2010. május 26., szerda

Tojáskeltetés az oviban :o)

Pár képet hoztam csak az oviból. Előre tudtunk, hogy ezen a héten "duck hatching" lesz, azaz behoznak az oviba egy inkubátort, benne épp kikelés előtt álló tojásokkal, amikből gyakorlatilag a gyerekek szeme láttára bújnak ki a kiskacsák. Hétfőn érkezett meg az inkubátor, és a gyerekek a szőnyegen körben ülve nagy csendben, nagyon óvatosan, egyenként a kezükbe foghatták a meleg, közvetlenül repedés előtt álló tojásokat; a fülükhöz téve még hallhatták is belül a kiskacsákat :o) Mondanom sem kell, mekkora élmény ez nekik... Ma reggel kezdtek kikelni a kacsák, így az óvónénik át is helyezték őket egy nagyobb, meleg fészekbe. 



Molly csendre inti Finn-t: egy tojásból még várják a kiskacsát!







2010. május 8., szombat

Greyhound walk

Angol agaras ismerőseink hívtak meg egy greyhound találkozóra, ami a GAP, azaz a Greyhound Adoption Program keretében került megrendezésre. A többi agárhoz hasonlóan az agarak leggyorsabbját, az angol agarat (greyhound) is tévesen ítéli meg a legtöbb ember. Sokan azt hiszik, hogy egy grey nem lehet családi kutya, mert csak versenyzésre jó és csak akkor boldog, ha naphosszat szabadon rohanhat. Ez mind tévedés; az agarak tökéletes családi kutyák, jól kijönnek felnőttekkel és gyerekekkel is, és igen sok időt töltenek el naponta lustán, a kanapén elnyúlva. Igaz, hogy az agarak vérbeli vadászok, és ha préda  kerül a látóterükbe, akkor azt azonnal üldözőbe veszik, de nincs kínzó késztetésük, hogy 24/7 csak ezt csinálják. 
Sokan meg amiatt sajnálják őket, hogy milyen soványak szegények - nos, nem soványak, náluk ez a normális kinézet (számomra például kétségtelenül a legtökéletesebb felépítésű, legszebb kutyák minden fajta közül :o) 

A találkozó egyik fő célja volt a greyhound örökbefogadás népszerűsítése, a fajta megismertetése az érdeklődőkkel. Greyhound-ok örökbefogadására sajnos itt Ausztráliában is nagy szükség van, mivel az USA-hoz és az Egyesült Királysághoz, Írországhoz hasonlóan itt is pénzdíjas versenyek vannak, és ez rengeteg áldozattal jár, amiről a nagyközönség zöme nem is tud. Nem tudják, hogy ezekben az országokban százával hozzák le a greyhound almokat, de csak kis százalékuk lesz végül elég jó egyáltalán ahhoz, hogy versenyezzen, és alig pár lesz közülük eredményes. A youtube-on is több tucat videót lehet találni arról, mi van a profi greyhound versenyzés mögött (évi kb. 20ezer greyhound értelmetlen halála). Az agarasok azt mondták most itt a találkozón, hogy a "hasznavehetetlen" greyhound-okat itt nem lövik le fegyverrel, vagy szögbelövővel, éheztetik őket halálra, vagy akasztják fel őket valami elhagyatott helyen (stb. a sor sajnos végtelen), hanem vagy elaltattatják, vagy pl. kiviszik egy szeméttelepre és kikötve sorsára hagyják (amíg fültetováltak voltak a kutyák, persze fülcsonkítva hagyták magukra a kutyákat, hogy ne lehessen a nyomukra bukkanni...).  Csak néhányan lesznek olyan szerencsések, hogy állatvédő szervezetekhez kerülve  esélyt kaphatnak egy új életre. 
Fentiekből gondolom sejteni lehet, hogy egyáltalán nem vagyok a profi versenyeztetés híve. Az FCI országokban tilosak a pénzdíjas versenyek, így ott azért nagyságrendekkel jobb a helyzet (ez alól kivételként így hirtelen Magyarországot és Spanyolországot tudom megemlíteni. Számokban nyilván nem érhetik utol az USA-t mondjuk, de brutalitás az azért arrafelé is akad.)

