2008. január 26., szombat

Elkezdtük az orvosit!

Felkérést az orvosi vizsgálatokra persze még nem kaptunk, hiszen még ügyintézőnk sincs. A tapasztalat azonban az, hogy jelentősen gyorsíthatja az eljárást, ha egyben ott van már minden szükséges papír a paksamétánkban, amikor végre case officer elé kerül az aktánk.

Zoli szólt pár napja, hogy megtörténtek az űrlapváltozások, és azonnal át is küldte őket (az alapadatainkkal előre kitöltve).
Az első lépés az, hogy a választható orvosok listáján található 2 budapesti doki - Dr. Böröcz Zoltán és Dr. Láng István - közül kiválasszunk egyet. Nagyjából tökmindegy, kit választ az ember; de én úgy vettem észre, hogy az eddigi blogírók közül majdnem mindenki Láng dokihoz ment (Bogdanovits Ildiék novemberben részletesen le is írták a tapasztalataikat)

Mi Böröcz doktort választottuk, és tegnap fel is hívtuk. Láng doktorral ellentétben neki nincs asszisztense, mindent maga intéz (és nagyon dícsérik!) Először is elirányított bennünket HIV-tesztre, mégpedig a SOTE Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikára (1085 Bp. Mária u. 41.) Az itt végzett HIV-teszt teljesen egyenértékű az ÁNTSZ-essel (ahová a másik doki küld); nem kell attól tartani, hogy bármibe is beleköthetnek.
8-12 óráig lehet menni, persze reggel 8-kor vannak a legtöbben. Bemegy az ember az épületbe és rögtön egy teli váróba csöppen. A sorszámadagoló gép előtt áll egy alkalmazott, aki segít elirányítani. Megkérdezte, miért jöttünk, aztán mondta, hogy a szemközti lépcsőn menjünk fel, és ott a betegirányításon majd megmondják, kell-e vizitdíjat fizetni (biztosak voltunk benne, hogy nem kell; hiszen szakorvos nem lát, sima vérvételről van szó, amit egy asszisztens végez; de hát ezt egy alkalmazott honnan is tudhatná.. Ja és sorszámot egyébként nem kell húzni)

Felmentünk a lépcsőn, majd benyitottunk az ajtón, ami egy kisebb váróba vezetett, ahonnan több ajtó is nyílt. Az egész egyébként szépen fel van újítva, legalábbis sokkal lepukkantabbra számítottunk. A betegirányításon hosszú sor kígyózott, ahová persze mi is beálltunk. A tanulság: ne tegyétek!! Kiírva sehol nem volt, így csak az ablaknál tudtuk meg, hogy a HIV-tesztre egyből a "vérvétel" feliratú ajtónál kell jelentkezni, az adatokat is ott veszik majd fel.
A "vérvétel" ajtón kapásból angol nyelven vannak kiírva a teszt-típusok és az árak. A vízumhoz szükséges HIV teszt ára 4000 Ft/fő, sürgősségivel a duplája (ÁNTSZ-nél 5000 Ft a teszt plusz még 800 Ft a vérvétel) Érdekes egyébként, hogy amerikai vízum esetén drágább a teszt, 5000 Ft... és oda egy évnél nem régebbi fotó is előírás!

Leültünk, kivártuk a sorunkat, majd minketten bementünk. Elmondtuk, mit szeretnénk és mihez kell. Az asszisztens rögtön mondta, hogy rendben, akkor egyikünk menjen el a gazdasági irodába befizetni a 2 x 4000 Ft-ot (adott hozzá valami papírkát), addig ő felveszi az adatokat. Márk elment, befizette, hozta a bizonylatot; az asszisztens meg levette a vért.
3 nap múlva van eredmény, azaz nekünk leghamarabb jövő hét szerdán. Igen szűk időintervallumban lehet érte menni: délután 2 és fél3 között. Csütörtökön is mehetünk, de pénteken semmiképp, mert aznap nincs leletkiadás. Ha csak egyikünk megy majd mindkettőnk leleteiért, akkor két tanús meghatalmazás kell, anélkül nem adják ki, hiába házastárs.
Gyorsan, gördülékenyen ment minden; még a fölösleges sorbanállással együtt sem voltunk ott 1 órát - reggel negyed 9-kor találtunk parkolóhelyet és negyed 10-kor már újra az autóban ültünk. (Milura ezalatt egy barátnőm vigyázott otthon)

