Újra együtt!

Csak egy gyors bejelentkezés... Hihetetlen öröm volt péntek reggel!

Amíg vártunk Arwenékre, épp akkor vittek ki egy golden retrievert, a kutyának fülig ért a szája, remegett a boldogsától és csóvált, tényleg örült, hogy végre elmehet a gazdájával.

Aztán a gondozó hozta Arwent és Barkát... Úristen, na azt az örömöt!! Leírhatatlan. Próbáltam fotózni őket, de esélytelen volt; erre én sem számítottam! A nyakunkig ugráltak, lekushadtak a földre, aztán újra körülugráltak, szűköltek, bújtak és majd' szétestek a csóválástól. Hihetetlen volt! Ezt látva még a gondozójuknak is könnybe lábadt a szeme. Hogy az addig letargikus, életunt, legyengült Arwen hirtelen ilyen erőre kapjon... Le sem lehetett szedni rólunk. Jó öt percbe telt, mire nagyjából megnyugodtak és egyáltalán tudtam párat fotózni, meg elintéztem a papírmunkát, aztán már indulhattunk is kifelé.

Elmondom, hogy kutyákat ilyen gyorsan autóba beszállni még nem láttam :D És érdekes módon Arwen étvágyával sincs már az égvilágon semmi gond: egyszerűen nem tudunk neki olyan kaját adni, amit ne habzsolna be azonnal. Még Barkánál is gyorsabban eszik, pedig az tényleg nagy szó. :o)

Csütörtökön egyébként végül nem mentem be hozzá (és amilyen örömködést csaptak a kutyák pénteken, úgy érzem ez jó döntés volt). Ott voltam, beszéltem a karanténosokkal a ketrecek, nyakörvek, számlák ügyében, de nem mentem hátra a kennelekhez. Arwen az antibiotikum hatására ugyanis rohamosan javulni kezdett, elmúlt a hasmenése is, így kimehetett a kifutóba sétálni, és erről fotókat is kaptam. Állati rendes volt a kutyasétáltató lány, mindkét kutyát egyszerre vitte ki, így együtt futhattak póráz nélkül.

Plusz hogy még egy nagyon kedves emailt is írt, meg fotókat is küldött, teljesen magától, külön kérés nélkül... nagyon jólesett. Nekem csak ennyi kellett, hogy lássam, hogy jól van, túl fogja élni a karantént - csak végszükség esetén mentem volna be hozzá. A fotókon Arwen kicsit meggyötört képet vág, meg tényleg fogyott is, de azért egyben van, látszik rajta, hogy bőven kibírja péntekig. Barka meg szabályosan röhög a fotókon, meg hempereg a fűben... Tamásék mondták is a fotókat látva, hogy higgyem el, Barkáról ordít, hogy ő már tudja, kihez jöttek, miért volt ez az egész.

A nyakörveket és a pórázokat gond nélkül visszakaptuk, az sem számított, hogy Arwen nyakörve bőrből készült. Barka ketrece még befért a kocsiba, de Arwen személyre szabott hatalmas faketrecére esély nem volt. Megkérdeztem, mi lesz az otthagyott ketrecek sorsa, és szerencsére nem megsemmisítés vár rájuk, hanem jótékony célokra ajánlják fel őket, gondolom valami menhely kapja meg.

A kutyáink lelkivilágáról: egy az egyben úgy kaptuk vissza őket, mintha tegnap váltunk volna el. Arwennek sincs gond a magyarjával; első szóra engedelmeskednek, ahogy régen is.

Semmi probléma nincs velük. Arwen esetében sem kell itt bizalmat visszaépíteni, ugyanaz a bújós, fenékriszálós, vadul csóválós kis hülye, mint azelőtt :o) Az elmúlt év beszámolói alapján egy megkomolyodott, kicsit megtört kutyát vártam - de a sajátomat kaptam vissza. Azzal az egy különbséggel, hogy az arca szinte teljesen ősz lett... még csak 5.5 éves, így nem indokolt ennyi ősz szőrszál. Amikor másfél éve otthagytam Csehországban, egy ősz szál sem volt az arcán...

De lélekben ugyanolyan örök gyerek maradt, mint azelőtt volt. Pont olyan, amilyennek szeretem őt :o)

Ég bennük a felfedezési vágy, imádnak sétálni menni, és közben mindent megszagolni, megfigyelni. A számukra ismeretlen papagájrikácsolásokra folyton felkapják a fejüket, próbálják beazonosítani, milyen állatból jöhet a hang. Kíváncsi vagyok, mit szólnak majd, ha őzek helyett egyszer majd kengurukat látnak :o) Arwent lenyűgözi a sirályok lebegése, folyton bámulja őket, Barka meg egyelőre fél a tenger hullámzásától, a parton jó gyorsan szedi a lábait, nehogy utolérje a víz :o)

Az időjárás is tetszik nekik, szerintem nem bánják, hogy ezen a télen már elmarad nekik a -10 fok :o) Persze a szerdai 41 fok Melbourne-ben, meg a csütörtöki 44 fok Sydney-ben sem volt piskóta, de azóta már enyhült az idő, nagyon kellemes huszonfokos kirándulóidők vannak.

Ja, Milut kérdezi még mindenki: a kutyák őt is üdvözölték. Milu eleinte elég közömbösen viselkedett, és kitartott amellett, hogy ő inkább egy cicát szeretne :o)) Azóta viszont érdekes módon már egyre többször akarja megnézni őket, meg buborékot fújni nekik, meg labdázni velük :o)

Még egyszer köszönöm mindenkinek a szurkolást, a leveleket, hívásokat és a sok sms-t :o)

Csak nézem őket, és még mindig alig hiszem el, hogy tényleg itt vannak, sikerült!

Adelaide

Szerintem nem kell aggódnia annak, akinek nem elég a pontja a PR vízumhoz, így inkább a dél-ausztráliai regionális vízumot választja és 2 évet bevállal Adelaide-ben. Nem véletlen, hogy sokan a két év lejárta után sem költöznek el inkább Adelaide-ből - nekünk is kifejezetten tetszett a város!

Adelaide kb. 1.2 millió lakosú, emberléptékű város, city-vel, szép kertvárosi részekkel, zöld parkokkal, gyönyörű és hatalmas homokos tengerparttal és mindez dimbes-dombos ölelésben, borvidékekkel körülvéve.

