orvosnál is; időpontot kell kérni, de akármikor odatelefonáltam, mindig rögtön aznapra is tudtak volna adni.
Továbbra is azt látjuk, hogy itt gördülékenyen, egyszerűen működik minden, eddig legalábbis semmi gondunk nem volt még, a hivatalokban sem.
Egyedül a TV antenna felszerelése jelentett több hetes késedelmet, de azt betudom a tulajdonosváltásnak (korábban írtam, hogy egy befektető megvette a házat amit bérlünk)

Vagy másfél hete megérkezett Melbourne-be a szállítmányunk is, de még mindig a vámon van. Kiderült, hogy a késedelem oka az, hogy az egyik tétellel gond van, méghozzá a grill fűszerkeverékkel, amiből vagy 15 zacskót hoztunk ismerőseink kérésére. Nem szerepeltek rajta érthető formában az összetevők, úgyhogy választhattunk, hogy vagy kérünk Magyarországról, a gyártótól egy hivatalos papírt az összetevőkről angol nyelven (és addig tovább dekkol az egész szállítmány), vagy megsemmisítik. Gondolom sejthető, hogy ez utóbbit választottuk. Jövő héten ki is hozzák a cuccainkat, még egyeztetünk, hogy pontosan mikor.

Az idő egyre jobb, múlt héten gyakran esett, de mostanában már ismét olyan 25 fokok vannak, napsütéssel. Talán az egyetlen egyébként, amit még nem tudtam megszokni, az a melbourne-i szélsőséges időjárás. Tényleg igaz, hogy itt egyetlen nap alatt akár mind a 4 évszak előfordulhat. Többször volt, hogy gyönyörűen sütött a nap, felöltöztettem Milut a játszóterezéshez, és mire kiléptem az ajtón, már szakadt az eső. És ugyanez akár 2-3x is egyetlen nap. Egyik reggel épp Zsu barátnőmmel skype-oltam, és amikor elkezdtük, nagyon sötét, borult volt az ég, nem sokkal később pedig már iszonyatosan zuhogott. El is könyveltem magamban, hogy aznapra lőttek a szabadtéri programoknak, de a beszélgetés végére nemhogy elállt az eső és kivilágosodott, hanem ragyogó napsütés lett. Ez ki is tartott úgy egy órát is, aztán hirtelen jégeső (!!) esett... És bármikor lehet, hogy egyik nap 34 fok van, másnap már csak 23. Vagy akár 11.

Amikor épp nem esik az eső, (és Márk még sötétedés előtt hazaér) mindig sétálni megyünk esténként, csak mi hárman, és ekkor beszéljük meg a napunkat is, meg felfedezünk, házakat nézegetünk, tervezgetünk. Imádom ezeket a sétákat :o) Milu is szépen fejlődik, egyre több dolgot mond, egyre ügyesebben fejezi ki magát és egyre nyitottabb. Továbbra is játszóházazunk Annamariékkal, néha a barátnőivel is, meg persze kettesben Miluval is, tegnap például uszodában is voltunk. Milu teljesen odáig volt, végig pancsolt, csúszdázott, állatira élvezte, végig fülig ért a szája :o)

Új fotók (Milu, tengerpart, uszoda, játszóház, kutyakiállítás) itt találhatóak.

2008. november 15., szombat

"Ez vicces volt ez"

A héten a mellettünk lévő botanikus parkban kirándultunk Annamariékkal. Gyönyörű, napos, meleg délelőtt volt (34 fok), a locsolók még be voltak kapcsolva és Leventének (4 éves, ő már itt született) nagyon tetszettek. Mindegyiknél belenyúlt a vízsugárba - Milunak meg valamiért ez tetszett annyira, hogy minden alkalommal hülyére röhögte magát :oD Annamarival mi már azon röhögtünk, hogy Milu hogy röhög. Annamari készített pár felvételt is (de ez már a vége, amikor kezdett fáradni)



2008. november 10., hétfő

2 hónap

Repül az idő, épp ma van kerek 2 hónapja, hogy megérkeztünk Ausztráliába, és pont kerek 1 hónapja lakunk saját bérleményben (és előtte kerek 2 hetet töltöttünk Juditékkal Brisbane-ben; hej, de jó nyaralás volt... :o))

Sok az elmaradásom, tudom, kissé hanyagolom a blogot, de kárpótlásul most feltöltöttem többszáz képet ;o) Voltunk például Porter Davis bemutatóházakban - már Magyarországon is odáig voltam a munkáikért és gyakran böngésztem a honlapjukat, élőben meg aztán tényleg döbbenetesen jók a házaik (na meg a design, a berendezés sem utolsó...)
Ilyen elképesztően szép házakban még soha életemben nem jártam. A fotók sajnos nem adják vissza, de azért feltöltöttem jópárat ebbe az albumba.
Ma egyébként végre a házunkon elvégzendő munkálatok is megtörténtek. 3 inspection is volt végül, ahol nagyon alaposan felmérték, hogy hol vannak hibák a házon, és úgy volt, hogy múlt héten felhívnak a mobilomon időpontot egyeztetni, hogy mikor jöjjön a munkás brigád. Végül nem hívtak fel, vasárnap gondoltam is rá, hogy hétfőn majd rákérdezünk az ingatlanügynökségnél (az például, hogy a dolgozószoba ajtaját nem lehet becsukni, nem zavar annyira, mint az, hogy a mai napig nincs antenna a házon, így egyelőre egyetlen TV adást sem tudunk fogni)
Erre hétfő reggel 7.20 perckor kopogtatnak az ajtón. Mindketten fent voltunk már, Márk épp indult munkába, de azért meglepett a korai időpont, pláne hogy a brigád állt az ajtóban, hogy akkor jöttek szerelni... Nagyszerű. Már rég dolgoztak, amikor is 7.45-kor csörgött Márk mobilja: az ingatlanos hívta, hogy jelezze, hogy akkor ma jönnének a munkások, és legyünk oly kedvesek otthon tartózkodni, hogy beengedjük őket.
Úgyhogy ma azért írtam az ingatlanügynökségnek egy udvarias levelet, amelyben megkértem őket, hogy a jövőben min. 3 nappal a látogatások előtt legyenek kedvesek szólni, és akkor mi is tudunk tervezni, nem kell hirtelen az összes aznapi programot lemondani.