Hazaérkezvén felhívtuk Böröcz doktort, hogy voltunk HIV teszten, szerdára lesz eredmény. Péntekre beszéltünk meg vele időpontot, a Kútvölgyibe kell majd menni. Figyelmes volt, felajánlotta, hogy ha gondoljuk, nem kell magunkkal cipelni a gyereket, őt majd egy külön időpontban 10 perc alatt megvizsgálja és kitölti a papírokat. Hálásak vagyunk ezért a lehetőségért - ezt csak a kisgyerekesek értékelik igazán, akik már tudják, micsoda munka egy kórházban várakozva akár egy félórára is lekötni egy majdnem kétévest, nemhogy egész napra...
Azt mondta, Milut akár holnap is elvihetjük hozzá és megcsinálja a papírmunkát, egyedül az influenzajárvány miatt javasolja, hogy várjunk még.
De állítólag a felnőttvizsgálat-papírtöltögetés-röntgen sem tart nála sokáig; többek közt ezért is választottuk őt, mert dícsérték, hogy bár a doki alapos, volt aki szabit sem vett ki, 1-2 óra alatt végeztek is mindennel.
A vizsgálat díja ugyanúgy 17.000 Ft/fő lesz és 10.000 a gyerek; plusz a postázás. UPS-sel küldi majd a küldeményt, ez kb. 14.000 Ft-ot jelent még. Ha mi magunk küldhetnénk el valamelyik gyorspostával, megúszhatnánk kb. 10.000 Ft-ból (főleg azért, mert mi visszük el, nem a futár jön házhoz) viszont az eredményeket a szabály szerint az orvos nem adhatja ki a kezéből és ehhez ő ragaszkodik is.

Tegnap voltunk a postán is, új erkölcsi bizonyítványokat igényeltünk (úgy fél éve egyszer már kértünk erkölcsit, de nehogy az legyen a gond, hogy az már régi, inkább kértünk frisset)
Maga a formanyomtatvány 100 Ft/db, plusz fejenként 2200 Ft-ot kell csekken befizetni, majd a bizonylattal együtt postázni a kérelmet) Kb. 10 nap múlva megérkezik, és egyből küldjük is tovább a Zolinak.

2008. január 21., hétfő

Kerek 5 hónap

Ennyi telt el azóta, hogy beadtuk a vízumkérelmünket.
2 évvel ezelőtt Hayiméknak összesen 6 hónapig és 16 napig tartott a teljes vízumszerzési folyamat; akkoriban kb. 3 hónap elteltével már lehetett rá számítani, hogy elküldenek orvosi vizsgálatra, bekérik az erkölcsit és leellenőrzik a munkahelyi referenciákat. A mostani process-idő sajnos már jóval hosszabb, ahogy nézem a timeline-on, mostanság akár 7-8 hónap is simán eltelhet úgy, hogy a pályázó még CO-t (case officer-t) sem kap. Na meg a legrosszabb időszakot fogtuk ki - ott most nyár van ugye, és januárban vannak a legnagyobb szabadságolások. Nagyon remélem, hogy februárban mi is CO-t kapunk végre, és akkor már kicsit gyorsabban halad az egész.
Addig is intéznénk az orvosit (unrequested), de Zoli tanácsára még várunk, mert épp mostanság fognak változni a formanyomtatványok. Tudjuk, hogy bőven ráér akár február-márciusban megcsinálni az orvosit, de szörnyű ez a csigalassú várakozás, muszáj csinálni valamit, amitől úgy érezzük, kicsit legalább közelebb kerülünk a várva várt ausztrál vízumhoz.