Autóval vágtunk neki az útnak, egyrészt mivel a gázüzemmód miatt még a fapados áraknál is olcsóbban jöttünk ki így, másrészt mivel Móniék kiköltözésükkor nekünk is hoztak 2 dobozt otthonról :o)

Az üzemanyagárakról: Melbourne-ben jelenleg 49 cent körül mozog a gáz litere, aztán a várost elhagyva ez 59 körülre ugrik, dél-ausztráliába átérve viszont már 70-75 körül volt, még Adelaide-be érve is. Valami 840 km köztünk a távolság, 9 óra alatt értünk le (némi megállással Milu miatt) Milu teljesen jól viselte, meséket nézett az úton, meg aludt. Összesen 430 km-t vezettem odafelé, így legalább nekem sem volt unalmas az út :o)

Egyébként meglehetősen egyhangú volt a táj Melbourne és Adelaide között: az út mentén fák, bokrok, sárga fű, gabonamezők, többszáz km-en át. Sajnos elgázolt kengurukat is láttunk :o(

Azt tudtam, hogy másik államba nem lehet bevinni gyümölcsöt, zöldséget, növényeket, virágot, földet stb., ha van nálad ilyesmi, akkor azt a határ előtt ki kell dobni. Az államhatárt viszont csak táblák jelzik; ez a kajakidobós dolog is csak annyi volt, hogy jó előre táblák figyelmeztettek, hogy mit nem lehet behozni, és több helyen is ott volt a kuka, ahová ki lehetett dobni a cuccokat a határátlépés előtt. Konkrét ellenőrzés nem volt, inkább becsületalapon ment.

Az úton a forgalom nagyobb volt, mint amire számítottam, és csak 1-1 sáv volt, de azért úgy 5-10 km-enként betettek előző sávokat. Mondjuk nemigen kellett előznünk, mert a 100-as táblánál 100-zal mennek az autósok, nem voltak levillogó gyorshajtók és 70-nel totojázók sem.

A táj viszont csak akkor kezdett kicsit izgalmasabb lenni, amikor Adelaide-hez közeledtünk.

Alig pár napot töltöttünk csak Adelaide-ben, és Móniék igyekeztek minél több helyet megmutatni, még egy szuper vadasparkba is elvittek minket (ahol a belépőjegy árában az is benne volt, hogy igazi koalát adtak a kezünkbe :o), meg például ellátogattunk egy régi német településre is, Hahndorf-ba. Hihetetlen hangulata volt a helynek, mintha egy kis német faluba csöppentem volna, külön furcsa volt, hogy angolul beszéltek körülöttem.

Milu is nagyon élvezte a kirándulást, és nekünk is igazi feltöltődés volt (a stresszes melbourne-i mindennapokból elszabadulva :DD)

Ezúton is nagyon köszönjük Móniéknak a vendéglátást és az együtt töltött napokat, nagyon jól éreztük magunkat Veletek/Nálatok!! Pár képet ide tettem fel:

Más:

A kutyákról jó és rossz híreket is kaptam. A jó hír az, hogy megérkeztek Arwen véreredményei, és minden negatív, tehát Arwen is kijöhet a 30 nap karanténidő lejártával, nem kell hosszabbítania!

A rossz hír pedig az, hogy tegnap felhívott a gondozójuk (ez már önmagában sem túl jó előjel, nemigen szoktak ok nélkül telefonálgatni...) Az van, hogy amíg Barka jól érzi magát, örül a gondozónak és minden elé tett kaját befal, így még hízott is 400 grammot az érkezési súlyához képest, addig Arwen sajnos csak fogy. Az első héten még tartotta magát, utána kezdett kissé magába zuhanni, az elé tett tápot sem ette meg mind, még beáztatva sem. 26.6 kilóval érkezett, és tegnap mondta a gondozó, hogy már csak 23 kg. Ennyi idő alatt ez tényleg nagy súlyvesztés, de szerencsére volt miből leadnia, Michalék mindennel kényeztették. Az ideális súlya olyan 24-25 kg lenne.

Nagyon aggódom Arwenért; nem is annyira a súlya, inkább a lelkivilága miatt. Egész eddigi életében körülötte forgott minden, soha nem volt még bezárva tartva, egyedül, távol a családjától. Nem is csodálom, hogy nehezen viseli és hogy nem érti, mi történik vele, mit követett el, amiért vadidegenek bezárták. Már csak egyetlen hetet kell kibírnia, jövő csütörtökön már indulunk értük Sydney-be, és péntek reggel nyitáskor már ott fogunk toporogni a karanténállomás kapujában. Szurkoljatok légyszi :o(

Aussie Farmers Direct

Az "Aussie Farmers Direct" lényege, hogy mindig friss, 100%-ban Ausztrál tulajdonú, itt készült/termesztett termékeket szállít házhoz. A cél az, hogy ezáltal segítsük az ausztrál farmereket a multikkal szembeni harcban; a friss ausztrál termékek közvetlenül a fogyasztóhoz való eljuttatásával. Azzal pedig, hogy ausztrál termékeket veszünk, az ausztrál gazdaságot erősítjük, ami munkahelyeket teremt és biztosítja a gyerekeink jövőjét.

A vásárlónak is kényelmes, mert egy lépést sem kell tennie és reggel 6 előtt már ott is az ajtóban a friss tej, kenyér, sajt, tojás, bacon - ki miket rendel.

Az első rendelés előtt adnak egy hűtőtáskát, ezt kell az ajtó elé helyezni előző este, és reggel ott találjuk telepakolva. Ha esetleg elfelejtjük kitenni, az sem gond, akkor kölcsönöznek egyet, legközelebb meg elviszik a fölösleges hűtőtáskát. Azért ezen elgondolkodtam egy pillanatra, hogy egy cég működése itt épülhet arra, hogy a megrendelt árut simán a bejárati ajtó elé helyezik... Bárki által hozzáférhető, akár órákon át, és mégsem lopja el az égvilágon senki, jééé.

Szuper weboldaluk van, ahol a vásárlók bejelentkezés után azt változtathatnak a rendeléseikben, amit csak akarnak (emailben jön visszaigazolás is, de az első szállítmány előtt sms-t is kaptunk, hogy üdvözölnek és ne felejtsük el kitenni a hűtőtáskát) szóval nagyon profi. Olyat is lehet kérni, hogy x terméket mondjuk csak kéthetente szállítsanak, ill. ha például elutazunk, akkor arra az időre fel lehet függeszteni a rendeléseket. A fizetés kártyáról megy, a kiszállítás után utólag vonják le az aktuális összeget, szóval nagyon kényelmes: nincs kopogtatás, várakozás, bajlódás a pénzzel, hogy vissza tud-e adni stb...