Megtudtam ma pár új dolgot is, például azt, hogy a greyhound-okra itt Ausztráliában néhány külön megszorítás vonatkozik: először is közterületen kötelező minden alkalommal szájkosárban lenniük. Ez alól egyetlen kivétel van, mégpedig azok az agarak, akik a GAP keretében vizsgát tettek, és kiérdemelték a "zöld nyakörvet". Ez igazolja, hogy a kutya sikeres vizsgát tett és teljesen veszélytelen mondjuk egy szembejövő kis fehér fluffy kutyával szemben (ami így messziről akár műnyúl is lehetne ugye). A zöld nyakörv viselésével nem csak Victoriában, hanem South Australiában, ill. Queensland néhány területén sem kell szájkosarat viselniük, más államokban azonban igen. Emellett zöld nyakörv ide vagy oda, egy greyhound-nak minden körülmények között pórázon kell lennie, még az "off-leash" területeken is, ahol a többi fajta szabadon szaladgálhat. Úgy éreztem, hogy ezt azért egy kicsit nehezményezték a greyhound-osok, hogy semmilyen más fajtára nem kötelező a szájkosár Ausztráliában (még a pitbullra sem, meg más veszélyes fajtákra), csak a greyhound-ra. 
Egyébként ha nem a GAP keretében fogad örökbe valaki greyhound-ot, hanem menhelyről, vagy más szervezettől, vagy esetleg közvetlenül a tulajdonostól, a GAP-nél akkor is van lehetőség a kutya szájkosármentesítő vizsgázására.

Barkát már rögtön az elején sokan megnézték, néhányan meg is jegyezték, hogy nem is láttak még ilyen kicsi greyhound-ot (:o)), illetve furcsállták, hogy nincs rajta a plusz zöld nyakörv és mégsincs rajta szájkosár. Miután gyorsan tisztáztuk, hogy Barka nem greyhound, hanem magyaragár, még inkább a figyelem középpontjába került,  és érdeklődve hallgatták a fajta történetét is. Arwent is magammal vittem a parkba, de mivel szerencsétlen módon épp ma kezdte a tüzelését, így őt hamarosan hazavittük. 
Sétáltunk egy nagyot a botanikus parkban, aztán folytattuk a beszélgetést az agarasokkal egy másik parkban is, egy kávézó mellett.

Gyűlnek az agarasok:

Zöld nyakörvesek:


A középső, fekete greyhound megbukott a vizsgán, neki nincs zöld nyakörve, így végig szájkosárban volt (meg még vagy 2-3 másik agár is). Rá altatás várt volna. Aki nem megy át a vizsgán, mert nem jól reagál a kisebb, prédának tűnő kutyákra, vagy épp nem tud rendesen pórázon közlekedni, utcán viselkedni, az nem adható örökbe. Először Ross másik agara  (a fekete-fehér) is megbukott; sok munkája van benne, hogy végül meg tudta csinálni a vizsgát.


Egy idegen kisfiú jött oda Barkához ismerkedni:


Nini, egy magyar vizsla :o)


Beültünk a Gloria Jeans-be is:



A találkozó végeztével Márk és Milu kocsival mentek haza, én meg hazasétáltam Barkával, úgyis annyira szép idő volt. A botanikus parkon keresztül mentünk, lesétáltunk a tavakhoz is. Friss levegő, gyönyörű környezet, és sehol senki, csak a madarak hangja hallatszott - minden idilli volt, egészen addig, amíg egy bazi nagy kígyó át nem siklott előttünk az úton. Épp a tópartról jöttem fel Barkával (laza, egy ujjal tartott pórázzal), és indultam volna tovább az úton, amikor megláttam a kb. 1.2 méteres, fekete kígyót, rögtön az orrom előtt. Mozdulatlanná dermedtem a félelemtől, egy darabig levegőt sem mertem venni. Mindez a kedvenc botanikus parkomban, ahol ugyan több tábla is figyelmeztet, hogy a parkban bizony kígyók élnek, de én ezt sosem vettem komolyan. Úgy tudtam, hogy kígyó az csak a susnyásban él, magas fűben meg ilyenek; ha az úton maradsz, meg a levágott füvön, akkor soha nem is találkozol velük. Így volt ez egész  mostanáig; lassan két éve járok ide heti rendszerességgel, mindenféle időjárási viszonyok között és még csak messziről sem láttam kígyót soha. Ez a példány márpedig simán rácáfolt mindenre, mivel félelem nélkül kelt át előttem az úton, majd ugyanazzal a nyugalommal vadászott úgy háromnegyed órát az út és a tó közötti kb. 5-7 centis, lenyírt fűben. 
Miután magamhoz tértem, eszembe jutott, hogy a greyhound walk miatt nálam van még a kis fényképezőm, így gyorsan csináltam is pár képet róla. Még azt is sikerült elcsípnem, amikor elkapott a fűben egy békát... Mivel a kígyó a gyalogúttól kb. 30 centire volt csak, a közelgő járókelőket figyelmeztettem a veszélyre, majd lesiettem Barkával az irodába is, hogy ott is szóljak. Két nyugdíjas néni ült a pult mögött, akik széttárták a kezüket, hogy ők nem tehetnek semmit, nem ölhetik meg. Mondtam, hogy én sem azt szeretném, de azért kiemehetne egy ranger és odébbpiszkálhatná vagy valami, mert a kígyó közvetlen a gyalogút mellett hever, a rövid fűben, és mi van, ha mondjuk két gyerek bohóckodik épp és valamelyik véletlenül rálép. Elővett a néni egy nagy spirál füzetet, és gondosan feljegyezte, hogy hol és mikor láttam a kígyót (remélem, a füzetben nem csak a kígyóészleléseket vezetik, mert majdnem tele volt írva). Közben hevesen bólogatott, hogy igen, ezen a részen már többször is láttak kígyót (arra se megyek többet) Majd amikor mutattam neki pár fotót is, akkor a telefonszámomat is elkérte, meg hogy elküldeném-e nekik is a képeket :o)
Próbáltam itthon beazonosítani a fajtát, de eddig sikertelenül. A későbbi járókelők red bellied black snake-re tippeltek (meg volt, aki tiger snake-re), de a szeme eleve nem stimmel; ennek nem fekete szeme volt, hanem sárga és mérgesen nézett :o) 
Barkát onnantól kezdve rövid pórázon, az út legközepén vittem ki a parkból. Az biztos, hogy mostantól hatszor is meggondolom majd, hová lépek, és ezerszer jobban fogok figyelni. Azt hittem, ilyenek csak valahol Cairns meg Darwin környékén történhetnek. Van valakinek valami ötlete, mi lehetett ez?




Jóllakott odébbsiklás (a kígyó közepén az a nagyobb gumó lehet a béka...)


Itt (ahol a béka után még megállt valami tojást megenni..) talán jobban látszik a színe. A teteje fekete volt, ami átment ilyen rézszínűbe, a hasa meg világos volt.



P.S. Velünk minden rendben, telnek a hétköznapok. Márk dolgozik (továbbra is plaszterozik, vagy fest), ill. igyekszünk közben beindítani a cégünket. Nem mondom, hogy soha jobban nem éltünk még, de tudjuk, hogy lesz ez még jobb is :o) 

2010. május 3., hétfő

Kutyával Ausztráliában

Melbourne-ben rengeteg házban él valamilyen házikedvenc, főleg kutya és/vagy macska. A házikedvencek tartását itt nagyon profin szabályozzák, és az emberek a szabályok betartását komolyan is veszik. Először is, alap, hogy a kutyákba és macskákba kötelező microchipet ültetni, majd ugyancsak kötelező regisztrálni az állatot (3 hónapot betöltött kortól) a lakóhelyhez tartozó Council-nál.
Mi a City of Casey-hez tartozunk, és vérprofi, naprakészen frissített, jól áttekinthető weboldalukon minden létező információ fent van a témáról (sőt, még annál is több). Unalmas, nyakatekert jogi paragrafusokat mellőzve, teljesen közérthetően, emberi nyelven részletezik, hogy lehet az állatot regisztrálni, miért van erre szükség, mennyibe kerül, milyen feltételek kellenek hozzá stb. A City of Casey-nél az éves díj egy kutyának/macskának jelenleg $127.30, nyugdíjasoknak $63.65, szóval azért nem pár dolláros összegről van szó, ám ez jelentősen csökkenthető, ha bizonyos feltételeknek megfelel az állat, ide tartozik például az ivartalanítás is. Egy microchip beültetés állatorvosnál úgy $60-70-nél indul, ám a Council jóvoltából minden márciusban van egy "microchipping day", amikor is $20-ért ültetik be. A Dogs Victoria évente többször is szervez microchipező napokat; a dátumokat pedig jó előre közlik a magazinjukban (min. 50 jelentkező kell, és $25-be kerül) 