Többen kérdezték, hogy miért nem írok gyakrabban a blogra. Nos, az egyetlen ok az, hogy egész egyszerűen nem akarom a blogot "fölösleges" bejegyzésekkel teleszórni az itthoni mindennapjainkról.
Amikor 2006 nyarán elhatároztuk, hogy veszünk egy nagy levegőt és igenis tényleg megpróbáljuk, azonnal nekiálltunk kutatni - égtünk a vágytól, hogy minden létező információt begyűjtsünk Ausztráliáról, a kivándorlás folyamatáról, az intéznivalókról, a nehézségekről, az ausztrál életről, mindenről! Emlékszem, Hayim blogja volt az, amit először elolvastunk (ó, és még hány követte.. :o)) és őszintén szólva nagyon hálásak voltunk, hogy nem kellett többszáz oldalt kinyomtatni és kikeresgélni belőle azokat a részeket, ami minket is érint - kb. egy óra alatt lazán végig lehet olvasni, és szerintem mindenről ír, ami fontos és hasznos azoknak, akik csak most kezik (az már más kérdés, hogy most, hogy már kint van, én nagyon örülnék, ha gyakrabban tudna írni)
Amíg az ember a kivándorlás elhatározásától eljut az útlevélbe becsételt SI vízumig, akár több év is eltelhet, és közben alig történik valami. Kell persze egy csomó referencialevél, egyéb igazolások, okmányok, IELTS vizsga, orvosi vizsgálatok stb., de az egész egy nagy türelemjáték: van úgy, hogy akár hosszú hónapokig nem történik az égvilágon semmi :o(( Ez az egyetlen oka annak, hogy bár már lassan egy éve megvan a blog, ez még mindig csak a 30. bejegyzés. Annak, aki szintén kifelé készül és most kezdi az információgyűjtést, hogy miből is áll ez az egész, éppen elég lesz ezt átolvasnia (és remélem, hogy azért talál majd hasznos dolgokat - ahogy én is sokat tanultam a már kint élők blogjaiból) Ígérem, hogy ha majd felpörögnek az események és naponta történik valami fejlemény, akkor azt naponta meg is fogom írni :o)

Időközben egyébként megérdeklődtük a raklapon történő kiszállítás lehetőségeit, 2 cégtől is kértünk árajánlatot, de erről majd akkor írok konkrétabban, ha odakerülünk.

Addig is, nagyon tudok ajánlani egy szuper jó angol kiadványt: Emigrating to Australia & New Zealand. Nagyon átfogó, igényes, majdnem 200 oldalas magazin, csak ajánlani tudom mindenkinek! (például ezt az igen hasznos linket is ebben találtuk, itt mindenki kikeresheti a szakmáját és megnézheti, mennyit ér a munkaerőpiacon Ausztrália és NZ nagyvárosaiban)



Egyúttal ezzel a klippel szeretnék nagyon boldog névnapot kívánni Bácskai Áginak, Vámos Áginak, Molnár Áginak, Kangának és minden más Áginak is! :o))