Mik voltak még? Múlt héten kaptunk egy extra napot is, amit együtt tölthettünk - kedden munkaszüneti nap volt Victoria államban a Melbourne Cup miatt (lóverseny... :o))
Kirándultunk Williamstown-ba, többször tengerpartoztunk (most már olyan 28 fokok vannak), ettünk a Paprika Hussarban (valami isteni volt a kapros juhtúróval töltött gombájuk), meg felfedeztük végre jobban a környékünket is, és leesett az állunk, olyan utcák és házak vannak fölöttünk úgy 2 utcával... sok képet töltöttem fel ide

Tudom, hogy mondtam már, de imádok itt lakni. Akkor is szimpi volt, amikor gőzerővel albérletkeresésben voltunk, mostanra viszont arra jutottam, hogy ennél jobb helyet akarva sem találhattunk volna, állati mázlink van (ebben is).
Gyönyörű, panorámás helyen lakunk, rengeteg zölddel, óriás fákkal, pálmákkal; csendes, békés környéken - viszont ha némi nyüzsire vágyunk, mindössze egyetlen egy utcára kezdődik a "belváros": egy óriási és minden nap éjfélig nyitvatartó Safeway, posta, könyvtár; könyvesboltok, kávézók, éttermek, drogériák, patikák, tisztítók, divatüzletek, számítástechnikai üzletek, bababolt, lakberendezés, antik áruk, édességboltok, cheesecake bolt, fagyizók stb. végeláthatatlan sora - nappal is szeretek errefelé sétálni Miluval, este pedig aztán főleg nagyon hangulatos, rengeteg ember van az utcákon, az éttermek tömve vannak.
Még egy Ice Rock fagyizó is van (az is este f11-ig van nyitva) - erről egyébként korábban még nem is hallottam; az adag fagyiba ott helyben keverik bele az általad választott kombinációt, legyen az gumimaci vagy marshmallows, cukorka, csoki vagy bármi más édesség. Mondjuk ami nálam abszolút a csúcs (eddig), az a Wendy's-ben kínált kóla, benne 1-2 gombóc vaníliafagyival... (na ez az, amit tuti nem fogok megkóstolni; azt hiszem egyébként valami Coke Spider fantázianévre hallgat, de csak futólag láttam)

Hetente 2x játszóházba is járunk (köszönet Annamarinak, aki megmutatta :o) Ilyenkor úgy intézem, hogy akár 4-5 órát is ott tudjunk lenni.
Az sem okoz gondot, hogy olyan 50 perc sétára van tőlünk - sőt, kifejezetten jól esik a mozgás! Ilyen környezetben sétálva meg aztán pláne... Akár a hét minden napján bevállalnám.
Milu is nagyon szeret ott lenni (jót is tesz neki) és én is tök jól érzem magam, ott még olvasni is jut időm :o) Az alkalmazottak végtelenül kedvesek, már a nevemen szólítanak és messziről köszönnek (azért járnak a csodámra, mert gyalog járok, ez ugye rögtön az első beszélgetéskor kiderült) A tulaj külön felhívta a figyelmem egy akciós újságra, ahol épp van kupon hozzájuk is még pár napig, és ha azzal megyek, a felnőtt belépő ingyen van. Megköszöntem az infót, és legközelebb úgy mentem - ő meg külön nekem hozta az új kuponos újságot az asztalomhoz, hogy biztosan legyen utánpótlásom :o) Otthon a Savoyába jártunk (a Dzsungel Kalandparkba), azt is nagyon szerettem - itt viszont több minden van és több szolgáltatást nyújt (például komplett étterem is van). 9.50 a gyerek belépő és 3 dollár a felnőtt (de ebben benne van egy szabadon választható forró vagy hideg ital is), és ezért az árért korlátlanul lehet maradni, tehát nem perc-elszámolás van.


Még néhány hétvégi kép (a többi az albumokban!)

kutyaséta (de várom már, hogy Arwenék itt legyenek!)

Milu a sirályok gyűrűjében:


Kropiéktól mi is kaptunk felkérést, hogy írjunk 7 dologról, amiről még nem írtunk - még nem volt időnk rá, majd igyekszünk pótolni :o)

2008. október 31., péntek

Búcsúzás

Lindáék ma hazarepültek (hogy aztán azon dolgozhassanak, hogy minél előbb vissza tudjanak jönni, ezúttal hosszabb távra). Egy biztos, mi nagyon szurkolunk, hogy sikerüljön nekik!

Utolsó napjukon sok fotót kaptam Lindától (nálam gyakran nem volt gép, náluk viszont mindig :o), és tudom, hogy nem bánja, ha teszek fel belőlük párat.

Tengerpartoztunk, játszótereztünk Velük még egyet, a fiúk is nagyon élvezték :o)

A többi fotó itt.

Milu a búcsúzásnál megpuszilta Manót (ezt a kegyet nem is tudom, mikor kapta utoljára valaki :o), és hazafelé a kocsiban is arról beszélt, hogy ő adott puszit Manónak, mert elmennek, és már görbült is a szája, folytak a könnyei; csak azzal lehetett megvígasztalni, hogy jönnek majd vissza (úgyhogy tessék igyekezni! :o)
Manó nagyon jó hatással volt Milura, csak tanulhatott tőle... És én is sokat tanultam. Köszönet Nektek mindenért.

u.i. a kis bagoly végül véletlenül nálunk maradt, itt fog várni Manóra :o)

2008. október 27., hétfő

Friss fotók és kevésbé frissek

Egyre jobban kezdünk belerázódni új életünkbe :o) hétköznapokon Márk dolgozik és rendszerint későn ér csak haza, hétvégeken viszont végig együtt vagyunk, és az annyira jó!