Semmiféle személyes kontaktus nincs, a Milkman-nel még egyszer sem találkoztunk. A házhozszállítás teljesen ingyenes (vagy inkább úgy mondom, hogy bele van kalkulálva a termékek árába)

Árban nyilván nem veri a multik legolcsóbb termékeit, a Milkman mégis külön kiemeli az előnyök között azt, hogy "save money"; mondván hányszor volt már olyan, hogy elugrottál a szupermarketbe mondjuk tejért és kenyérért, aztán még 50-60 dollárnyi egyéb cuccot is megvettél mellette - minél kevesebbet jársz szupermarketbe, annál több pénz marad a zsebedben, szóval így spórolhatsz a Milkman-nel. Ezt eleinte kissé erőltetettnek találtam, de tényleg kevesebbet járunk így szupermarketekbe, így nem is költünk annyit.

Hozzánk hetente kétszer jönnek, egyelőre főleg az alapdolgokat rendeltük: szerda hajnalonként friss tejet hoznak, friss narancslét, kenyeret, vajat, kéthetente sajtot, szombat hajnalonként pedig tejet, kenyeret, farmról származó tojást, bacon-t. Kipróbáltuk a gyümölcs ill. zöldségszállítmányt is, de azt végül lemondtuk. Ők válogatják össze, mik kerülnek a dobozba, és szerintem nem mindig éri meg (főleg mivel banán mindig sok van benne, az meg náluk egyáltalán nem fogy) A zöldségek között meg volt, amit a net segítségével azonosítottam be (de nem volt gond, kerestem hozzá receptet és megettük :o)

A tejük szerintem kifejezetten finom - nekem eddig ez ízlik a legjobban az eddig kóstolt friss tejek közül (egyébként nem mondanám, hogy szeretem az itteni friss tejeket, annyira nem, hogy én eddig itt csak dobozos tejet ittam; csak a fiúk ittak frisset - most meg mindannyian ugyanazt isszuk :o) Rendelhetőek persze egyéb tejtermékek, meg pékáruk, húsok, gyümölcs-zöldség pakkok is.

Igyekszünk minél egészségesebb ételeket enni, és minél többet mozogni a szabad levegőn, pláne mivel kezdődik a nyár... Én újra elkezdtem kocogni, hogy mire a kutyák jönnek, valamennyire formába kerüljek. Így 15 hónap elteltével beruháztunk végre 2 biciklire is :o) Fuji Absolute 3.0, hybrid bringák, ami gyakorlatilag ötvözete a mountain bike-nak és a versenybringának. Fú, imádom, úgy megy, mint a szél!

Egy görkorira is nagyon vágytam (otthon az is volt, bár jó rég nem használtam...), már hónapokkal ezelőtt ki is néztem a típust: Rollerblade Zetrablade.

Már csak vmi akciót kellett kivárnom rá, mert $250-et tuti nem adtam volna érte. Nemrég aztán $150-re akciózták, de több helyen is megnéztük, és női modell max 1-2 darab volt és az sem az én méretemben :o( Aztán eszembe jutott, hogy megnézzem az ebay-en, és nem hittem a szememnek: rögtön a legközelebb lejáró aukció egy Zetrablade volt, vadiúj állapotban, Sydney-ből, ráadásul pont a (nem túl gyakori) méretemben! Más Zetrablade nem is volt fent, csak ez. Mekkora ennek az esélye? 75 dollárért hoztam el, eredeti dobozában, teljes védőfelszereléssel :o) Előző gazdája szerintem talán ha kétszer felvette, elesett benne, aztán fel is tette az ebay-re...

Már ki is próbáltam, és szinte ugyanolyan jól megy a korizás, mint tinikoromban, amikor suli után estig csak koriztunk és trükköket tanultunk. Annyiban más, hogy most már nem vonz a sebesség, a félcső sem, és nem akarok dobozokat ugrálni sem, és új varratok sem hiányoznak :o) Kimegyünk majd néha St. Kildára és simán csak végigkorizunk a tengerparti sétányon Liza barátnőmmel, vagy éppen családilag. Milunak is sikerült venni egy tök jó akciós korit $125 helyett mindössze $40-ért a Rebel Sportban. Ő is odáig van a korizásért, és egész jól megy már neki! Már csak Márknak kell majd venni (ő terep-görkorit szeretne).

Na, megyünk pakolni, holnap hajnalban indulunk Adelaide-be egy pár napra, barátaink meghívására, már nagyon várjuk :o)))

Kutya kihozatala Ausztráliába VI. - Ha nem elfogadható a véreredmény

Mindenki a kutyákról kérdez, így inkább külön bejegyzésben írom meg a fejleményeket.

Barkával minden rendben, de ahogy azt az előző bejegyzésben is írtam, Arwen utolsó leletén a cseh labor csak a betegségek neveit tüntette fel és azt, hogy negatív mindenre. Ez az AQIS-nak ugye kevés, mindenképp kellenek neki a részletek (vizsgálatok módszerei, higítási arányok), így megpróbálták bekérni azokat a csehektől.

Ezzel az volt a gond, hogy én akkor már tudtam, amit ők még nem: a csehek nem egyszerűen csak elfelejtették a részleteket odaírni, hanem teljesen más módszerekkel tesztelték a kutyát - annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban huszonhatszor világosan leírtam, hogy az AQIS pontosan milyen módszereket követel meg.

Ehhez képest mindössze egyetlen nappal az utazás előtt derült ki, hogy hát ők nem úgy tesztelték. Mert olyan teszteket sehol nem végeznek Csehországban, így ahelyett, hogy ezt az aprócska tényt időben jelezték volna felénk, hogy nem tudják megcsinálni, ők egy árva szót sem szóltak. Úgy gondolták, jó lesz az úgy is, ahogy ők csinálják. Hát nem jó. És baromira nem érdekel, hogy egész Csehországban nem tesztelnek így, akkor küldjék tovább a vért mondjuk egy német laborba, ahogy azt Barkánál is tette a magyar labor.

Tudtam, hogy az ozzik ezt így nem fogják elfogadni. Tudtam, hogy kockázatot vállalok azzal, hogy Arwent mindezek ellenére kiutaztatom, de nem láttam más megoldást. 1 munkanap volt hátra az utazásig. Le volt foglalva a járat és a karanténszállás is - én meg bíztam az ausztrálok jóindulatában, hogy nem küldik vissza a kutyámat, hanem inkább újratesztelik, ha valami nem tetszik nekik. Ez így is lett; az AQIS tényleg türelmes volt, nem küldte vissza Arwent azonnal, helyette próbált kapcsolatba lépni a cseh laborral, hogy megvitassák a teszelés módszereit és a részleteket. 1 héten át próbált.