A weboldalról kiderül, hogy a City of Casey-hez tartozó kerületekben 2 kutyát és 2 macskát lehet tartani, ha 4000 m2-nél kisebb a birtokunk. E fölött már 4 kutya és 4 macska a megengedett, ill. külön engedélyt is lehet kérni, ha a megengedettnél több állatot szeretnénk. Részletesen le van írva az is, hogy hol lehet és hol nem lehet póráz nélkül sétáltatni a kutyákat. Érdemes körülnézni az elcsatangolt állatok esetében kirótt bírságoknál is - hát többek közt ezért is vigyáznak itt annyira az emberek a kutyáikra. Fent vannak a regisztrált állatkereskedések, kutya- és macskapanziók, kutyaiskolák és menhelyek listája is, illetve például az is, hogy mi a teendő, ha kutyatámadás ér, vagy ilyet látsz; vagy ha mondjuk kígyót találsz a kertedben.
Nem csak a szabályokat részletezi, hanem megoldást is kínál a problémákra: például ingyen letölthető D.I.Y. könyvecskét, ami alapján te magad is olcsón átvariálhatod a kertedet/kerítésedet, hogy a macskád ne léphessen meg; vagy például mit tegyél, ha ugatós a kutyád. Ha közterületen nem szeded fel a kutyakakit és rajtakapnak, az bizony $500-ba fog fájni, de legközelebb tuti nem felejted el... :o)

Amint azt látni is lehet, odafigyelnek az állatokra és nem lacafacáznak a büntetések kiszabásával. Nyilván itt is él pár elmeroggyant, de általánosságban elmondható, hogy Ausztrália követendő példa lehet a felelős állattartás tekintetében: az emberek átgondoltan választanak kedvencet maguknak, ismerik és betartják a szabályokat. Gyakorlatilag nincsenek, nem léteznek kóborkutyák, ahogy nincsenek rossz körülmények között tartott állatok sem.
Társként, barátként, érző lényként tekintenek kedvencükre. Bár van kert, rendszeresen kijárnak velük sétálni; sőt, egyesek akár szakadó esőben is képesek kint csatangolni, erre való a gumicsizma meg az esőkabát :o) Találkoztam már olyannal is, aki fontolgatta a kutyája elajándékozását, csak mert majd' megszakadt a szíve, hogy hetente csak 1-2x tud kimenni vele sétálni, a maradék időben meg szerencsétlen kutya csak sétálgat meg heverészik a luxusház luxuskertjének pázsitján.
Az utcák tiszták, csak nagyon-nagyon elvétve lehet látni 1-1 fel nem szedett kutyagumit. Itt nincsenek autóból kirakott, megunt kedvencek sem. Nem is lenne értelme, mivel a microchip alapján mindenki könnyedén beazonosítható, így a gazdi rögtön vissza is kapná "elveszett" kedvencét, néhány száz/ezer dolláros bírsággal karöltve... Elcsatangolt kutyákat is nagyon ritkán lehet látni - mi ilyenkor azonnal befogjuk az állatot, nehogy valami baja essen (eddig összesen 3 kutyát és 1 macskát találtunk), és értesítjük a gazdát (azonosításra ott van a nyakban a biléta, vagy a Council sárga azonosító bilétája, vagy végső esetben a microchip). Óriási különbség, hogy itt ha befogsz az utcán egy kutyát, az kizárt, hogy a nyakadon maradjon - gyakorlatilag biztos lehetsz benne, hogy a gazdája már nagy erőkkel keresi, és azonnal megy is érte, ha szólsz, hogy megtaláltad. Állatkínzás egyáltalán nem jellemző errefelé; amúgy elég komolyan büntetik is: kutya halálra kínzásáért például jelenleg tudtommal 2 év letöltendő börtönbüntetés a maximum amit kiszabhatnak, vagy $75.000.
Az állatokkal való bánásmód egy nagyon fontos szempont a számomra, így már csak ezért is szeretek itt élni :o))

Amit negatívumként tudok említeni, az az, hogy a környékünkön alig van közkuka, ahová a felszedett végterméket be lehetne dobni. A botanikus parkban több is van (ott még zacskóadagoló is van), de ezen kívül közterületen, jópár km sugarú körön belül mindössze egy kukát sikerült felfedeznem. Kicsit macerás, hogy addig el sem kezdhetek futni a szokásos útvonalamon, amíg a kutyák nem gitteltek, mert a kuka környékén kell maradnom, hogy bedobhassam. Egyszer azért majd rákérdezek erre a Council-nál...