Hétvégén is reggel 7 körül kelünk, hogy minél több minden beleférjen az időnkbe.
Szombaton a hitelkártyámat intéztük a közeli bankfiókban, aztán a Good Guys-ban megvettük a hőn áhított turmixgépet és egy konyhai robotgépet is, onnan pedig átmentünk a Chadstone megabevásárlókomplexumba, ahol először is megvettük a számítógépet (és végre olyat, amilyet Márk mindig is szeretett volna), aztán a Toys'R'us-ban vettünk Milunak szép új ágyat, pár játékot, egyebeket, a K-mart-ban meg egy homokozó-pancsoló teknőt, óriás markolót, ezt-azt. Vasárnap is folytattuk a vásárlást, ezúttal az IKEA-t jártuk be.

Egy új háztartás kialakítása nyilván mindenképp sokba kerül, de amit csak tudunk, megteszünk, hogy mindig nagyon átgondoltan, odafigyelve vásároljunk.
Mindig vannak akciók, ezeket nagyon érdemes figyelni, készülni rá (pl. Milu ágyát is így vettük, az ebay-en sem kaptam volna meg ezt a minőséget olcsóbban; most 99 dollár volt az amúgy 250 dolláros ágy) De így vettük az összes elektromos berendezésünket is: a katalógusok, internet alapján, ill. többszörös személyes szemrevételezés során elég jól feltérképeztem a termékpalettát és az árakat, úgyhogy mire hétvégén Márkkal elmentünk vásárolni, egy röpke délelőtt alatt végeztünk és baromi sokat spóroltunk (ami persze nagyrészt Bill tippjének köszönhető; hiába, egy született ausztrál olyan helyeket is ismer, amiket mi magunktól valszeg évek múlva sem...)
Árkedvezményt kapni pedig szinte minden esetben lehet, gyakran az eleve akciós árból is. Roppant egyszerű: simán csak fel kell tenni a kérdést - "kp fizetés esetén van-e esetleg valami kedvezmény", ugyanazzal az arckifejezéssel, mintha csak azt kérdeznénk, létezik-e a termék más színben is.
A kp itt eleve nagy úr; azt vettük észre, hogy az ausztrálok jó részének bizony nincsenek megtakarításai, egyik hétről a másikra élnek, ahogy épp fizetést kapnak. Van 5 bankkártyájuk, és a hatodikat azért kérik a banktól, hogy a másik 5 adósságait abból tudják törleszteni.

A vásárlásokon kívül még némi kirándulás is belefér a hétvégéinkbe, mindkét napra. Fényképező sajnos nem mindig volt nálam, de azért vannak új fotók, meg találtam régebbről még nem publikáltakat is, úgyhogy most sokat feltöltöttem ebbe az albumba, meg párat ebbe is.
Voltunk pingvinnézőben Philip Island-en (ott speciel nem is lehetett fotózni), meg Churchill Island-en (Zsunak és Orsikának tudom, hogy tetszene; én is odáig voltam az 1800-as években épült házakért és berendezéseikért), koalanézőben, meg a St. Kilda botanic garden-ben is.



Én pedig Miluval voltam orvosnál is, ahol megkezdtük az ausztrál oltási rendhez történő felzárkózást. 2 oltást is kapott (egyet-egyet mindkét combjába), egy hepatitis és egy agyhártyagyulladás ellenit. 6 hét múlva kap még 2-t, aztán rá 6 hónapra még 2-t, és hipp-hopp máris teljes jogú tagja lehet bármely gyerekközösségnek :o) Illetve kaptam némi házi feladatot is, mert az oltási könyv alapján a dokinak nem volt teljesen egyértelmű, hogy egész pontosan miket fedett le a 2/3/4 és 18. havi oltása; úgyhogy írok majd az otthoni gyerekorvosunknak és megkérdezem.

Érdekesség még, hogy amióta itt lakunk, 2 inspection is volt a házban. Na nem azért, mert nem bíznak bennünk, és félnek, hogy pár hét alatt is leamortizáljuk a kérót, hanem kiderült, hogy a házat megvette egy befektető (aki külön örül, hogy 1 évre már van is fix lakója); úgyhogy először egy pre-purchase inspector bácsi jött múlt héten (az ingatlanügynök kíséretében), hogy a ház pontos állapotát, hibáit felmérje a megbízójának, ma reggel pedig a banktól jött egy fickó, hogy felmérje az ingatlan értékét (a hitelhez). Reggel 9-et beszéltünk meg, ehhez képest Gary majdnem fél órával előtte már itt állt az ajtóban - persze nem mintha nem lenne tökmindegy, a házat folyamatosan rendben tartjuk, nem kell rendetlenség miatt szégyenkeznünk.

A múlt heti Mr. Inspector (a névjegykártyáján ez van :o) bácsi volt az első sokkoló élményem a nyelvvel kapcsolatban - csak nagyon halvány sejtéseim voltak, hogy vajon miről is beszél. Olyan 60-as, ősz szakállú papa volt, és szinte semmit nem értettem abból, amit mondott vagy kérdezett, iszonyat érzés volt. Ilyesmi történt egyszer az egyik hentesnél is, ahol csak a rutin mentett meg; ott ugye azért ki lehetett következtetni, miket kérdez, úgyhogy vakon, de azonnal válaszoltam (igen, bőr nélküli csirkemellet kérek és igen, nem baj, ha több egy kicsit), alig pár másodperc volt, kívülállónak akár úgy is tűnhetett, hogy minden fitti volt, laza párbeszédet hallhatott.
Elég szélsőséges, mert általában azért 70-100%-ban értem az embereket (ők szerencsére 100%-ban értenek engem), de ez a szám akár 10%-ra is leeshet, embere válogatja.
Szóval azért bőven van még mit tanulnom, de legalább lelkesedésből nincs hiány :o)