A cseh labor ugyanis nem elég, hogy elcseszte az egész tesztelést, de mindezek tetejébe még csak annyi sem volt bennük ezek után, hogy legalább reagáljanak az AQIS megkeresésére!!!

Komolyan mondom, a pofám leszakad! Napi kapcsolatban voltam Michallal, kértem, hogy hívja fel őket és mondja meg nekik csehül, hogy ez kurvafontos, minél előbb tisztázni kell, mert amíg ők nem jeleznek vissza, az AQIS addig nem teszteli újra a kutyát, aki közben ugye "hold"-on van, mindentől elkülönítve, ráadásul minél később tesztelik újra, annál később hozhatom ki a karanténból!

Az első pár napban egyébként még reménykedtem, hogy talán a csehek tesztelését is elfogadják. Ugyanis az ausztrálok ELISA, IFAT stb. teszteket várnak el, és Arwen eredményén " testing methods"-ként EIA volt feltüntetve. Az ozzik ezt nyilván látták, és ennek ellenére nem tesztelték azonnal újra Arwent, hanem írtak a labornak és kérték a részleteket - ezért csillant fel bennem a remény, hogy talán-talán mégis elfogadnák? Na ja, de ehhez kellett volna ugye egy határozott cseh laboros orvos, aki meg tudná győzni az AQIS-t, hogy az ő vizsgálati módszereik épp olyan pontosak, megbízhatóak és elfogadottak, mint azok, amiket az AQIS megkövetel.

Ehelyett egy árva szót nem szóltak, abszolút nem is reagáltak az AQIS állatorvosa által küldött emailekre és faxokra.

Tegnap délelőtt már felhívott az AQIS állatorvosa, hogy még mindig semmi válasz a csehektől és hát az a helyzet, hogy lassan újra kéne tesztelni akkor a kutyát... Ami sajnos 499 dolláromba fájna.

Mondtam, hogy egyetértek, így utólag már azt is sajnálom, hogy egyáltalán eddig vártunk. Megadtam az engedélyt, hogy újrateszteljék Arwent - a cseh labort meg egy angol nyelvű emailben elküldtem a jó büdös francba.

Ma reggel az AQIS állatorvosának emailje fogadott: kaptak végre választ a cseh labortól, és a Brucella tesztjüket végülis elfogadták (tehát egy vizsgálatot a négyből), ami a számlámat így $429.21-re csökkenti. (hurrá.)

Az utolsó pillanatban írt nekik a cseh labor, mert a vért akkor már levették a vizsgálatokhoz.

Azóta azt is megtudtam egyébként, hogy a levett vért nem Sydney-ben analizálják, hanem Victoriába, illetve Nyugat-Ausztráliába küldik (!!) Ez ugye mind időbe telik, és ez okozhat késést a kiengedésben - de azért próbáltak megnyugtatni, hogy 14 nap alatt vissza szokott érkezni, szóval szerintük meglesz december 18-ig. Ez Arwenre nézve azt jelenti, hogy amíg az eredmény meg nem jön, teljes elkülönítésben kell lennie: nem mehet ki a külső kifutóba, nem sétáltatható és nem látogatható. Komolyan mondom, fel tudnék robbanni, legszívesebben ráborítanám az asztalt az idióta cseh laborra!

Az viszont nagyon jó hír - az egyetlen jó hír - hogy van esély rá, hogy december 18-án mindkét kutyát elhozhatjuk! Szurkoljatok légyszi, hogy hamar visszaérjen az eredmény és hogy minden lelete tökéletes legyen...

The Hungarian Community Centre

Többen is kíváncsiak voltak az itteni magyar házra, így amíg pénteken Milu magyar táncon volt, fotóztam párat. Nem tudom, ki-hogy képzeli el otthonról a melbourne-i magyar házat - amikor először láttam, engem meglepett. Nem mondom, hogy egy szoba-konyhás kis házikóra számítottam, de azért nem is erre: 600, 400 és 100 férőhelyes termeket magába foglaló épületkomplexum templommal, magyar étteremmel, játszótérrel, 250 (!) férőhelyes parkolóval, több mint 20ezer m2 (5.5 acre!) parkosított területen. Piszok nagy. Ráadásul mindez nem is rossz helyen.

Esős képek következnek, a már második hete tartó 32-38 fokok után kifejezetten örültünk az esőnek és a hűvös levegőnek.

És már el is érkeztünk a Korona Csárdához. Zsolti, aki viszi a boltot, korábban a Paprika Huszárt csinálta egy másik sráccal közösen (de neki lejárt a vízuma és haza kellett sajnos mennie, a Paprika Huszár pedig bezárt)

A Korona Csárda péntek-szombat-vasárnap van csak nyitva (este 6-tól azt hiszem). Néha van "A la carte" lehetőség, de általában "all you can eat" van $33-ért (gyerekek 12 éves kor alatt féláron, 4 éves kor alatt ingyen) Ilyenkor vannak hidegtálak, meg persze sokféle meleg étel: kétféle leves, meg többféle főétel (múltkor volt például töltött káposzta, meg többféle rántott hús, sült hús, fasírt; köretnek krumplipüré, sült krumpli vagy akár rizs, ezen kívül zúzapörkölt, csirkepörkölt, nokedli... desszertnek gyümölcsök, palacsinta, madártej :o)

Párszor ettünk már itt, isteni finoman főznek. És valahogy az étterem hangulata is nagyon bejön :o) Pénteken még nyitás előtt voltam ott - aznap négyfogásos menüvel, táncos-zenés programmal várták a vendégeket, minden asztal le volt már foglalva.

Btw, ha már ételtémánál vagyunk, tudtátok, hogy Melbourne-ben nemcsak "rendes" tehéntúrót, de még juhtúrót is lehet kapni? Nem egészen pontosan olyan ízű, mint az otthoniak, de egyértelműen juhtúró. Így néz ki:

A többi fotót ide töltöttem fel. Az elmúlt hetekről pedig ide tettem fel pár képet :o)

Kutya kihozatala Ausztráliába V. - az utazás előtti hetekről

A szállítmányozóval végül a november 16. hétfőt tűztük ki az indulás napjának. Először is, az exportot megelőző 30 napon belül újabb vérvizsgálatok kellenek 4-féle betegségre:

• ehrlichiosis
• brucellosis
• leishmaniosis
• leptospirosis

A vért csak államilag elismert laborban, az ausztrálok által szigorúan kijelölt módszerekkel lehet vizsgálni. A szabályzat részletezi, hogy milyen higítási arányt kell nézni és milyen eredmények elfogadhatóak, így ebbe most nem is mennék bele. A vérvizsgálat 40.000 magyar forintba kerül (per kutya persze), és kb. 2 hét mire megvan az erdmény, így nagyon reméltük, hogy megfelelő értékeket kapunk és minden más körülmény is adott lesz a kutyák november 16-i utazásához, mert ha nem, akkor kifutunk a 30 napos határidőből és kezdhetjük elölről: új vérvizsgálat, új járatfoglalás, új karanténfoglalás...

