2008. október 31., péntek

Búcsúzás

Lindáék ma hazarepültek (hogy aztán azon dolgozhassanak, hogy minél előbb vissza tudjanak jönni, ezúttal hosszabb távra). Egy biztos, mi nagyon szurkolunk, hogy sikerüljön nekik!

Utolsó napjukon sok fotót kaptam Lindától (nálam gyakran nem volt gép, náluk viszont mindig :o), és tudom, hogy nem bánja, ha teszek fel belőlük párat.

Tengerpartoztunk, játszótereztünk Velük még egyet, a fiúk is nagyon élvezték :o)

A többi fotó itt.

Milu a búcsúzásnál megpuszilta Manót (ezt a kegyet nem is tudom, mikor kapta utoljára valaki :o), és hazafelé a kocsiban is arról beszélt, hogy ő adott puszit Manónak, mert elmennek, és már görbült is a szája, folytak a könnyei; csak azzal lehetett megvígasztalni, hogy jönnek majd vissza (úgyhogy tessék igyekezni! :o)
Manó nagyon jó hatással volt Milura, csak tanulhatott tőle... És én is sokat tanultam. Köszönet Nektek mindenért.

u.i. a kis bagoly végül véletlenül nálunk maradt, itt fog várni Manóra :o)

2008. október 27., hétfő

Friss fotók és kevésbé frissek

Egyre jobban kezdünk belerázódni új életünkbe :o) hétköznapokon Márk dolgozik és rendszerint későn ér csak haza, hétvégeken viszont végig együtt vagyunk, és az annyira jó!

Hétvégén is reggel 7 körül kelünk, hogy minél több minden beleférjen az időnkbe.
Szombaton a hitelkártyámat intéztük a közeli bankfiókban, aztán a Good Guys-ban megvettük a hőn áhított turmixgépet és egy konyhai robotgépet is, onnan pedig átmentünk a Chadstone megabevásárlókomplexumba, ahol először is megvettük a számítógépet (és végre olyat, amilyet Márk mindig is szeretett volna), aztán a Toys'R'us-ban vettünk Milunak szép új ágyat, pár játékot, egyebeket, a K-mart-ban meg egy homokozó-pancsoló teknőt, óriás markolót, ezt-azt. Vasárnap is folytattuk a vásárlást, ezúttal az IKEA-t jártuk be.

Egy új háztartás kialakítása nyilván mindenképp sokba kerül, de amit csak tudunk, megteszünk, hogy mindig nagyon átgondoltan, odafigyelve vásároljunk.
Mindig vannak akciók, ezeket nagyon érdemes figyelni, készülni rá (pl. Milu ágyát is így vettük, az ebay-en sem kaptam volna meg ezt a minőséget olcsóbban; most 99 dollár volt az amúgy 250 dolláros ágy) De így vettük az összes elektromos berendezésünket is: a katalógusok, internet alapján, ill. többszörös személyes szemrevételezés során elég jól feltérképeztem a termékpalettát és az árakat, úgyhogy mire hétvégén Márkkal elmentünk vásárolni, egy röpke délelőtt alatt végeztünk és baromi sokat spóroltunk (ami persze nagyrészt Bill tippjének köszönhető; hiába, egy született ausztrál olyan helyeket is ismer, amiket mi magunktól valszeg évek múlva sem...)
Árkedvezményt kapni pedig szinte minden esetben lehet, gyakran az eleve akciós árból is. Roppant egyszerű: simán csak fel kell tenni a kérdést - "kp fizetés esetén van-e esetleg valami kedvezmény", ugyanazzal az arckifejezéssel, mintha csak azt kérdeznénk, létezik-e a termék más színben is.
A kp itt eleve nagy úr; azt vettük észre, hogy az ausztrálok jó részének bizony nincsenek megtakarításai, egyik hétről a másikra élnek, ahogy épp fizetést kapnak. Van 5 bankkártyájuk, és a hatodikat azért kérik a banktól, hogy a másik 5 adósságait abból tudják törleszteni.