2008. október 19., vasárnap

Apránként berendezkedünk

Most csak röviden, mert netünk még mindig nincs, úgyhogy azt sajna kénytelenek voltunk megoldani egyelőre magyar módra (így viszont elég silány minőségű)

Köszönöm a sok emailt, érdeklődést, szurkolást, kedves szavakat :o) A leggyakoribb kérdésekre megpróbálok gyorsan válaszolni:

Milut angolul nem tanítom, örülök ha a magyarja fejlődik; mire iskolába kerül, az angolja úgyis tökéletes lesz. Van, aki ideérkezvén már a másfél éves gyerekét is "good boy"-jal dícséri meg, és "pápá" helyett "say goodbye"-ra tanítja - nos, ennék én egyáltalán nem érzem szükségét.
Nekem egyébként Juditék kislánya, Timi az etalon, aki 4,5 éves létére úgy beszél angolul és olyan kiejtéssel, hogy leültem tőle, ráadásul mindezt a heti 3 alkalmas oviban tanulta, alig pár hónap alatt. És a két nyelvet nem keveri, ha magyarul kérdeztem, magyarul válaszolt, az esti békakeresős sétáinkon meg ha angolra váltottam, gond nélkül angolul csevegett. A másik kislány pedig Zozi, aki 7 évesen került ide Melbourne-be, és úgy 3 hónap alatt tanult meg a suliban angolul. Most 9 éves és már rég osztályelső, tele oklevéllel és dícsérettel. Imád suliba járni, és Timihez hasonlóan ő is egy nagyon kedves, kiegyensúlyozott, nyitott kislány - ehhez persze kell az a biztos, nyugodt családi háttér, ami náluk megvan - és amire én is törekszem, hogy újra megteremtsem.
Milut az elmúlt fél évben iszonyat sok változás érte, többszörös költözés, alkalmanként itt-ott alvás, ügyintézések, hivatalok járása, pakolások stb., Rá pedig sajnos szinte alig jutott idő. Ebben a korban egy gyereknek biztonságérzetet ad a napirend, a kiszámíthatóság, amiben az elmúlt időszakban nemigen lehetett része, úgyhogy igazság szerint külön örülök, hogy most végre egyedül lehetek vele, itthon, és csak rá figyelhetek. Persze, be lehetne adni rögtön egész napra Child Care-be, úgy napi 80 dollárért (és ez gyakran csak megőrzést takar, fejlesztő foglalkozások nélkül), és akkor már most munkát kereshetnék én is, de szerencsére egyáltalán nem szorulunk rá, én pedig szívesen vagyok vele itthon, és most erre szüksége is van. Majd 3 éves korától már járhat kindy-be (ez csak heti 1-2 alkalom és nem egész napos, 4 éves kortól meg heti 3 alkalom).
Társaságba így is jár, a játszótereken ausztrál gyerekek veszik körül. 13 játszóteret számoltam össze a térképen, csak a környékünkön, és ezekből jópárat már fel is fedeztünk, rengeteget sétálunk, kirándulunk. Nagyon tetszik neki ez a környezet - de hát kinek ne tetszene? Olyan utcákon sétálunk, olyan parkokban, olyan helyeken járunk, hogy álmomban sem tudnék szebbet elképzelni. És ez csak egy külső kerület a sok közül, a milliomos negyedeket még nem is láttam :o)
A kaja: igen, főzök itthon. Márk reggelivel megy el, ebédelni viszont a kollégáival szokott (úgy 7-10 dollár alkalmanként, de úgy gondolom, ez is a munkahelyi szocializáció része; úgy nem fog egyhamar beilleszkedni, ha azt mondja, "köszi fiúk, menjetek csak nélkülem, nekem csomagolt az asszony"), vacsorázni meg itthon, valami meleget. Márk egyébként nagyon jól csinálja, a vonaton is csak angol nyelvű könyvet olvas (most épp Dean R. Koontz-tól a Bad Place-t), mondván hogy jönne bele az angolba másképp, ha nem így, hogy mindent megtesz érte, hogy minél előbb fejlődjön? A munkahelyén nagyon szépen helyt áll, pedig nem kicsit van nagyon mély vízben. Állati büszke vagyok rá :o) Az első fizetését már meg is kapta (Au-ban általában hetente, kéthetente van fizetés, Márk cégénél havonta, most okt. 31-ig lett kifizetve).
A fizetése szerencsére ausztrál szemmel nézve is kiemelkedő, úgyhogy házbérléssel, rezsivel, megélhetéssel együtt bőven kijövünk hárman, még tartalékolni is tudunk.
A házbérlés árát kérdezték még sokan: ezt a házat mi heti 390 AUD-ért béreljük. Vadiúj, 4 hálószobás, 2 fürdőszobás (+ egy wc lent). Az havi 1560 dollár, gondolhatnánk, de ennél azért trükkösebb az itteni számítási mód. Valójában havi 1690-et fizetünk, ami így jön ki:
A 390-et előbb megszorozzák 52-vel (ahány hét van egy évben), majd elosztják 12-vel... Errefelé így számolják, szerencsére ezt már előre tudtuk.

Apránként egyre több mindenünk van: tegnap vettünk végre autót (1 hónapja bérlünk, és azért az nem olcsó). Egy gyönyörű, 7 éves Mazda Tribute mellett döntöttünk (kereskedőtől, 1 év teljes körű garanciával). Azonnal beleszerettünk, és olyan jó kis Ausztrália-felfedezős autó :o)



A magyar szokásokkal ellentétben azonnal elhozhattuk volna (átírással, illetékkel ($80) és minden egyébbel együtt, amit helyben rendez a kereskedő), ez azért nem történt csak meg, mert lefóliáztatjuk az üvegeket, és így csak hétfőre lesz meg.
Tegnap egyébként hatékony napunk volt, megvettük a hűtőt, mosógépet+szárítógépet, mosogatógépet, mikrót, kenyérpirítót, szendvicssütőt is :o) Meg egy tévét tegnapelőtt este.