Kutyás séták

A természetvédelmi területek, nemzeti parkok kivételével pórázon szinte mindenhová lehet menni kutyával. Vannak kifejezetten kutyásoknak szánt területek is, ahol póráz nélkül, szabadon rohangálhatnak kedvük szerint.  Az ivókutaknál rendszeresen van kutyaitató rész is. Éttermek, vendéglők, üzletek előtt gyakran van kint vizestál kutyáknak. Üzletekbe, plázákba persze nem lehet kutyát bevinni, de a vendéglők utcai asztalainál simán feküdhet a kutya a lábunknál, amíg mi eszünk.
Tengerparton is lehet kutyával sétálni, bár itt már van megkötés; a nyári hónapokban kora reggel, ill. estétől lehet kutyát vinni a partra. Persze mindez jól láthatóan ki is van táblázva.
Vannak viszont kifejezetten kutyás partszakaszok, ahol komplett családok pihennek gyerekekkel, kutyával, szabadon  (és legalább olyan tiszta a víz és a part, mint a nem kutyás helyeken...)













Kutya regisztrálása a Council-nál
Személyesen intéztem a regisztrálást, még úgysem voltunk korábban a Council-nál. Belépésemkor egy elegáns "City of Casey" egyenruhás, alig huszonéves, lelkes szöszke lány már ugrott is az információs pult mögé, és kérdezte mosolyogva, miben segíthet. Mondtam, hogy a kutyáimat szeretném regisztrálni. Gondoltam, most majd elirányít, hogy hányadik emeleten milyen ajtónál kell sorszámot húzni, de nem, ehelyett rögtön előkapott a pult alól egy formanyomtatványt, majd azonnal ott helyben neki is állt kitölteni. Kért igazolást a microchip beültetéséről, én meg mondtam, hogy konkrétan erről papírom nincs, de a kutyák Európából jöttek. "És van microchipjük"? - érdeklődött. Egy pillanatra felvillant bennem a több hónapon át tartó intézkedés, aggódás, szervezés, amit végigcsináltam, hogy kihozhassam őket - és amit egyáltalán el sem kezdhettem volna, ha nincs a kutyákban microchip. Úgyhogy mondtam a lánynak tömören, hogy igen, microchip az van, anélkül most nem lehetnének itt - állatútlevelet tudok mutatni, ott benne vannak a microchip számok. Na, hát az Európai Uniós, magyar-angol nyelvű állatútlevelektől teljesen odáig volt, lelkesen forgatta, ilyet még nem látott.

Barkához nem tudtam állatorvosi igazolást mutatni, miszerint ivartalaníttattuk a kihozatal előtt, de elvittem magammal a kihozatalhoz kitöltött "AQIS Vet Certificate A" azon oldalát, ahol az állatorvosunk az állat neménél eleve az ivartalanított szukát karikázta be, és a leányzó ezt simán el is fogadta. Arwen meg bár nem ivartalan, vele Dogs Victoria tag vagyok, így ő is eleve jogosult a kedvezményre: összesen $55.20 volt a két kutya regisztrációs díja jövő áprilisig. De ahogy nézem egyébként, ennél a council-nál mindenki a kedvezményezett összeget fizeti (mivel már maga a microchipezés is jogosít a kedvezményre, az meg eleve kötelező a regisztráláshoz), csak a veszélyes fajták gazdáinak kell a teljes összeget fizetni.
Semmilyen pluszban bemutatott papírt nem fénymásolt le a lány, a megtekintés elég volt. Megkaptam a sárga bilétákat a kutyák council-beli azonosító számaival, aláírtam, fizettem és már mentem is; 15 percnél többet nem töltöttem ott :o) 

Fajtatiszta kutyák honosítása

Decemberben érkeztek a kutyáink, és február közepén regisztráltuk csak őket a Council-nál, de semmi gond nem volt belőle. A csúszás azért történt, mert szerettem volna, ha a regisztrációkor Arwennek már megtörténik a honosítása a helyi kutyás egyesületnél (mint otthon a MEOE gyakorlatilag) - amire még tavaly novemberben (!) adtam be kérvényt, szinte rögtön ahogy a kutyák az országba érkeztek (csak olyan kutyát lehet elismertetni, aki már itt van, de szerencsére a karanténosok jó előre számláztak, így tudtam bizonyítani az ittlétet). A Dogs