A vásárlásokon kívül még némi kirándulás is belefér a hétvégéinkbe, mindkét napra. Fényképező sajnos nem mindig volt nálam, de azért vannak új fotók, meg találtam régebbről még nem publikáltakat is, úgyhogy most sokat feltöltöttem ebbe az albumba, meg párat ebbe is.
Voltunk pingvinnézőben Philip Island-en (ott speciel nem is lehetett fotózni), meg Churchill Island-en (Zsunak és Orsikának tudom, hogy tetszene; én is odáig voltam az 1800-as években épült házakért és berendezéseikért), koalanézőben, meg a St. Kilda botanic garden-ben is.



Én pedig Miluval voltam orvosnál is, ahol megkezdtük az ausztrál oltási rendhez történő felzárkózást. 2 oltást is kapott (egyet-egyet mindkét combjába), egy hepatitis és egy agyhártyagyulladás ellenit. 6 hét múlva kap még 2-t, aztán rá 6 hónapra még 2-t, és hipp-hopp máris teljes jogú tagja lehet bármely gyerekközösségnek :o) Illetve kaptam némi házi feladatot is, mert az oltási könyv alapján a dokinak nem volt teljesen egyértelmű, hogy egész pontosan miket fedett le a 2/3/4 és 18. havi oltása; úgyhogy írok majd az otthoni gyerekorvosunknak és megkérdezem.

Érdekesség még, hogy amióta itt lakunk, 2 inspection is volt a házban. Na nem azért, mert nem bíznak bennünk, és félnek, hogy pár hét alatt is leamortizáljuk a kérót, hanem kiderült, hogy a házat megvette egy befektető (aki külön örül, hogy 1 évre már van is fix lakója); úgyhogy először egy pre-purchase inspector bácsi jött múlt héten (az ingatlanügynök kíséretében), hogy a ház pontos állapotát, hibáit felmérje a megbízójának, ma reggel pedig a banktól jött egy fickó, hogy felmérje az ingatlan értékét (a hitelhez). Reggel 9-et beszéltünk meg, ehhez képest Gary majdnem fél órával előtte már itt állt az ajtóban - persze nem mintha nem lenne tökmindegy, a házat folyamatosan rendben tartjuk, nem kell rendetlenség miatt szégyenkeznünk.

A múlt heti Mr. Inspector (a névjegykártyáján ez van :o) bácsi volt az első sokkoló élményem a nyelvvel kapcsolatban - csak nagyon halvány sejtéseim voltak, hogy vajon miről is beszél. Olyan 60-as, ősz szakállú papa volt, és szinte semmit nem értettem abból, amit mondott vagy kérdezett, iszonyat érzés volt. Ilyesmi történt egyszer az egyik hentesnél is, ahol csak a rutin mentett meg; ott ugye azért ki lehetett következtetni, miket kérdez, úgyhogy vakon, de azonnal válaszoltam (igen, bőr nélküli csirkemellet kérek és igen, nem baj, ha több egy kicsit), alig pár másodperc volt, kívülállónak akár úgy is tűnhetett, hogy minden fitti volt, laza párbeszédet hallhatott.
Elég szélsőséges, mert általában azért 70-100%-ban értem az embereket (ők szerencsére 100%-ban értenek engem), de ez a szám akár 10%-ra is leeshet, embere válogatja.
Szóval azért bőven van még mit tanulnom, de legalább lelkesedésből nincs hiány :o)

2008. október 19., vasárnap

Apránként berendezkedünk

Most csak röviden, mert netünk még mindig nincs, úgyhogy azt sajna kénytelenek voltunk megoldani egyelőre magyar módra (így viszont elég silány minőségű)

Köszönöm a sok emailt, érdeklődést, szurkolást, kedves szavakat :o) A leggyakoribb kérdésekre megpróbálok gyorsan válaszolni:

Milut angolul nem tanítom, örülök ha a magyarja fejlődik; mire iskolába kerül, az angolja úgyis tökéletes lesz. Van, aki ideérkezvén már a másfél éves gyerekét is "good boy"-jal dícséri meg, és "pápá" helyett "say goodbye"-ra tanítja - nos, ennék én egyáltalán nem érzem szükségét.
Nekem egyébként Juditék kislánya, Timi az etalon, aki 4,5 éves létére úgy beszél angolul és olyan kiejtéssel, hogy leültem tőle, ráadásul mindezt a heti 3 alkalmas oviban tanulta, alig pár hónap alatt. És a két nyelvet nem keveri, ha magyarul kérdeztem, magyarul válaszolt, az esti békakeresős sétáinkon meg ha angolra váltottam, gond nélkül angolul csevegett. A másik kislány pedig Zozi, aki 7 évesen került ide Melbourne-be, és úgy 3 hónap alatt tanult meg a suliban angolul. Most 9 éves és már rég osztályelső, tele oklevéllel és dícsérettel. Imád suliba járni, és Timihez hasonlóan ő is egy nagyon kedves, kiegyensúlyozott, nyitott kislány - ehhez persze kell az a biztos, nyugodt családi háttér, ami náluk megvan - és amire én is törekszem, hogy újra megteremtsem.
Milut az elmúlt fél évben iszonyat sok változás érte, többszörös költözés, alkalmanként itt-ott alvás, ügyintézések, hivatalok járása, pakolások stb., Rá pedig sajnos szinte alig jutott idő. Ebben a korban egy gyereknek biztonságérzetet ad a napirend, a kiszámíthatóság, amiben az elmúlt időszakban nemigen lehetett része, úgyhogy igazság szerint külön örülök, hogy most végre egyedül lehetek vele, itthon, és csak rá figyelhetek. Persze, be lehetne adni rögtön egész napra Child Care-be, úgy napi 80 dollárért (és ez gyakran csak megőrzést takar, fejlesztő foglalkozások nélkül), és akkor már most munkát kereshetnék én is, de szerencsére egyáltalán nem szorulunk rá, én pedig szívesen vagyok vele itthon, és most erre szüksége is van. Majd 3 éves korától már járhat kindy-be (ez csak heti 1-2 alkalom és nem egész napos, 4 éves kortól meg heti 3 alkalom).
Társaságba így is jár, a játszótereken ausztrál gyerekek veszik körül. 13 játszóteret számoltam össze a térképen, csak a környékünkön, és ezekből jópárat már fel is fedeztünk, rengeteget sétálunk, kirándulunk. Nagyon tetszik neki ez a környezet - de hát kinek ne tetszene? Olyan utcákon sétálunk, olyan parkokban, olyan helyeken járunk, hogy álmomban sem tudnék szebbet elképzelni. És ez csak egy külső kerület a sok közül, a milliomos negyedeket még nem is láttam :o)
A kaja: igen, főzök itthon. Márk reggelivel megy el, ebédelni viszont a kollégáival szokott (úgy 7-10 dollár alkalmanként, de úgy gondolom, ez is a munkahelyi szocializáció része; úgy nem fog egyhamar beilleszkedni, ha azt mondja, "köszi fiúk, menjetek csak nélkülem, nekem csomagolt az asszony"), vacsorázni meg itthon, valami meleget. Márk egyébként nagyon jól csinálja, a vonaton is csak angol nyelvű könyvet olvas (most épp Dean R. Koontz-tól a Bad Place-t), mondván hogy jönne bele az angolba másképp, ha nem így, hogy mindent megtesz érte, hogy minél előbb fejlődjön? A munkahelyén nagyon szépen helyt áll, pedig nem kicsit van nagyon mély vízben. Állati büszke vagyok rá :o) Az első fizetését már meg is kapta (Au-ban általában hetente, kéthetente van fizetés, Márk cégénél havonta, most okt. 31-ig lett kifizetve).
A fizetése szerencsére ausztrál szemmel nézve is kiemelkedő, úgyhogy házbérléssel, rezsivel, megélhetéssel együtt bőven kijövünk hárman, még tartalékolni is tudunk.
A házbérlés árát kérdezték még sokan: ezt a házat mi heti 390 AUD-ért béreljük. Vadiúj, 4 hálószobás, 2 fürdőszobás (+ egy wc lent). Az havi 1560 dollár, gondolhatnánk, de ennél azért trükkösebb az itteni számítási mód. Valójában havi 1690-et fizetünk, ami így jön ki:
A 390-et előbb megszorozzák 52-vel (ahány hét van egy évben), majd elosztják 12-vel... Errefelé így számolják, szerencsére ezt már előre tudtuk.