Az első fotók a házról és a környékünkről itt találhatóak.

Ja, gyakori kérdés volt még, hogy írjam meg, mi az, ami NEM tetszik Ausztráliában. Most teljesen őszintén - bár még csak 5 hete vagyunk itt - NEM tudok ilyet mondani, eddig az égvilágon semmi negatív élményem nem volt Ausztráliával, ill. az ausztrálokkal, szokásaikkal kapcsolatban. Nagyon szeretünk itt lenni :o)
Amit nem lehet pótolni, azok az otthoni barátaink és persze a családunk - nekem ők hiányoznak, és Juditék. Jó lenne, ha sűrűbben tudnánk beszélni, persze még jobb lenne, ha itt lennének és megoszthatnánk velük is az élményeinket.

2008. október 8., szerda

Albérletkeresés + munka

Huhh, hol is kezdjem... Először is köszönjük a sok érdeklődő levelet, szurkolást!

Még csak egy hete érkeztünk Melbourne-be, máris rengeteg minden történt velünk.
Belecsöppentünk a sűrűjébe, intéztünk végre előfizetéses mobilokat, na meg ezerrel albérletkeresés, Márk meg közben ugye dolgozni is kezdett, nem is keveset, de erről írjon inkább ő:

Először is, azok a pletykák, hogy errefelé laza időbeosztásban, ráérős és kevés szakértelemmel rendelkező emberek lébecolnak ("1 heti határidőt adnak 1 óra alatt elvégezhető munkára" és hasonló hiedelmek), egyáltalán nem igazak. Legalább is annál a cégnél, ahol én dolgozom, nem.
Napi időelszámolás van, de van feladat is bőven. Nem sok időt hagytak az ausztrál pénzügyi sajátosságok feltérképezésére, vagy a gyártás modul adott verzión történő átismétlésére, mert egy hét után már megyek az ügyfélhez.
Amit viszont hozzá kell tennem, az a szervezettség. Általam még nem tapasztalt módon működnek a dolgok. Az, hogy Melbourne-ben négy tanácsadó támogasson 30 ügyfelet úgy, hogy emellett még új bevezetésekre is marad idő, az én eddigi tapasztalataim szerint példa nélküli. Nem beszélve arról, hogy a cégek nagy része hatalmas, tehát a velük járó munka is az kellene, hogy legyen. A majdnem 170 ügyfélre, és az évi 12-15 új projektre összesen 22 tanácsadó van a cégnél ausztrália szerte.
Szóval profi szervezettség és profi csapat. A csapatról dióhéjban, hogy már 10 éve foglakoznak ezzel a rendszerrel. Összehasonlitásképp Magyarországon a Microsoft keretei között ez csak 2004-ben kezdődött el.

Közben én (Ági) ezerrel elkezdtem az albérletkeresést. Először is, az ingatlanbérlés Ausztráliában baromi drága, ez össze sem hasonlítható a magyar árakkal, fölösleges is átszámolni.
Itt lehet böngészni, nekem legalábbis ez az oldal vált be a legjobban: www.realestate.com.au

Szinte minden esetben ingatlanügynökségen keresztül lehet csak bérelni, és általában
a.) meg van hirdetve egy megtekintési időpont a neten
b.) olyan is van, hogy "keys in office", amikor 100 dollár deposit és ID card ellenében odaadják a kulcsot egy rövid időre, és egyedül meg lehet tekinteni
c.) lletve a "by appointment", amikor időpontot kell kérni, és az ügynök kimegy veled (közben felmér).
(megj.: a külső kerületekben a b.) és c.) verzióval már nem találkoztam, sokkal inkább egy d.) esettel: ha nincs meghirdetve megtekintési időpont, akkor fel kell hívni az ügynökséget, jelezni az érdeklődést, és ha összejön annyi ember, hogy érdemes legyen az ügynöknek kimenni, akkor küldenek sms-t az időpontról)

Ha tetszik az ingatlan, az ügynöktől a helyszínen kell kérni egy application form-ot, és megpályázni. Ez egy több oldalas, elég sok kérdést tartalmazó formanyomtatvány (irodánként változó, de mindenképp nagyon részletes, és mindent ki kell tölteni rajta, különben el sem bírálják) Ehhez csatolni kell a referencialeveleket, néhol a friss fizetési papírokat is, egyebeket.
Alapszabály, hogy csakis megtekintett ingatlanra lehetett pályázni (volt egy ingatlan, ami baromira tetszett a sok fotó alapján és szuper helyen is volt (bejártuk azt a környéket), de a meghirdetett megtekintés még Melbourne-be érkezésünk előtt volt - az ügynök ilyenkor nem enged pályázni, saját felelősségedre sem. Ha nem felel meg senki, aki ott volt a megtekintésen, akkor majd meghirdetik újra és értesítenek)

Az ingatlanügynökre tett benyomás rengeteget számít; ő az első szűrő, ő áll csak kapcsolatban a tulajdonossal, és azokat továbbítja neki, akiket méltónak talál, elmondja a véleményét, aztán a tulajdonos dönt majd. Háziállatot nem látnak szívesen (ennek mértéke változó, a "prefer no pets"-től a sima "no pets"-en át a "strictly no pets"-ig terjed) "No kids"-et természetesen nem tüntethetnek fel, de a valóságban nyilván szívesebben adják ki az ingatlant egy szimpi gyermektelen kétkeresős párnak, mint egy kisgyerekes családnak, ahol a gyerekek esetleg majd mondjuk zsírkrétával rajzolnak a falra, vagy gyurmáznak a szőnyegen.