Ott kezdődött, hogy a vért nem tudtuk időben levenni az október 23-i hosszú hétvége miatt. Végül az október 26-ot tűztem ki, és csak reméltem, hogy gyors lesz mindkét ország laborja és meglesz az eredmény 2 héten belül. Barkánál meg is történt a vérvétel október 26-án, de Arwennél csak aznap este derült ki, hogy Michal nem tudta elvinni és legközelebb csak október 29-én tud elszabadulni a munkájából, hogy vérvételre vigye.

Október 29-én aztán megvolt a vérvétel Arwennél is. Nem ment könnyen, mert a kutya kezelőorvosáék zárva voltak, így elment egy másikhoz, akiknek viszont fogalmuk sem volt, mennyi vért kell levenni és mi ez az egész, aztán egy harmadik helyen végre sikerült és elment a vér Plzen-be egy laborba (és én innen csak remélni tudtam ugye, hogy megfelelő laborról van szó, az ausztrálok által részletezett követelményeket én mindenesetre megírtam)

A következő felmerülő probléma aztán az volt, hogy november 16-án Michal ügyeletbe lett osztva, egy héttel el kellett volna csúsztatni Arwen utazását. Ez azt jelentette volna, hogy vagy 1.5 héttel tovább marad Barka a karanténban és felmegyünk értük karácsony után, vagy felmegyünk Barkáért a 30 napos karanténidő lejártával és Sydney-ben karácsonyozunk egy kempingben, arra várva, hogy Arwent is kiengedjék. Végül aztán sikerült elcserélni a beosztását, úgyhogy visszaigazolta, hogy rendben a november 16, el tudja vinni Arwent és a ketrecet a reptérre.

Ja igen, ketrec, közben intéztük azt is. Barkánál ez nem volt gond (de azért itt is oda kell figyelni, mert 75ezerért is lehet ketrecet venni, meg 33ezerért is ugyanazt a méretet, ugyanúgy IATA által elfogadottat...) Arwennél a fülek miatt aggódtam (ld. előző kutyaimportos bejegyzés) - na és akkor ki tippel arra, hogy kereskedelmi forgalomban nem kapható 89 cm-nél magasabb ketrec? Hát naná, hogy nem. Kaptam fotókat a magasságmérésről (Arwent egy 90 cm-es szövetketrec mellé állítva viszonyításként), amivel egyértelművé vált, hogy a 89 cm-es ketrecnél a fülei még bőven túllógnának.

Írtam egy emailt a frankfurti Gradlyn kennels-nek, hogy szerintük mi ilyen esetben a teendő - valamint egy másikat is a cseh szállítmányozónak, hogy nem hiszem el vazze, hogy egy kisebb dobermann méretű, 25 kg-os kutyára nem lehet kereskedelmi forgalomban ketrecet kapni és hogy olyan szállítmányozóval kell felvennem a kapcsolatot, akinek zsiráfok, tigrisek meg elefántok szállítmányozása a specialitása (Gradlyn).

A Gradlyn válasza meglepett: megkértek, hogy mérjem le pontosan a kutyát a talajtól a fejtetőig, az orrától a faroktőig. Holott előtte világosan leírtam a problémát, hogy a fejtetőt nézve beleférne az általuk is forgalmazott ketrecméretbe, de fülekkel együtt már 94 cm.

Újra elkezdtem kutatni a szabályzatokban és hivatalos leírásokban, és hol "top of the head"-et, hol pedig "tip of the ears"-t találtam, teljesen változó volt. Újabb email hát a cseh szállítmányozónak, hogy akkor most a fejtető vagy a fülek hegye számít?? Visszaírt, hogy náluk a fülek hegye, de megkérdezi a Korean Airlinest, hogy "slightly" kisebb ketrecben utazhatna-e a kutya. Ő most csak az tudja mondani, hogy náluk Prágában már volt, hogy visszautasítottak szállítmányt a fülek túllógása miatt. Pár nap múlva aztán jött is a válasz, miszerint a Korean Airlines azt mondta, hogy az a helyszínen dől el: vagy elfogadják, vagy nem, írásban ők nem tudnak ígérni semmit. Kösszépen.

Akkor hát maradt még 3 hetünk, hogy csináltassunk személyre szabott ketrecet. Felvettem a kapcsolatot Magyarországon olyanokkal, akik utaztattak már túlméretezett kutyát. Végül egy agaras ismerősünk tudott segíteni, ő Kanadából hozott felnőtt ír farkast (oké, ekkora állatnál érthető is a csináltatott ketrec). Küldött a ketrecről fotókat, amiket aztán tovább tudtam küldeni Arwenéknek, így legalább már volt egy mintánk, amiről tudtuk, hogy az már bevált.

Utána írtam az AQIS-nak és a karanténállomásnak is, majd a kapott információt és linkeket is továbbküldtem Arwen gazdájának, külön kivonatolva a lényeget. Fogalma sem volt, hová fordulhatna ketreckészítés ügyben - én innen meg sajnos nem tudtam neki ebben segíteni, mindössze annyit tudtam javasolni, hogy csehül guglizzon rá.

Közben megérkezett Barka véreredménye is, ráadásul mindössze 8 nap alatt és szerencsére minden negatív! Az állatorvosunk emailben kapta meg az egyelőre magyar nyelvű, tájékoztató jellegű eredményt, amit aztán továbbküldött nekem ellenőrzésre. Nem volt rajta például a vérvétel dátuma (ami ugye fontos, mert az export előtti 30 napon belül kell lennie), de aztán pár nap múlva a rendes angol nyelvű verzión már minden adat szépen ott volt. Az aláírást leszámítva - márpedig a szabályzat szerint egy labordolgozótól kell rá aláírás.