2008. január 1., kedd

Az év utolsó napja

Jól telt a Karácsony (fotók itt), de azért kissé szomorkásabbra sikerült, ami persze érthető is. A gondolat, hogy ki tudja meddig ez az utolsó karácsonyunk a családdal, azért eléggé rányomta a bélyegét mindenki hangulatára. Néhány meglepetés is ért (a fa alattiakon kívül :o), Anyósom például nagyon szép fehérarany nyakláncot csináltatott nekem, hogy "majd emlékezzek rá, ha már Ausztráliában élünk". És ezt mosolyogva. Ezen az egy mondaton kívül egy szó sem esett Ausztráliáról. Semmi dráma nem volt, hogy minek ez az egész, mi lesz vele, miért visszük el tőle az ő unokáját stb. Ellenben anyu, aki eddig szurkolt és úgy tűnt, hogy minden jó hírnek (szakmaelismertetés, nyelvvizsga, vízumkérelem beadása, vízumdíj-levonás) örül, most egy beszélgetés közepén minden átmenet nélkül elsírta magát és kiderült, hogy elég gyakran sír emiatt. Azt megértik, hogy el akarunk menni innen, de akkor már miért nem megyünk Írországba vagy Angliába, ahová 20ezerért fapadossal 2 óra alatt oda lehet érni. Nos, ennek rengeteg oka van.
Ausztrália az egyik leggyönyörűbb ország, rengeteg természeti szépséggel, élhető méretű és kialakítású városokkal, tágas és tiszta utcákkal, gyönyörű és hatalmas kertvárosi részekkel; emellett ott az igen kellemes időjárás, a szinte állandó napfény, a meleg tenger, a jó levegő; na és meg kell említeni a magas szintű lét- és közbiztonságot, az emberek kedvességét, jó hangulatát, türelmességét, segítőkészségét, nyitottságát. Igen, ez utóbbiak is nagyon fontosak.
Nagyon szeretjük Európát és igen sokat utaztunk/nyaraltunk már itt mindenfelé, de élni soha nem választanánk olyan országot, amelynek komoly múltja, történelme és az ezzel járó erős nemzeti öntudata van - egy ilyen országban élhetnénk akár 50 évet is, akkor is csak kívülállók maradnánk, teljes befogadásra az esély nagyjából nulla. Egy ausztrál soha nem fogja az arcunkba vágni, hogy "Te meg minek jöttél ide", mert a válasz nyilvánvaló: azért amiért ő is. Vagy az ő szülei. Egy jobb életért.
Mi nem meggazdagodni megyünk; egyébként is, az életszínvonalnak a pénzen kívül még rengeteg egyéb összetevője is van (ld. fent) Szerencsére itthon is elég jól elboldogulunk, Márknak meg különösen jól fizető szakmája van. Sőt, nagy a valószínűsége, hogy kezdetben kevesebbet fog keresni kint, mint itthon - mivel angolul még nem tudja elég választékosan, szépen kifejezni magát (ez azonban kint gyorsan fog változni)