Victoria tagsági kártyát 1-2 héten belül megkaptam, egy csomó röpirattal, tudnivalóval, hasznos kulcstartóval, ill. a havonta megjelenő Dogs Victoria magazinnal. Arwen eredeti törzskönyve és Champion bizonyítványai azonban csak nem akartak megérkezni, úgyhogy február elején már rájuk telefonáltam - hát épp akkor lettek kész a feldolgozással; nem kapkodták el :o)

Minden benyújtott anyagot visszakaptam. A Champion bizonyítványok ketté voltak osztva, az egyik paksamétában azok, amiket elismert a VCA (Victorian Canine Association), a másikban azok, amiket nem. Ez utóbbiba tartozott például Arwen Fiatal, illetve Felnőtt Európagyőztes címe, illetve a Világgyőztes címe is. Ez mondjuk meglepett, mert azért ezek jó 10-20ezres (!) nevezési létszámú kiállítások (Poznanban például, ahol Arwen Világgyőztes lett, a nevezések száma meghaladta a 22ezret...); értékét tekintve a legtöbb fajta tekintetében szerintem semmiben nem marad el az angolok híres Crufts kiállításáról, sőt.
Ezeken kívül még a Hungária Show Champion bizonyítványát nem fogadták el, az összes többi Championátusát igen. Elküldték a fajta itteni standardjét, meg a "Certificate of Registration and Pedigree"-t, ezentúl ezzel nevezem majd Arwent kiállításra.

A Dogs Victoria magazin nagyban hasonlít a mi "A kutya" újságunkra. Előbbiben külön tetszik, hogy egész komoly bírói elemzéses cikkek szoktak benne lenni ("You be the judge" sorozat). Az A kutyához hasonlóan ez a magazin is tele van tagoknak szóló információval,  kiállítások felhívásaival. Ebben azonban nem csak az új championok listáját teszik közzé, hanem hónapról hónapra minden újonnan regisztrált almot is (kennelnév, tenyésztő neve, szülők neve, microchip száma,  hány szuka, hány kan született az alomban és mikor...) Sőt, még egy "exports granted" rovat is van, ahol fajtánként fel vannak sorolva az exportra került kutyák (név, microchip száma, születési idő, új tulajdonos neve és az ország ahová a kutya került) - na ezek azok az információk, amiket az A kutya újságban soha az életben nem fogunk olvasni...
Sőt, még egy "Penalties" (bünetések) rovat is van, ahol nyíltan közlik az ANKC ill. a VCA szabályait megszegők neveit, az elkövetett szabálysértést, illetve a kirótt büntetést. Erről is példát vehetnénk...


Kutyát állatkereskedésből?  

Minden, a fajtáját szerető, felelősséget vállaló tenyésztő mélyen elítéli a kutyák/macskák állatkereskedésből való árusítását (meg azt a tenyésztőt persze, aki ide adja le az almot). Én sem vagyok ezzel másképp; mégis,  az ausztrál állatkereskedésekben árult kutyák/macskák további sorsa - az itteni emberek fent részletezett mentalitása, állatokhoz való hozzáállása miatt - szerintem kevésbé ad okot aggodalomra, mint más országokban. Mindig vannak kutyák-cicák a kereskedésekben (húsvétkor persze nyuszik meg kispipik is - na ez tényleg gáz), és nagy rájuk a kereslet. Az állatok egészségesek, állatorvos által ellenőrzöttek, és microchipesek. Az állatok mellett lévő információs táblán rögtön az első mondat az, hogy "ne feledd, a döntés, hogy hazaviszel egy kisállatot, egy életre szól!!" Az árban benne van 
- 7 nap garancia, hogy az állat bolhamentes,  
- az állat féregtelenített, valamint rendelkezik a korának megfelelő védoltásokkal
- egy ingyenes állatorvosi vizsgálat
- ivartalanítási kedvezmény
- kedvezményes oltások az elkövetkező 12 hónapra
- garancia, hogy az állat egészséges 

Az állatkereskedés kirakatában pedig rendszeresen látom gyerekek leveleit, rajzait, amit az üzletnek címeztek, és amiben leírják, mennyire hálásak, hogy övék lehet xy, és milyen boldogok az új baráttal és miket szoktak csinálni együtt. Három olyan barátunk is van, akik állatkereskedésből vettek kutyákat, és nem bánták meg - azóta is imádott családtagként élnek velük.