Amiatt aggódom egy picit, hogy az angol nyelvű eredmény Németországból, egy német laborból érkezett (holott az előzetesen emailen elküldött magyar nyelvű leleten az van, hogy "validálta: Dr. Kökény" és a magyar labor adatai, ahová mi a vért küldtük)

Utánanéztem alaposan a szabályzatban, és egyáltalán nem tiltja, hogy az exportáló országon kívül készüljön a vérvizsgálat - ugyanakkor Barkára azért kellett új engedélyt kérnem a cseh indulásra az AQIS indoklása szerint, mert a cseh reptéri hatósági állatorvos hogyan is tudna véleményt alkotni egy olyan laboreredményről, ami nem Csehországban készült. Akkor hogy is van ez? Egyikkel üti a másikat. A szabályzatban viszont egyértelműen benne van, hogy az államilag elfogadott labor lehet az exportáló országon kívül, ám AQIS által elfogadott országban kell lennie. Vagy azzal nem lesz bajuk, hogy a cseh állatorvos így majd a német eredményt fogja hitelesíteni? Megőrülök....

Közben a németországi leletre pecsét és aláírás is került végre - igaz, hogy a magyar laboré. Merthogy a vér oda lett küldve, ők intézték és ők vállalják is érte a felelősséget. Őszintén remélem, hogy az ausztráloknak ez így megfelel majd.

Közben megtudtam, hogy Arwen gazdája végül saját maga, a két kezével állt neki ketrecet készíteni (egy orvosról van szó!) Azt mondta, így találta a legegyszerűbbnek, viszont elég lassan halad vele, mivel ugye dolgoznia is be kell járni. Hát, le a kalappal előtte!

Hétfőre meglesz a ketrec, tehát a kutya elutazhat benne, viszont mivel még nincs teljesen kész, így ugye nem tudtuk eddig megadni a szállítmányozónak a pontos méreteket, ergo nem tudta megadni nekem az utalandó összeget, nem tudott nekem számlázni.

Nem szoktak ők hozzá egyébként ehhez a látatlanban történő előreszámlázáshoz - bejön a szállítmány, ők ott lemérik és kiszámlázzák, és a helyszínen, az utazás napján lehet fizetni. Külön szóltam neki rögtön az elején, hogy ez most más, mivel ÉN fogom kifizetni a szállítmányt, és mivel Ausztráliában ülök, a nemzetközi utaláshoz nekem legalább 3-4 nap kell.

Közben sikerült lemérni a személyre szabott ketrecet (külön lemérve a még nem rászerelt anyagokat). A hét utolsó munkanapjain éjjel szinte nem is feküdtem le, hogy felvegyem a ritmust az európai munkaidővel, tudjak segíteni a gazdáknak az exportpapírok kitöltésében és ha jön a számla a szállítmányozótól és utalni kell, akkor azonnal megtehessem. A fizetés nem volt egyszerű; a szállítmányozó azt szorgalmazta, hogy a helyszínen fizesse ki nekik valamelyik feladó helyettem, én meg ragaszkodtam hozzá, hogy ez a verzió kizárt, szóval jópár levélváltásba került, mire végül elutalhattam az összeget. Az utazás napján nekik kell a pénz, de hitelkártyával nem lehet náluk fizetni, se paypallal, se a Western Union nem jó. Na mindegy, végül nagy nehezen megengedte az utalást, annak ellenére, hogy hétfőre így még nem fog megérkezni hozzájuk az összeg.

Amint rábólintott, azonnal utaltunk is, közben meg már sype-on várt Barka gazdája és a házhoz hívott állatorvos, hogy akkor együtt nekiüljünk kitölteni a 7 oldalas Veterinary Certificate A-t.

A szállítmány tehát kifizetve, fuvarlevél kiállítva, karanténszállás Sydney-ben befoglalva. A Korean Airlines egyébként bekérte az összes importengedélyem és addig vissza sem igazolta a foglalásom, amíg a karanténállomás Sydney-ben le nem igazolta nekik, hogy igen, várják a kutyáinkat.

A vámosoknak megírtam a nyilatkozatot, hogy mindkét kutya az én privát tulajdonom, nem eladásra jönnek és jelképes összeget képviselnek.

A hét elején megérkezett Arwen laboreredménye is: minden negatív szerencsére. Az eredményt azonban csak telefonon mondták Michalnak, majd postázzák.

Csütörtökön, azaz 2 munkanappal az indulás előtt érkezett meg az eredmény Arwen állatorvosához, és kaptam meg én is azonnal a rossz hírt: a labor CSEHÜL írta meg, ezenkívül egy 6-os számjegy lemaradt véletlenül a micorchip számból... (egy ilyenért az ausztrálok azzal a lendülettel visszaküldik a feladónak a kutyát)

Michal rögtön felhívta őket telefonon és kérte a hibák kijavítását. Megígérték neki, hogy extra gyorsan, még péntekre megpróbálják elküldeni az angol nyelvű leletet. De ne aggódjak, mert ha esetleg nem érne oda péntekre a lelet, akkor hétfőn már reggel 7-től ott vannak a laborban, személyesen is el lehet menni. Csak kb. 200 km extrát jelent a Plzen - Prága távolság, és van még egy kis idő, végülis csak reggel 10-re kell a prágai reptérre érni. (...)

Az angol nyelvű, javított microchip számú lelet végül megérkezett pénteken - sajnos csak ekkor tudtam meg, hogy a leleten nincs rajta a vizsgálatok módszere, és a higítási arányok sem - a labor csak a betegségek neveit tüntette fel, valamint az eredményeket ("negative"). Ami bizony gond lehet, mert lehet valami 1:100-hoz arányban pozitív, ám 1:800-on már negatív (ilyenkor a kutyát újra kell tesztelni). A lényeg, hogy Arwen úgy utazhat, ha 1:100-hoz kapja a negatív eredményt és annak is rajta kellene lennie, hogy milyen módszerrel vizsgálta a vért a labor.

Járat lefoglalva, karanténszállás lefoglalva, új vérvételre nincs idő.

A szabályzatban régebben az volt, hogy ha az AQIS-nak bármi nem tetszik a laboreredménnyel kapcsolatban, akkor az importőr költségére újratesztelhetik a kutyát. Júliusban változott a szabályozás, és többek közt ez a mondat is kikerült belőle - helyette már az van, hogy ha vmi gond van a teszteléssel, akkor az én költségeme visszaküldhetik a kutyát.

A lelet negatív, a kutyában egyik vizsgált betegség sem lappang, és erről hivatalos papírunk van, még ha nem is pontosan olyan, amilyen az ausztráloknak kell. Őszintén remélem, hogy az ausztrálok jóindulatúan állnak hozzá, és ha bármi nem kerek nekik, akkor nem fordítják vissza azonnal, hanem adnak egy esélyt és újratesztelik az én költségemre.

Szerda reggel 7:10-re érkeznek Sydney-be; ha valami nyűgjük van a karanténosoknak, azt nyilván rögtön aznap megtudom. Szurkoljatok légyszi nagyon, hogy minden rendben legyen a papírokkal, eljöhessen mindkét kutya a hétfői járattal és a karanténosok is mindent rendben találjanak az érkezéskor! Na és hogy jól viseljék majd a 30 nap karantént...