Lassan 11 éve élünk együtt, ez alatt az idő alatt rengeteg mindenen mentünk már keresztül. Volt például olyan időszak, hogy fél éven belül 3 különböző albérletbe költöztünk (a kőbányai lakást eladta a tulaj, a Váci úton találtunk egy jó albit, de ott még laktak albérlők, így 2 hónapra elköltöztünk az Andrássy útra - akkorra már jópár cuccunk volt, bútorok és rengeteg doboz, de az egészben talán a 125 literes akvárium vizének állandó le- és felengedése, meg a halak kipecázása volt a legfárasztóbb. Emlékszem, hogy néztük, milyen boldogok a halacskák, pörögve-forogva táncoltak a friss vízben; aztán vettük csak észre, hogy a mobiltöltő vége véletlenül belelógott a vizükbe, a másik fele meg közben be volt dugva a konnektorba (szerencsére mindenki megúszta :o)
A viszontagságokat meglehetősen jól viseljük. Amikor elhatároztuk, hogy eladjuk a lakást és kertes házba költözünk, az általunk preferált árkategóriában csak valami döbbenetesen lepusztult házakat kínáltak. Végül találtunk egyet, ami szintén lelakott volt, de legalább tégla és 3600 m2 kert is volt hozzá, mindez jó helyen, egy kisváros közepén, Bp-től kb. 10 km távolságra. Bár a ház és a kert is elég elhanyagolt volt, megláttuk benne azt, ami lehetne belőle, és úgy döntöttünk, megvesszük. Viszont így jóval nagyobb hitel kellett a tervezettnél, úgyhogy beköltözéskor csak egy gyors tisztasági festésre maradt pénzünk. Tavasszal költöztünk és az első télen kiderült, hogy a radiátorok nem csak rondák, de kevesen is vannak és a fele nem is működik. Emellett még szigetelés sem volt a házon ugye, így történhetett, hogy havi 60ezer Ft-os gázszámlával kemény 12 fokot tudtunk csiholni. Nem volt túl kellemes, de a snowboardfelszerelésünkben simán kihúztuk (Márk még sapkát is viselt a házban). A konyhát egy kis egylapos rezsó jelentette. Szocpolra nem voltunk jogosultak, mert túl jól éltünk: túl magas volt az egy főre eső nm szám.
Nem tudom, hány kapcsolat élte volna túl ezeket az időket, a miénk viszont talán még inkább megerősödött: mi nem hogy nem veszekedtünk, nem voltak csapkodások meg "nekem ebből elegem van", hanem még röhögtünk is a helyzetünkön. Elfogadtuk, hogy most ez van, majd lesz jobb is.
Az éjszakák különösen hidegek voltak, aztán Márknak szerencsére eszébe jutott, hogy van nekünk a szuterénben egy tök jó kis alubevonatos sátrunk. Kiválasztottuk szépen az egyik szobát a felső szinten, és felállítottuk a sátrat. Ragyogóan bevált, a hősugárzóval bemelegítettük, aztán szépen bent is maradt a meleg. Még az államvizsgámra is a sátorban, a plafonra akasztott túralámpa fényénél készültem (és így is sikerült 4,96-os átlagot elérni) Aztán tavasz végére kiderült, hogy már hárman sátorozunk :o))) és nekiálltunk az egész ház apránkénti felújításának. Márk igazi ezermester, majdnem mindent ő csinált. A bontást, az egész szigetelést végig a házon (az kegyetlen munka volt és lassan haladt, főleg amikor csak ketten dolgoztunk rajta), a burkolást, a laminált parketta lerakását mindenhol, a vízvezetékszerelést, villanyszerelést stb. Mindig volt mit csinálni, nemigen volt idő a kandalló előtti pihegésre egy jó könyvvel a kezünkben - például szülés előtt 3 héttel még a Márk által az erkélyről leengedett sittes vödröket ürítettem a konténerbe este a hóesésben. Túléltük. Akit érdekel, itt megnézheti a before/after fotókat (dekorációkat, kiegészítőket, szép új bútorokat ne keressetek, mert amint nagyjából elkészültünk, már tudtuk, hogy nem maradunk, így egy kép sem került a falakra és bútorokat sem vettünk)
A lényeg, hogy azt hiszem, elmondható, hogy nem fogunk tönkremenni idegileg, ha kint az első pár évben meg kell majd húzni magunkat. Szerintem olyan túl sok meglepetés minket már nem érhet.

Elkezdtünk szortírozni a szuterénben a holmijaink között és megtaláltuk a komplett Ausztrál bevándorlási csomagot, amit még 2002-ben vettünk, sőt még egy kinyomtatott levelezést is találtunk Bertók Zolival 1999-ből... meg az akkori honlapjának tartalmát kinyomtatva. Márk felsóhajtott, hogy "Istenem, hol tartanánk már azóta..." De nem bánunk semmit, én hiszem, hogy mindennek oka van.

"Ez az egy pillanat, a MOST az egyetlen dolog,
Ami elől soha nem menekülhetsz el, életed egyetlen tényezője.
Nem számít, hogy mi történik, nem, nem számít, hogy mekkorát változik az életed, egy dolog biztos, hogy mindig MOST van.
Ma kitörlök a naplómból két napot: a tegnapot és a holnapot,
a Tegnapból tanultam, a Holnap pedig a következménye lesz annak, amit Ma megteszek"

Mindenkinek nagyon Boldog Új Évet kívánunk!!! A miénk meglehetősen eseménydúsnak ígérkezik :o)))