2007. december 23., vasárnap

Boldog Karácsonyt!

Minden szívből szóló karácsonyi énekben,
A kandalló ropogásában és melegében,
Az ünnepi ebéd közben,
A beszélgetésben és nevetésben,
Minden képeslapban amit egy barát, vagy a család küldött,
Minden, amit ebből meghallunk,
és ami elgondolkodtat bennünket,
az maga a szeretet.

/Noreen Braman/


Ezúton is szeretnénk Mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyt kívánni és sikerekben (sorstársaknak főleg vízumban ;) gazdag Új Évet!!
Szerelmemnek pedig egyben Boldog Szülinapot is, ő ugyanis ma lett 34 éves :)

2007. december 12., szerda

Magyarok Ausztráliában

Az ausztrália.net-en parázs vita alakult ki a magyarsággal, magyarkodással kapcsolatban - ami onnan indult, hogy valaki, aki alig pár hete van kint és még pár magyar máris hatalmas címeres magyar zászlóval fotózkodtak a tengerparton - volt aki megkérdőjelezte, tényleg kell-e ez, mások meg ezen akadtak ki.

Azt tapasztalom, hogy az emigrálni szándékozók között a két szélsőséges típus a következő: az egyik típus az, akiknek eltökélt szándékuk, hogy gondosan ápolják majd a hagyományokat, szokásokat - magyar programokat szerveznek, főleg magyarok társaságát, barátságát keresik kint is és a legfontosabb cél számukra, hogy mindenképp magyarok maradjanak kint is, ahogy a gyerekeik és majd az ő gyerekeik is magyarok legyenek és mereven elutasítják azt a tényt, hogy a biztos beolvadás úgyis elkerülhetetlen, ez ellen nincs védelem. A másik szélsőség az, akit mindez nem igazán érdekel és nem hogy nem jár magyar házba hagyományokat ápolni, hanem azt sem tartja tragédiának, ha a tizenéves gyerekei is inkább már angolul szólnak hozzá, nem magyarul. A két típus között pedig természetesen rengeteg átmenet van, nagyon széles a skála. Én mindet elfogadom.

Ami minket illet, megmondjuk őszintén, hogy mi azok közé tartozunk, akik azt az örök igazságot szeretnék kint követni, miszerint "Rómában élj úgy, mint a rómaiak". Magyar vagyok és akárhol élek is, mindig az maradok; ezt nem tudom és nem is akarom soha megtagadni. Szeretem a hazám és egyelőre minden ideköt: az emlékek, a gyerekkorom, a családom, a barátok - ugyanakkor tökéletesen nyitott vagyok arra, hogy megismerjek és elfogadjak egy teljesen új kultúrát, új szokásokat és minél tökéletesebben beszéljem az angolt.
Ausztrália nem kényszer, hanem a mi döntésünk, mi választottuk, ő pedig befogad minket és biztos vagyok benne, hogy sokkal több lehetőséget kapunk ott - szerintem a minimum, hogy cserébe megpróbálunk majd alkalmazkodni, beilleszkedni és nem klikkesedni; szidni az ausztrálokat és fennhangon hirdetni, hogy mi bizony magyarok vagyunk, csak azért élünk itt, mert itt jobbak a körülmények.
Biztos lesznek kint magyar barátaink, ahogyan lesznek más nemzetekből is. Igazság szerint az agarazásnak köszönhetően már most vannak amerikai, cseh, holland, spanyol stb. barátaink és sok más ismerős is a világ minden tájáról, a kultúrák különbözősége és az angol nyelvű kapcsolattartás egyáltalán nem okoz gondot.

Az anyanyelvem természetesen nagyon fontos számomra, otthon csakis magyarul szeretnék beszélni, olvasni és mesélni a gyerekeknek és mindenképp szeretném, ha a gyerekeim is minél tökéletesebben beszélnék ezt a gyönyörű nyelvet is az angol mellett (példaképem Kanga és az ő fantasztikus gyerekei), ismernék a múltunkat, történelmünket, a gyökereiket. Ugyanakkor szerintem ők már sokkal inkább magyar származású ausztrálok lesznek, mintsem ausztráliában élő magyarok.
Van kint egy ismerős magyar család, ahol a gyerekek alig pár évesek voltak amikor kikerültek vagy 17 évvel ezelőtt. Aztán a szülők úgy döntöttek, mégis hazaköltöznek Magyarországra. A gyerekek itt kezdték el és fejezték be a középiskolát (angol tagozatos iskolában, a magyarral erősen birkózva), aztán persze inkább mégis mind visszaköltöztek Ausztráliába. Jólnevelt, jólelkű srácok, és ők például már otthon is angolul beszélnek egymás közt - ilyen is van, mégsem sírom el magam a szégyentől, hogy milyen magyar az ilyen. Ők ott nőttek fel, az iskola, a barátok, a tévé megállíthatatlanul ausztrállá formálta őket.
A mi gyerekeink ugyanis már abba a kultúrába, azokba a szokásokba születnek bele, ott szocializálódnak, formálódnak, ott lesznek boldogok és az ő világukban angolul lesz a játék, az óvoda, az iskola, a tanárok, a barátok, a tévé, a mozi, az olvasmányok, tehát a két szülőn kívül minden. De felteszem a kérdést: olyan nagy baj lenne ez? Nekem nem az a legfontosabb, hogy talpig MAGYART neveljek a gyerekemből minden áron, hanem mindenek előtt JÓ EMBERT.

Végül egy idézet Bertók Zoli oldaláról:
"Ausztrálnak lenni jó dolog és ahogy egyre inkább azzá válunk, úgy találjuk egyre természetesebbnek, hogy gyerekeinkkel nem a magyarság szegényedik, hanem Ausztrália gazdagszik. Jó ám látni, hogy ebben a környezetben, amiben mi olyan esetlenül mozogtunk, ők milyen magabiztosak. Jó látni, hogy ők az igazi Ausztrália."

És még egy, John O'Grady ausztrál írótól:
"Nagyon sok olyan új ausztrál él ebben az országban, akik lélekben még mindig a szülőföldjükön vannak, akik csak honfitársaikkal érintkeznek, s akik arra törekednek, hogy megőrizzék anyanyelvüket és szokásaikat. Ezt abba kellene hagyniuk. Nincs jobb életforma a világon az ausztrálnál".
(megj: ez persze csak illúzió, hiszen senki sem tud csak úgy hirtelen elválni a kultúrális gyökereitől; a második és harmadik generációnak azonban ez már egyáltalán nem lesz létfontosságú probléma)

Mindenféle véleményt, meglátást szívesen várok a témával kapcsolatban, akár ide, akár privátban (zardinkukacfreemailponthu). Azt az egyet kérem, hogy tiszteljük egymás véleményét és ne oktassuk ki lekicsinylően, ne hülyézzük le kategorikusan a másikat, csak azért, mert a véleménye nem egyezik a miénkkel. Sajnos a magyarok többségéből hiányzik ez az elfogadás, rengeteg az olyan típusú ember, aki szerint mindössze kétféle vélemény létezik: a sajátja és a helytelen... :(