A fentiekből már kiderül, hogy a frissen érkezetteknek, ausztrál előélet, ausztrál referenciák, ausztrál számlatörténet, munkahely nélkül meglehetősen csökkennek az esélyeik. Általában több hét/hónap is eltelhet (3 hónapról is hallottam már), mire sikerül egy albérletet megszerezni, ez változó és a szerencsén is sok múlik.

OFI (open for inspection) időpont hétközben van, általában délután 5 körül, és/vagy szombatonként. (és általában 15 perc a megtekintés, de gyakran csak 10, úgyhogy késni nem érdemes :o)
Mivel Márk abban a szerencsés helyzetben van, hogy azonnal dolgozni kezdett, csak a szombatok maradtak, mint lehetséges megtekintési időpont (hétközben este 7 előtt nemigen ér haza, de van, hogy csak akkor indul bentről...)

Minden létező szabadidőmben ingatlanbérlési lehetőségeket néztem, a Bayside-i kerületekben, meg Mt.Waverley-ben és környékén, meg a külső kerületekben, Narre Warren környékén is, minden nap úgy éjjel 1-ig. Milu miatt elsősorban házakat kerestünk; méretre szinte mindegy volt, jó nekünk a 2 szobás is, ha kulturált, jó helyen van (pl. vonathoz közel) és még megfizethető. A tapasztalatunk az, hogy a heti 300 dollár alatti ház még a külső kerületekben is lepukkant, beljebb meg olyan, amibe normális európai a lábát nem tenné be. Mutatok egy példát, ez pl. egy 2 szobás, heti 310 dolláros kis házikó konyhája, a belvárostól olyan 20 km-re:

(ide természetesen el sem mentünk, a fotó a realestate.com.au-ról van; de beljebb nagyon sok ilyet találtam, még 370-es kategóriában is. Gyakran nincs is egyébként egyetlen belső kép sem az ingatlanról, az esetek többségében nem véletlenül.. De még a külső kerületekben (35-40 km-re) is voltunk olyan, heti 350-es házban, amitől a fotók alapján sokat vártam, de végül csalódás volt és nem is pályáztuk meg. )

A belvároshoz közelebb, kb. 18-20 km-re főleg régi házak vannak, itt könnyen találni 2 szobás 1 fürdőszobásat is, míg a távolabbi, újabb kerületekben a 3-4 szobás a minimum.
A bérelhető ingatlanokra nagy az érdeklődés, amiket mi néztünk, azoknál olyan átlag 6-7 autó gyűlt össze (de gyakran hallani olyanról, amit a 10 perces vizit alkalmával 20-40 ember tekint meg)

Első melbourne-i szombatunkra 7 ingatlan megtekintését tudtam betervezni - több is lett volna, de sokszor egybeestek az időpontok, ott mérlegelni kellett. Az idő szűkössége miatt pontos menetrendet készítettem, szombat reggel pedig elkezdtük őket végigjárni.
A 7-ből végül 2-t pályáztunk csak meg, illetve egy lakást, ami kivételesen nem ügynökségen keresztül ment, hanem András egyik kolléganője hirdette (és ez a kis 2 szobás lakás volt egyébként a legdrágább ingatlan, amit néztünk, de a belvárostól csak kb. 20 perc vonatra, a tengertől pár utcára volt)
A megtekintendő ingatlanok kiválasztásánál fontos szempont volt az "available now", nyilván szerettünk volna minél hamarabb "sajátba" menni.

A hét első felében már reménykedtünk valami visszajelzésben, de már rögtön hétfőn meglepetés ért: minden megpályázott ingatlanunknál minket választottak :o))) (igaz, az egyiknél az esélyeinket növelendő, némi előre fizetést is felajánlottunk, de a többinél nem)
Úgyhogy már csak döntenünk kellett, hogy a külvárosban választjuk valamelyik házat, vagy a belvároshoz közelebb a kis lakást. Nagy dilemma volt, de végül az egyik külvárosi ház mellett voksoltunk. A ház háromszintes (legalsó szint a dupla garázs) és vadiúj, még soha senki nem lakott benne. Fantasztikus környéken van, csupa gyönyörű ház, jó dombos-panorámás részen, és ami nekem fontos volt, gyalogtávolságra van egy nagy piac, egy Safeway és rengeteg üzlet, éttermek, minden. A legközelebbi hatalmas bevásárlóközpont pedig biciklisúton is simán megközelíthető pár perc alatt. Mellettünk egy álomszép botanikus kert tóval, bbq sütőkkel, szuper játszótérrel, meg még két játszótér is van sétatávolságra. Jó levegő, csend, nyugalom, béke :o)
Igaz, hogy innen 1 óra Márknak a munkába járás, de vonattal megy, ami gyors, tiszta, kultúrált, és átszállnia sem kell, csak gyalog besétál. A vonatállomás nincs messze a háztól, odáig autóval megy (kb. 5 perc), ott pedig hatalmas parkolók vannak, ahol le lehet tenni egész napra a kocsit (ingyenesen), este meg a vonatról leszállva hazaautózni.
Mivel én Miluval elég sokat fogok itt és a környéken eltölteni, ezért olyan helyet választottunk, ahol tényleg jól érezzük magunkat, ahová öröm hazajönni.
A lényeg, ma aláírtuk a szerződést is 1 évre, és szombaton már költözünk is! :o))) Belső képek majd jövő héten jönnek.


Ezúton is köszönjük a Bogdanovits családnak, hogy felajánlották a náluk lakhatást a kezdeti időkre (amiből végül csak 2 hét lett, hála a gyors albérlettalálásnak) és minden segítséget!