Apránként egyre több mindenünk van: tegnap vettünk végre autót (1 hónapja bérlünk, és azért az nem olcsó). Egy gyönyörű, 7 éves Mazda Tribute mellett döntöttünk (kereskedőtől, 1 év teljes körű garanciával). Azonnal beleszerettünk, és olyan jó kis Ausztrália-felfedezős autó :o)



A magyar szokásokkal ellentétben azonnal elhozhattuk volna (átírással, illetékkel ($80) és minden egyébbel együtt, amit helyben rendez a kereskedő), ez azért nem történt csak meg, mert lefóliáztatjuk az üvegeket, és így csak hétfőre lesz meg.
Tegnap egyébként hatékony napunk volt, megvettük a hűtőt, mosógépet+szárítógépet, mosogatógépet, mikrót, kenyérpirítót, szendvicssütőt is :o) Meg egy tévét tegnapelőtt este.

Az első fotók a házról és a környékünkről itt találhatóak.

Ja, gyakori kérdés volt még, hogy írjam meg, mi az, ami NEM tetszik Ausztráliában. Most teljesen őszintén - bár még csak 5 hete vagyunk itt - NEM tudok ilyet mondani, eddig az égvilágon semmi negatív élményem nem volt Ausztráliával, ill. az ausztrálokkal, szokásaikkal kapcsolatban. Nagyon szeretünk itt lenni :o)
Amit nem lehet pótolni, azok az otthoni barátaink és persze a családunk - nekem ők hiányoznak, és Juditék. Jó lenne, ha sűrűbben tudnánk beszélni, persze még jobb lenne, ha itt lennének és megoszthatnánk velük is az élményeinket.

2008. október 8., szerda

Albérletkeresés + munka

Huhh, hol is kezdjem... Először is köszönjük a sok érdeklődő levelet, szurkolást!

Még csak egy hete érkeztünk Melbourne-be, máris rengeteg minden történt velünk.
Belecsöppentünk a sűrűjébe, intéztünk végre előfizetéses mobilokat, na meg ezerrel albérletkeresés, Márk meg közben ugye dolgozni is kezdett, nem is keveset, de erről írjon inkább ő:

Először is, azok a pletykák, hogy errefelé laza időbeosztásban, ráérős és kevés szakértelemmel rendelkező emberek lébecolnak ("1 heti határidőt adnak 1 óra alatt elvégezhető munkára" és hasonló hiedelmek), egyáltalán nem igazak. Legalább is annál a cégnél, ahol én dolgozom, nem.
Napi időelszámolás van, de van feladat is bőven. Nem sok időt hagytak az ausztrál pénzügyi sajátosságok feltérképezésére, vagy a gyártás modul adott verzión történő átismétlésére, mert egy hét után már megyek az ügyfélhez.
Amit viszont hozzá kell tennem, az a szervezettség. Általam még nem tapasztalt módon működnek a dolgok. Az, hogy Melbourne-ben négy tanácsadó támogasson 30 ügyfelet úgy, hogy emellett még új bevezetésekre is marad idő, az én eddigi tapasztalataim szerint példa nélküli. Nem beszélve arról, hogy a cégek nagy része hatalmas, tehát a velük járó munka is az kellene, hogy legyen. A majdnem 170 ügyfélre, és az évi 12-15 új projektre összesen 22 tanácsadó van a cégnél ausztrália szerte.
Szóval profi szervezettség és profi csapat. A csapatról dióhéjban, hogy már 10 éve foglakoznak ezzel a rendszerrel. Összehasonlitásképp Magyarországon a Microsoft keretei között ez csak 2004-ben kezdődött el.