Tegnap tudtunk egy kicsit skype-olni Arwennel - annyira aranyos volt, jött oda a géphez kikerekedett szemekkel és forgatta a fejét, keresett minket :o) Nagyon hiányoznak, és alig várjuk, hogy itt legyenek! Orsiéknak meg Michaléknak pedig elmondhatatlanul hálásak vagyunk, amiért ilyen jól gondjukat viselték helyettünk is, és amiért egyáltalán vállalták az exporttal járó nem kevés teendőt és macerát.

Indul a visszaszámlálás, Barka és Arwen hamarosan elindulnak Ausztráliába! :o)

Marysville

2009. február 7. - a nap, ami "fekete szombat" néven íródott be Ausztrália történelmébe. Soha azelőtt nem volt Ausztráliában ennyi halálos áldozatot követelő, ennyire kegyetlen, mindent elsöprő erejű bozóttűz.

A januári 42 fok fölötti rekordmelegek után jött egy kis enyhülés, majd egyetlen napra, február 7-re utoljára még 45 fokot jósolt az előrejelzés (amiből aztán majdnem 47 lett). Eső ekkor már nagyon régóta nem esett, nagyon nagy volt a szárazság. Szombati nap lévén rengeteg család tartózkodott otthon, a légkondi hűvösében, teljes nyugalomban. A bozóttűz nyilván nem új dolog errefelé, és az erdős területeken élők erre fel is vannak készülve, még tűzoltók is járnak ki hozzájuk évről évre és a védekezést oktatják.

Aztán jött a tűz, több helyen is lángba borult az erdő. Sok család a megszokott, jól megtanult módon védekezett a tűz ellen, a házukban maradva védték magukat, gyerekeiket és értékeiket. Mások inkább menekülni próbáltak autóikkal. Nem tudhatták, hogy az addig jól bevált "leave early or stay and defend" ("lépj le időben vagy maradj és védekezz") aranyszabály ezúttal nem működik. A házaikat védve nem volt esélyük, és többségük elmenni is hiába próbált.

A forrósághoz ugyanis sajnos nagyon erős, 120 km/óra fölötti szél is társult, ami a "hagyományos", Ausztráliában már megszokott bozóttüzet megfékezhetetlen földi pokollá változtatta. Az orkán erejű szél miatt a tűz végigszáguldott a hegyeken és pillanatok alatt égetett porrá mindent, ami az útjában volt. Az addigi békés, hangulatos kisvárosokban az emberek azt látták, hogy lángol a hegyoldal, a következő pillanatban pedig már minden irányból jött a tűz; egyszerűen nem volt menekülés a völgyből, nem volt hová menni a tűz elől.

Aki ilyen helyen él, az fel van készülve arra az esetre, ha gyorsan kellene távozni; a legfontosabb iratokat, személyes dolgokat általában menetkészen, bőröndben tartják. A tűzvihar sebességét mutatja annak a fiatal családnak az esete is, akik bár be voltak rendezkedve a védekezésre is, látva a távoli tüzet, még a kutyautánfutót is felakasztották a kocsira arra az esetre, ha rosszabbra fordulna a helyzet és menniük kell. Eleinte nem aggódtak, aztán változott a szél iránya és ereje. Menetkészek voltak, de a tűz sebessége miatt végül még a felhajtóról sem juthattak el az útig - a pokoli tűzben ők is életüket vesztették két pici lányukkal és két alaszkai malamutukkal együtt.

Összesen 173-an haltak meg, és 400 fölött volt a sérültek száma. Többszázezer hektárnyi terület égett le, többezer ház semmisült meg. Olyan gyönyörű kisvárosok, mint Marysville, vagy Kinglake gyakorlatilag eltűntek a föld színéről.

Most hétvégén, csaknem 9 hónappal a tragédia után ellátogattunk arrafelé (és én vezettem, aznap egész pontosan 260 km-t!). Eredetileg horgászni mentünk az Eildon tóhoz barátainkkal, de nem haraptak a halak, és én nem tudtam nem észrevenni útközben a közeli Marysville irányát jelző táblát.

Így hát mindannyian korábban elindultunk és hazafelé arra vettük az irányt. Döbbenetes volt, hogy órákat lehetett autózni úgy, hogy amerre a szem ellát, csak szénfekete fák magasodtak körülöttünk. Rettenetes pusztítást végzett a tűz, de már serken az új élet, újra zöld aljnövényzet terül el és a fákon is zöldülnek a friss hajtások.

Marysville-be érve rögtön egy ideiglenes tábor mellett haladtunk el, jelenleg is itt laknak azok, akik a tűzben mindenüket elvesztették. Akkoriban olvastunk is róla, hogy Marysville-ben mindössze egyetlen épület, egy pékség maradt épen - nem volt nehéz rábukkanni, tulajdonképp most sincs ott más. Itt viszont olyan élet volt, hogy hihetetlen. Parkolóhelyet alig találtunk, bent az étteremben pedig teltház volt, és sorszám alapján szólítottak. Többféle ételt is kipróbáltunk, és minden kifejezetten finom volt. Innen Bruno kertje felé vettük az irányt - sajnos ezt sem volt nehéz megtalálni :o(

Bruno híres és nagyon tehetséges művész; gyönyörű szobrai és festményei miatt Marysville-i varázskertje közkedvelt túristalátványosság volt. A kert nagy része dús növényzetű, esőerdő jellegű volt; itt bújtak meg Bruno fantasztikus szobrai. A tűzben végül "csak" 41 szobra pusztult el teljesen, sokat helyre tudtak állítani (volt, amit 31 darabból raktak újra össze), sok szobron pedig még dolgoznak. Mint mondták is, nem is igazából a tűz volt a baj a szobrokra nézve, hanem a rájuk hulló faágak, törmelékek. Jelenleg becsületkasszás belépés van, gyerekeknek 12 éves korig ingyenes, a felnőttektől $5 támogatást kérnek.

Mutatok pár szobrot Bruno oldaláról:

És most ugyanezek, a hétvégén fotózva...:

Leégett Bruno otthona, a galériája, megsemmisült többszáz olajfestménye, rajza is. Szobrainak kb. 60%-a élte túl a pusztítást, de persze még rengeteg a javítanivaló. Találkoztunk személyesen Brunoval is, és a bátyjával is beszélgettünk egy kicsit (ő Belgiumban él, de eljött segíteni a testvérének a helyreállításban). Ottlétünkkor is dolgoztak, épp új növényeket ültettek. Amikor Bruno testvére mosolyogva mondta, hogy szerinte csak kb. 2 év és már újra szép lesz itt minden - hát még nagyobb lett a gombóc a torkomban. Egy élet munkája veszett el, és ők mégis optimisták. Nem keseregnek, teszik tovább a dolgukat. Igazuk van, hiszen legalább élnek... sokaknak ez sem adatott meg.