2008. szeptember 27., szombat

Vendégségben

Egy korábbi bejegyzésben írtam róla, hogy még hosszú hónapokkal ezelőtt felvettem a kapcsolatot egy ausztrál tenyésztővel (ő volt az, aki már az első emailem után simán kedvességből, kérés nélkül postázott a címünkre ausztrál kutya újságokat, meg ingatlanos és álláskeresős újságokat is)
Váltottunk pár levelet, amikor pedig megírtam, hogy szeptemberben Brisbane-ben is eltöltünk 2 hetet, megbeszéltük, hogy mindenképp összefutunk (Juditéktól kb. háromnegyed órányira laknak). A talira most sor is került, tegnapra voltunk hivatalosak hozzájuk egy BBQ partira.
Útközben beszaladtunk egy Woolworths-be némi bonbonért, sütiért, egyebekért - a kasszánál meg csak pilláztunk, mert egy kasszában találtunk csak embert, a többi kassza automata volt. Azaz, ha úgyis kártyával fizetnél, minek állnál sorba máshol, beállsz szépen ide, a vonalkódolvasóval Te magad beolvasod a kosaradban lévő termékeket, bepakolod a kikészített zacskókba, lehúzod a kártyádról az összeget és már mehetsz is...

Marion-ék egyből puszival és öleléssel köszöntöttek minket, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Egy kisvárosban laknak, ahol mindenkinek több hold földje van. 1969 óta foglalkoznak afgán agarakkal, 1985 óta ibizaival. Ausztráliába 1982-ben érkeztek Angliából, két gyermekük és két afgánjuk társaságában. Melbourne-ben kezdtek új életet, 6 év elteltével viszont inkább Queensland-be költöztek, ahol kutyapanziót nyitottak (elmondásuk szerint egyébként az időjárással nem voltak kibékülve, hogy Melbourne-ben akár egyetlen nap előfordulhat mind a négy évszak).
A BBQ partin itt volt pár barátjuk is, egy másik afgános házaspár (ők is régi angol bevándorlók, ők 9 afgánt hoztak át!!) és egy új-zélandi fickó, aki már jó ideje Canberrában él. Mindannyian agarasok, ez pedig már eleve összeköt bennünket, tökmindegy ki honnan származik, ki milyen korosztályból van. Mintha ezer éve ismernénk egymást, simán tudtunk beszélgetni az ausztrál és az európai afgán és ibizai vonalakról, típusokról, kiállításokról, coursingekről - na meg úgy általában Ausztráliáról, rólunk, a döntésünk okairól, a ránk váró feladatokról, (pl. a vásárlás fontossági sorrendjéről: ház, bbq sütő és egy autó, amivel el tudjuk hozni a bbq sütőt :oD), a kultúrális különbségekről, beilleszkedésről stb.
Rákérdeztem Peter-nél a kígyós-pókos témára, de csak legyintett, hogy majdnem 30 év alatt, talán ha 4 kígyóval találkozott. A kígyók rejtőzködnek, kerülik az embert, ha mindig gondosan rövidre nyírjuk a füvet, akkor nincs aggódnivaló. Nagy fűbe, főleg mezitláb viszont azért ne nagyon menjünk. A kutyáik már több kígyót is találtak és szedtek szét, és mindössze egy greyhound-juk halt meg kígyómarástól.
Mondtam, még otthonról vettünk az ebay-ről egy könyvet, "Dangerous creatures of Australia" címmel. Ó igen, mondja, erről már többet tudna mesélni, első helyen szerinte a "real estate agent"-ek állnak, meg az ügyvédek, ügynökök és csak sorolta tovább :oD
Végig nagyon jó hangulat volt, jókat nevettünk, tényleg jól éreztük magunkat!
Este pedig búcsúzóul nagy ölelések közepette még ajándékot is kaptunk (Welcome to Australia mondattal adták át), Milu egy hatalmas plüss koalamacit, mi pedig egy díszdobozos kerámiabékát, szépen becsomagolva.

Mivel mondtam, mennyire hiányoznak a kutyáim és a kiállítások, Jacky rögtön elhívott a másnapi kiállításra, ahol ő is ott lesz az afgánjaival, és csak kb. 20 percre van Juditék házától. Úgyhogy másnap reggel itt kezdtem :o) Készítettem elő pénzt a belépőre - de fölöslegesen, itt ilyen nem volt, mindenki szabadon járhatott ki-be. A kiállítást a Canine Control Council egyik kiállítási területén (CCC showgrounds Durack) rendezték, azaz nem kellett ringeket felállítani, meg árnyékolókat, padokat kitenni; ezek alapból már ott vannak fixen.
A afgánok itt a 4-es csoportba tartoznak, a "hound group"-ba, és ABC sorrendben következnek a fajták, szóval afgánnal kezdenek. Fura volt az afgán és a barzoj (itt borzoi) között ugyanabban ringben basset hound-okat látni :o) A kiállítási szabályzatukat ugyan még nem látom át teljesen, de majd keresek róla valami írásos anyagot és belemélyedek.
Pár kép a BBQ partiról és a kiállításról itt.

Délután pedig strandolni mentünk Gold Coast-ra, a SeaWorld mellé, a SeaWay Towerhez. Képek és beszámoló itt :o)

Ma pedig már megyünk vissza Melbourne-be, Márkék most vitték vissza a bérelt autónkat, ebéd után pedig GZA visz ki bennünket a gold coast-i reptérre. Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, szuper jó volt ez a két hét itt! Nehéz szavakat találni, de úgyis tudják, mit érzünk.

2008. szeptember 26., péntek

Új képek

Új albumot tettem fel :o)

Voltunk az Alma Zoo-ban, ahol életemben először találkozhattunk koalával is :o) Teljesen odáig voltam érte, veszettül aranyos, és kisebb, mint amire számítottam :o)

És az eredeti ausztrál kenguruk :o)

Elmentünk Sunshine Coast-ra is. Ameddig a szem ellát, tiszta, homokos tengerpart.. Gyönyörű!