Ami meglepett, az az, hogy itt szánt szándékkal keresztezik a fajtákat, direkt hoznak le keverék almokat. Mintha a labrador önmagában nem lenne elég érdekes fajta, és kellene hozzá mondjuk egy kis uszkár is. Otthon, ahol a szaporítóknak köszönhetően még a fajtatiszta kutyák jó részének minősége és ára is a padlón van, egy keverék alom értéke gyakorlatilag a nullával egyenlő, a gazda örülhet, ha ingyen sikerül elpasszolni a kölyköket. Itt nem, sőt. Nagyon népszerűek a kevert fajták, és többszáz dollárba kerülnek. Nem csak állatkereskedésekben, hanem újsághirdetésekben is gyakran lehet találkozni velük.


Kutyát menhelyről

Ez is egy opció lehet a kutyára/cicára vágyóknak. Régi nagy kedvencem, az  RSPCA (Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals) szeretettel várja az örökbefogadó családokat. Itt is kell valamennyit fizetni (innen csak microchippel, ivartalanítva távozhat minden állat, ez eleve költségekkel jár), de még mindig olcsóbb, mint az állatkereskedés, plusz nem elhanyagolható az érzés, hogy egy rászorulón segítesz.  A menhely gyönyörű; látszik, hogy itt van pénz bőven mindenre. Életem első menhelye egyébként, ahonnan nem bőgve, megszakadt szívvel jöttem el, sőt. 
Ezeket a fotókat még tavalyelőtt készítettem, mutatok párat: 



Ilyen helyeken tengődnek az örökbefogadásra váró cicák...



Ez a kétszintes épület meg már a kutyás rész. Előtte két terület van elkülönítve, az új kutya itt találkozhat, ismerkedhet az új családja tagjaival, póráz nélkül, nyugalomban, kutyajátékokkal körülvéve.



Biztosítás házikedvencekre

Nemrég olvastam egy újságcikket, miszerint Ausztrália egyike azon országoknak, ahol a legmagasabb a házikedvenc-tulajdonosok aránya - a háztartások több, mint 63%-a tart szőrös vagy tollas kis barátot. Egy ausztrál tanulmány szerint évente $4.62 milliárd dollárt költenek az ausztrálok a kedvenceikre, és ennek harmadát az állatorvosi kezelések viszik el. Az ausztrál állatorvosi szövetség visszautasítja a felvetést, hogy az állatorvosok túl sokat számláznának. Régebben simán csak elaltatták a komolyabb kezelésre szoruló állatot, ma azonban már rendelkezésre áll az MRI, CT, a tumorok műthetőek és térd- illetve csípőprotézisek is elérhetőek - mindezek viszont elég drágák. Az állatorvosok a biztosítást javasolják, ez ugyanis kibírható havi kiadást jelent a maga kb. $20-$30 dollárjával.
Az embereket gyakran sokkolják az állatorvosi látogatások számlái, mégis, 98%-uk nem gondolt még rá, hogy a váratlan kiadásokat elkerülendő, biztosítást köthetne kedvencére. Az állatok itt családtagok, ám ők nincsenek a Medicare rendszerében, így a költségek ütősek lehetnek.
Egy Glen Waverley-i gazdi mesélte, hogy 5 éves labradorjánál rákot diagnosztizáltak. Egy 1000 dolláros műtét volt a kezdet, aztán még $2000 a kórházban töltött napokra, és így tovább, csak jöttek az újabb összegek. Szerencsére a gazdinak volt biztosítása a kutyára, így nem aggódott a költségek miatt. A kutya kezelése, a jelenleg is tartó kemoterápiával együtt eddig $9226-ba került. Így viszont, hogy biztosítva volt, ennek csak a töredékét kell a gazdának kifizetnie.
Utánaérdeklődtem a kisállat-biztosításoknak; eddig ezt találtam:



Szerencsére sem Arwen, sem Barka nem volt soha gyakori vendége az állatorvosi rendelőknek, de ők sem lesznek már fiatalabbak, úgyhogy el fogunk gondolkodni a biztosításon (nekünk egyébként a mai napig nincs magánbiztosításunk - kivéve a mentőre -, és ezt továbbra is jó döntésnek gondoljuk; szerintünk bőven elég a Medicare)

Nemsokára nevezem Arwent kiállításra is, meg egy coursing is szerveződik (egyet már találtam itt, de az nagyon amatőr volt). Megismerkedtünk angol agarasokkal is, akik meghívtak egy agaras rendezvényre is; már várjuk!