Közben én (Ági) ezerrel elkezdtem az albérletkeresést. Először is, az ingatlanbérlés Ausztráliában baromi drága, ez össze sem hasonlítható a magyar árakkal, fölösleges is átszámolni.
Itt lehet böngészni, nekem legalábbis ez az oldal vált be a legjobban: www.realestate.com.au

Szinte minden esetben ingatlanügynökségen keresztül lehet csak bérelni, és általában
a.) meg van hirdetve egy megtekintési időpont a neten
b.) olyan is van, hogy "keys in office", amikor 100 dollár deposit és ID card ellenében odaadják a kulcsot egy rövid időre, és egyedül meg lehet tekinteni
c.) lletve a "by appointment", amikor időpontot kell kérni, és az ügynök kimegy veled (közben felmér).
(megj.: a külső kerületekben a b.) és c.) verzióval már nem találkoztam, sokkal inkább egy d.) esettel: ha nincs meghirdetve megtekintési időpont, akkor fel kell hívni az ügynökséget, jelezni az érdeklődést, és ha összejön annyi ember, hogy érdemes legyen az ügynöknek kimenni, akkor küldenek sms-t az időpontról)

Ha tetszik az ingatlan, az ügynöktől a helyszínen kell kérni egy application form-ot, és megpályázni. Ez egy több oldalas, elég sok kérdést tartalmazó formanyomtatvány (irodánként változó, de mindenképp nagyon részletes, és mindent ki kell tölteni rajta, különben el sem bírálják) Ehhez csatolni kell a referencialeveleket, néhol a friss fizetési papírokat is, egyebeket.
Alapszabály, hogy csakis megtekintett ingatlanra lehetett pályázni (volt egy ingatlan, ami baromira tetszett a sok fotó alapján és szuper helyen is volt (bejártuk azt a környéket), de a meghirdetett megtekintés még Melbourne-be érkezésünk előtt volt - az ügynök ilyenkor nem enged pályázni, saját felelősségedre sem. Ha nem felel meg senki, aki ott volt a megtekintésen, akkor majd meghirdetik újra és értesítenek)

Az ingatlanügynökre tett benyomás rengeteget számít; ő az első szűrő, ő áll csak kapcsolatban a tulajdonossal, és azokat továbbítja neki, akiket méltónak talál, elmondja a véleményét, aztán a tulajdonos dönt majd. Háziállatot nem látnak szívesen (ennek mértéke változó, a "prefer no pets"-től a sima "no pets"-en át a "strictly no pets"-ig terjed) "No kids"-et természetesen nem tüntethetnek fel, de a valóságban nyilván szívesebben adják ki az ingatlant egy szimpi gyermektelen kétkeresős párnak, mint egy kisgyerekes családnak, ahol a gyerekek esetleg majd mondjuk zsírkrétával rajzolnak a falra, vagy gyurmáznak a szőnyegen.

A fentiekből már kiderül, hogy a frissen érkezetteknek, ausztrál előélet, ausztrál referenciák, ausztrál számlatörténet, munkahely nélkül meglehetősen csökkennek az esélyeik. Általában több hét/hónap is eltelhet (3 hónapról is hallottam már), mire sikerül egy albérletet megszerezni, ez változó és a szerencsén is sok múlik.

OFI (open for inspection) időpont hétközben van, általában délután 5 körül, és/vagy szombatonként. (és általában 15 perc a megtekintés, de gyakran csak 10, úgyhogy késni nem érdemes :o)
Mivel Márk abban a szerencsés helyzetben van, hogy azonnal dolgozni kezdett, csak a szombatok maradtak, mint lehetséges megtekintési időpont (hétközben este 7 előtt nemigen ér haza, de van, hogy csak akkor indul bentről...)

Minden létező szabadidőmben ingatlanbérlési lehetőségeket néztem, a Bayside-i kerületekben, meg Mt.Waverley-ben és környékén, meg a külső kerületekben, Narre Warren környékén is, minden nap úgy éjjel 1-ig. Milu miatt elsősorban házakat kerestünk; méretre szinte mindegy volt, jó nekünk a 2 szobás is, ha kulturált, jó helyen van (pl. vonathoz közel) és még megfizethető. A tapasztalatunk az, hogy a heti 300 dollár alatti ház még a külső kerületekben is lepukkant, beljebb meg olyan, amibe normális európai a lábát nem tenné be. Mutatok egy példát, ez pl. egy 2 szobás, heti 310 dolláros kis házikó konyhája, a belvárostól olyan 20 km-re:

(ide természetesen el sem mentünk, a fotó a realestate.com.au-ról van; de beljebb nagyon sok ilyet találtam, még 370-es kategóriában is. Gyakran nincs is egyébként egyetlen belső kép sem az ingatlanról, az esetek többségében nem véletlenül.. De még a külső kerületekben (35-40 km-re) is voltunk olyan, heti 350-es házban, amitől a fotók alapján sokat vártam, de végül csalódás volt és nem is pályáztuk meg. )

A belvároshoz közelebb, kb. 18-20 km-re főleg régi házak vannak, itt könnyen találni 2 szobás 1 fürdőszobásat is, míg a távolabbi, újabb kerületekben a 3-4 szobás a minimum.
A bérelhető ingatlanokra nagy az érdeklődés, amiket mi néztünk, azoknál olyan átlag 6-7 autó gyűlt össze (de gyakran hallani olyanról, amit a 10 perces vizit alkalmával 20-40 ember tekint meg)

Első melbourne-i szombatunkra 7 ingatlan megtekintését tudtam betervezni - több is lett volna, de sokszor egybeestek az időpontok, ott mérlegelni kellett. Az idő szűkössége miatt pontos menetrendet készítettem, szombat reggel pedig elkezdtük őket végigjárni.
A 7-ből végül 2-t pályáztunk csak meg, illetve egy lakást, ami kivételesen nem ügynökségen keresztül ment, hanem András egyik kolléganője hirdette (és ez a kis 2 szobás lakás volt egyébként a legdrágább ingatlan, amit néztünk, de a belvárostól csak kb. 20 perc vonatra, a tengertől pár utcára volt)
A megtekintendő ingatlanok kiválasztásánál fontos szempont volt az "available now", nyilván szerettünk volna minél hamarabb "sajátba" menni.

A hét első felében már reménykedtünk valami visszajelzésben, de már rögtön hétfőn meglepetés ért: minden megpályázott ingatlanunknál minket választottak :o))) (igaz, az egyiknél az esélyeinket növelendő, némi előre fizetést is felajánlottunk, de a többinél nem)
Úgyhogy már csak döntenünk kellett, hogy a külvárosban választjuk valamelyik házat, vagy a belvároshoz közelebb a kis lakást. Nagy dilemma volt, de végül az egyik külvárosi ház mellett voksoltunk. A ház háromszintes (legalsó szint a dupla garázs) és vadiúj, még soha senki nem lakott benne. Fantasztikus környéken van, csupa gyönyörű ház, jó dombos-panorámás részen, és ami nekem fontos volt, gyalogtávolságra van egy nagy piac, egy Safeway és rengeteg üzlet, éttermek, minden. A legközelebbi hatalmas bevásárlóközpont pedig biciklisúton is simán megközelíthető pár perc alatt. Mellettünk egy álomszép botanikus kert tóval, bbq sütőkkel, szuper játszótérrel, meg még két játszótér is van sétatávolságra. Jó levegő, csend, nyugalom, béke :o)
Igaz, hogy innen 1 óra Márknak a munkába járás, de vonattal megy, ami gyors, tiszta, kultúrált, és átszállnia sem kell, csak gyalog besétál. A vonatállomás nincs messze a háztól, odáig autóval megy (kb. 5 perc), ott pedig hatalmas parkolók vannak, ahol le lehet tenni egész napra a kocsit (ingyenesen), este meg a vonatról leszállva hazaautózni.
Mivel én Miluval elég sokat fogok itt és a környéken eltölteni, ezért olyan helyet választottunk, ahol tényleg jól érezzük magunkat, ahová öröm hazajönni.
A lényeg, ma aláírtuk a szerződést is 1 évre, és szombaton már költözünk is! :o))) Belső képek majd jövő héten jönnek.


Ezúton is köszönjük a Bogdanovits családnak, hogy felajánlották a náluk lakhatást a kezdeti időkre (amiből végül csak 2 hét lett, hála a gyors albérlettalálásnak) és minden segítséget!