Egy felhősebb napon bementünk Brisbane belvárosába is

meg sokat játszóterezünk a gyerekekkel

Esténként persze, amikor van egy kis időm, házbérleti lehetőségeket nézek Melbourne-ben, meg az ebay-t bújom, pár dolgot biztos ott fogunk mi is megvenni. És elmentünk az itteni IKEA-ba is (hatalmas nagy, és más a választék, de a legtöbb termék, ami Mo-n van, az itt is megtalálható)
Az itteni ételválaszték pedig... szerintem szenzációs. Rengeteg minden vár megkóstolásra, és már megvannak azok a termékek, amik átestek a tesztelésen és ízlenek (mondjuk olyan nem is nagyon volt, ami nem ízlett volna)
Őszintén szólva eleinte féltem, hogy hiányozni fognak a magyar ízek, de itt is meg lehet főzni ugyanazokat a kajákat (már Márk extra rakottkrumpliját is kipróbáltuk, és nagyon finom lett, minimális eltérés volt csak a megszokottól, de az is kiküszöbölhető lesz) Lehet itt is venni szegedi pirospaprikát, piros aranyat, magyar mustárt, majonézt, húsleveskockát stb. De az ausztrál kaják, alapanyagok is nagyon finomak, a tejföl például annyira krémes és sűrű, imádom. A friss vajas-vegemite-os pirítósért pedig szintén odáig vagyok :o)
Kipróbáltuk a kenguruhúst, az osztrigát, a kagylót és a cápát. Márk mindet, én persze csak az utóbbit (azt is úgy, hogy már a vacsora közepe felé járhattunk, amikor megtudtam, hogy a hal, ami a legjobban ízlik, na az cápa)

Milu beszéde rohamosan fejlődik, és sokkal nyitottabb, mint azelőtt. Ez persze főleg Timi hatása, akiért odáig van és akit mindenben utánoz. Timi Juditék 4,5 éves kislánya, imádnivaló, gondoskodó, szenzációsan jó fej, nagyon nyitott, bátran barátkozós, és igen beszédes, olyan dumája van... :oDD Nagyon jó hatással van Milura, ahogy az egész környezet is. Imádja a rengeteg programot, a "nagy vizet" (minden reggel azzal a felkiáltással kel, hogy "megyünk a nagy vízhez!"), a tengerparti homokozásokat, a játszóterezést, állatkertezést, városnézéseket, mindent.
Valamelyik este lefekvéskor az én 2,5 éves kisfiam egyszer csak felém fordult, és azt mondta: "Anya, én nagyon szeretlek téged". Mondanom sem kell, teljesen el voltam olvadva. De egész nap dumál, és olyanokat mond, hogy "kidugta a halacska a fejét a vízből", meg a mutatóujját feltartva mondja Timinek, hogy "nem szabad kimenni az útra, mert elüt az autó", meg mindenfélét. Az esti sétáknál Timivel együtt kémlelik az eget és beszélgetnek az óriás csillagokról. Márkkal csak lesünk, mert egyre több szót tud és egyre jobban fejezi ki magát; a beszéde is sokkal érthetőbb.

2008. szeptember 21., vasárnap

Movie World és egyebek

El vagyunk maradva az élménybeszámolókkal, igazából minden nap kellene írnom, annyi minden történik velünk és olyan csodálatos helyeken járunk... Szerintem még 20 év múlva is lesz itt számunkra bőven elég felfedezni való. Egyik ámulatból esünk a másikba; egyrészt a fantasztikus környezet, másrészt az itteni emberek nyugalma, kedvessége, segítőkészsége, életkedve miatt.
Az idő is szuper, olyan 28 fok körüli, napsütéses, némi széllel.

Hihetetlen, hogy az utakon, autópályán akadálytalanul lehet haladni, mert mindenki egyenletes tempóval megy, senki nem szuttyog valamelyik sávban és gyorshajtók sincsenek (és idegbeteg, agresszív sofőrök sem).
A zebrán a gyalogos szinte körülnézés nélkül leléphet, mert úgyis mindenki megáll. Az utak tökéletes minőségűek, és nem csak a városokban.

A parkok, utcák, utak teljesen tiszták, de az utak melletti zöld területeken sincsenek zsákokban kihajítva a szemetek, a wc-csésze, a rozsdás mosógép, még az elhagyatottabb részeken sem.
Rengeteg park van, szuper játszóterekkel, árnyékos padokkal, asztalokkal és bárki által szabadon használható BBQ sütőkkel (és mindenki letakarítja maga után). A családok hétvégeken kijönnek a szabadba; játszanak a gyerekekkel, sportolnak.
Vannak bőven kutyások, mégsem láttunk még egyetlen egy kutyaszart sem, itt valahogy mindenki össze tudja szedni. És el lehet jutni A pontból Z-be úgy, hogy közben egyetlen szerencsétlen kóbor kutyát vagy macskát sem látni az út mentén sétálva, sem elütve - itt korrekt állattartási szabályozás van, de persze ehhez kell egy egész más felfogás, egy egész más állattartási kultúra is.
Gyönyörű virágok, növényzet, pálmafák... És zöld testű, lila fejű papagájok rikácsolnak a fákon, akár ötvenesével - Melbourne-ben meg például több óriási kakadut láttam a füvön gyalogolni. Gekkók, gyíkok... Koalát és kengurut még nem láttunk, csak a rájuk figyelmeztető táblákat az utak mentén (de jövő hétre beterveztünk egy állatkertlátogatást is :o)

Voltunk a Movie World-ben, fotók itt, de párat azért ide is beteszek:




Juditék háza, ahol most lakunk:

és a medence:


Sanctuary Cove:


Pár kép Surfers Paradise-ról:





És a mai BBQ partiról, Wellington Point-on:


Hihetetlen volt, hogy találkozhattam végre azokkal is, akiknek a blogjait már évek óta figyelemmel kísérem, de eddig valahogy olyan távolinak tűnt az egész...
Köszönjük szépen a meghívást! :o)