2010. július 30., péntek

Téli vegyes

Sokasodni kezdtek a "mi van veletek, nem frissül a blog" kezdetű megkeresések, úgyhogy írok gyorsan pár sort. :o) 
Minden rendben van velünk, rohannak a hétköznapok. Az idő kezd egy kicsit javulni, néha már egész melegen süt a nap, de estére még mindig nagyon lehül a levegő; valamelyik nap még reggel 9-kor is látszott a leheletem... Voltak kifejezetten hideg, esős napok; olyan is volt, hogy még a kutyákra is ráadtam inkább a bélelt, meleg agártakarókat és úgy vittem ki őket sétálni... (eddig nem is tudtam, minek csomagoltuk be egyáltalán ezeket is, úgysem lesz rájuk szükségünk soha Ausztráliában - hát lett. :o)
Persze lehet, hogy csak mi fázunk ennyire. Az ozzi csajok miniben, tangapapucsban, meg spagettipántos felsőben sétálnak el mellettem, amikor én a polárpulcsimban még azon gondolkodom, hogy egy széldzseki sem ártott volna. Önmagában a hideg még nem lenne gáz egyébként, ha normálisan megépített, szigetelt házak lennének, és legalább bent nem fázna az ember, mert érne valamit a fűtés.
Szerencsére már csak pár hét, és jön a tavasz :o) Mostanában már kevesebbet esett az eső, és egyre többet süt a nap is, úgyhogy egyre messzebbre merészkedünk hétvégeken. Főleg az óceánpartra szoktunk lemenni, de sokszor csak kinézünk egy új helyet és felfedezzük (imádom ezeket a napokat!!)

Legutóbb például a Seal Rocks-nál voltunk, ahol Ausztrália egyik legnagyobb számú fókakolóniája él. Milliószor voltunk már Phillip Island-en; ha vendégeink vannak, velük is mindig elmegyünk, de a szigetnek ez a része eddig valahogy teljesen kimaradt, pedig csodaszép partszakaszok vannak és gyönyörű zöld minden. A parttól kb. másfél km-re van az a sziklás kis szigetecseke, ahol több, mint 20ezer (!) fóka él. Az 1800-as évektől majdnem a kihalásig gyilkolták itt a fókákat; már csak kb. 100 maradt, amikor aztán végre védettnek nyilvánították őket, és mára már szerencsére újra a régi létszámban élnek itt.


Amikor csak tehetjük, a kutyákat is visszük magunkkal. A nemzeti parkokba persze nem jöhetnek be, de az óceánparton simán el lehet őket engedni egy kicsit szaladgálni. Szerintem órákig el tudnánk ücsörögni Márkkal a homokban, és csak bámulni a vizet, a hullámokat, a homokban ásó Milut, meg a kutyáinkat, ahogy boldogan rohangálnak körülöttünk.





Voltunk Brigthon-ban is, a már sokszor hallott híres kutyás futtatón. Mindenki dícsérte, így hát mi is megnéztük, és tényleg szuperjó. Egy elég nagy partszakasz van lezárva csak a kutyásoknak, ráadásul az egész körbe is van kerítve... Mindez Melbourne egyik legelitebb, legdrágább részénél.




Szintén a kutyás partról fotózva, a city látképe:


és a közeli kikötő:


Ja és hát ehhez is Ausztráliába kellett jönnöm, hogy ilyet lássak... Kutya-szülinapi buli. Szülinapos labrador, és vagy 8-10 labrador haver, mind szülinapos sapiban. A homokban felállított asztalka, rajta kutyajutifalik, mellette ajándéktáskák az ünnepeltnek... :oDDD



De rengeteg fotóm van, úgyhogy csinálok inkább egy vegyes téli albumot, és oda fogom őket felpakolni.
Miluéknak megvolt az első fellépésük a Magyar Házban és óriási sikerük volt; a közönség egészen meghatódott a díszbe öltözött picurkákat látva: lám, itt az új utánpótlás. Erről is teszek majd fel képeket.
Milu beszéde szépen fejlődik, és egyre több angol szót használ, néha már egész mondatokat is mond. Az utóbbi időben ha vásárolni megyünk, a boltokban szinte csak angolul szól hozzám ("look at this!", "come here!", "where are you?" "Can I have this one?" stb.)  és újabban néha máminak hív... Röhej, hogy eddig azt vártam, hogy mikor fog már a halandzsa nyelvről angolra váltani (ugyanis még mindig kevés angol hatás éri, kevés óraszámban jár csak oviba és a barátok is mind magyarok és itthon is csak magyarul beszélünk), és most meg, hogy egyre inkább kezdi az angolt használni, valahogy olyan fura és idegen, hogy angolul szól hozzám és maminak hív (vajon másban is voltak ilyen érzések, vagy csak bennem?)

Továbbra is megyek vele mindenféle programra, görkorizni, jégkorizni, bringázni, játszóterezni, játszóházazni és például ismét voltunk a Melbourne múzeumban is (annyira érdekes és izgalmas egyébként ez a múzeum a gyerekeknek is, hogy Milu 4 évesen magától kéri, hogy oda menjünk...) Most láttam, hogy Sam is idekerült, a világhírűvé vált koala, akit egy, a 2009-es "Black Saturday" előtti bozóttűzben mentett meg egy tűzoltó. A fotó, amin a tűzoltó egy üveg vízzel itatja a másodfokú égési sérüléseket szenvedett koalát, bejárta a világot és a remény szimbóluma lett. Sam az égési sérülésekből felépült volna, de egy súlyos betegség miatt sajnos 2009. augusztusában végül el kellett altatni.


Éés, lefotóztam az új "bike share" program bringáit is :o) "Short trip? Why not take a bike?" jelmondattal 50 bicikliállomáson 600 bringa várja a turistákat, diákokat, bárkit. Van éves bérlet $50-ért, vagy heti bérlet $8-ért, vagy napijegy $2.50-ért. Csak ki kell választani egy bringát, és indul az óra. A brinkákat bármelyik melbourne-i bicikliállomáson le lehet tenni, és a kölcsönzés első fél órája ingyenes (31-60 percig pedig $2, 61-90 percig $5, utána minden megkezdett félóra $10, szóval hosszú távon azért húzós tud lenni, de rövid távon klassz dolog. Bővebben itt.)



Ja, annyi van még, hogy gyorsan közeleg a szerződésünk lejárta, úgyhogy szóltunk a property manager-ünknek,  hogy szeretnénk még egy évvel meghosszabbítani a házbérlést. Kettő nap múlva már itt is volt a postaládánkban a Landlord által aláírt szerződés 3 példányban :o) Nagy kő esett le a szívemről, hogy a Landlord nem készül eladni a házat - a hátam közepére sem kívántam volna most egy költözést, pláne mivel egy csomó cuccunk van már. Az meg már csak hab a tortán, hogy árat sem emelt, maradt a 340 p/w, pedig ezért a házért, itt, legalább 370-et is simán elkérhetne. Nekünk csak jó :o)