Innen Kinglake felé mentünk haza - erre egyébként még kihaltabb volt a táj.

Fogyóban volt a gázunk, így beütöttük a GPS-be, hogy vezessen a legközelebbi benzinkútig. Odavezetett, de ahol a térkép szerint benzinkútnak kellett volna lennie, ott az égvilágon semmi sem volt - beértünk ugyanis Kinglake-be... Itt már csak áthaladtunk, az ideiglenes táboron kívül gyakorlatilag semmi nem volt az egykori városkában :o(

Sajnálom, hogy nem jártunk errefelé korábban, biztos gyönyörű lehetett a tragédia előtt. Remélhetőleg pár éven belül tényleg újra éled az erdő, és őszintén remélem, hogy ennyire durva bozóttűz már soha többé nem lesz.

Képeket ide tettem fel.

Kutya kihozatala Ausztráliába IV. - újabb nehézségek

Ott hagytam abba a történetet, hogy ahhoz, hogy a Magyarországon élő kutyám Prágából indulhasson, sajnos új engedélyt kell kérnem (az import engedélyre egy javítást $150-ért, meg $80-ért egy "certificate of equivalence" dokumentum kiállítását)

Amint lett újra netünk, ezt meg is tettem. Először is megírtam nekik emailen a címváltozást, valamint csatoltam a módosításhoz kitöltött 2-féle kérelmet Barkára (=2 x 3 oldal... kifejtős részekkel: az eset teljes leírása, ami miatt valamelyik import feltételnek nem felel meg, aztán az indoklás, amiért nem felel meg; a C of E kérelmen pedig egy harmadik kifejtendő rész is van, a kockázatról és az erre kínált megoldásról. Na igen, tényleg kurvanagy veszéllyel járhat egy hülyére oltott, kívül-belül tisztára sikált, fertőtlenített kutya átszállítása Magyarországról Csehországba.)

A gondosan megindokolt kérelmek tehát elmentek, és 10 munkanap helyett már 2 napon belül válaszoltak. Kis kavarodást okozott ugyan, hogy az AQIS-nál ülő dolgozóknak ugyanarra az emailcímre kell írni ha valami nyűgöd van, ez az animallive-kukac-aqis.gov.au. Úgy jött ki, hogy a C of E dokumentumra a kérelmet csak a javítási kérelem elküldésének másnapján küldtem el az animallive-osoknak, így két ügyintéző is rámozdult a témára: Adam-hoz került a C of E, és kérte hozzá a másikat, ami viszont már Ruby-nál volt, aki várta hozzá a kitöltött C of E kérelmet. Még fel is hívtak telefonon. Sikerült aztán tisztázni a dolgokat, náluk volt minden kérelem, levonták a $150 és $80 kezelési költségeket, és már meg is kaptam az ÚJ import engedélyt, ÚJ import engedélyszámmal. Majd megérkezett a C of E dokumentum, ami komolyan, mint egy bírósági végzés: először az eset ismertetése, aztán "figyelembe véve a kapott információkat, az AQIS a következőképp határozott" és leírják, hogy megengedik, hogy a kutyám 4-es kategóriájú országból (Mo.) 4-es kategóriájú országba (Cz) lépjen és innen exportálhassam.

Jajdejó. Hát akkor haladjunk tovább.

Barka új import engedélyén már az új címünk van feltüntetve - és hát persze, hogy az utcanévben elírtak egy betűt. Mittudomén, lehet-e ebből a későbbiekben problémám; rákeresnek és hirtelen azt hiszik, valami fiktív címet adtam meg - inkább szóltam nekik a hibáról, és jeleztem egyben azt is, hogy a másik kutyámra még várom az új címemre kiállított engedélyt. Szinte rögtön jött az udvarias válasz, amiben megköszönték, hogy felhívtam a figyelmüket az elírásra, a rendszerükben javították. Az import engedélyen maradhat így, hibásan, ez nem fog a későbbiekben gondot okozni. A másik kutyával kapcsolatban viszont, ha szeretném, hogy az import engedélyen az új címünk legyen feltüntetve, akkor az további $150 dolláromba fog kerülni, hiszen ez ugyanúgy az import kérelem módosítása, mint amikor Barkára megkértem a csehországi indulást. Mivaaan??? Aztán leveleztem egy kicsit az ügyintézővel, és abban maradtunk, hogy a rendszerükben a jó címünk szerepel, Arwen import engedélyén meg jó lesz nekem a régi, ha lehet, nem költenék erre is még 150 dollárt. Megengedték; lehet, hogy már megszántak, mindenesetre magam is meglepődtem ezen a rugalmasságon.

Remek, akkor meg is vagyunk! Végre hivatalos engedélyeim vannak, hogy 2 kutyát importálhatok Csehországból Melbourne-be. Elsőként a prágai szállítmányozónak írtam meg a jó hírt, hogy akkor ez végre lezongorázva, a magyar kutyám is indulhat Prágából, gyorsan tűzzünk is ki egy dátumot az utazásra valamikor november 16. után, hogy ezek fényében lefoglalhassam a szállást a karanténban.

Na mit írt vissza? MIT IRT VISSZA???

Hogy utánanézett a járatoknak, és a Korean Airlines a téli szezonra való tekintettel sajnos október végétől TÖRLI a keddi járatokat. Ez azt jelenti, hogy hétfőn repülhetnének el a kutyáim Prágából, ám csatlakozó járat Szöulból Melbourne-be csak szerdán lenne, tehát a kutyáim csütörtök reggel érkeznének csak meg ide. A Korean Airlines Prágai irodája azt mondja, hogy a szöuli központ a hosszú tranzitidő miatt eleve visszautasítaná ezt a szállítmányt. (még jó vazze, én sem hagynám a kutyáimat + 1.5 napot dekkolni Szöulban egy leplombált ketrecben, éhgyomorra, a saját végtermékükben gubbasztva!!!) Vagy csütörtöki napon indulhatnának, és normál tranzitidő alatt, szombat reggelre érnének ide. Hát persze, csakhogy az AQIS hétvégén és nemzeti ünnepeken nem hajlandó kutyát felvenni a reptérről, még extra pénzért sem; élőállatok csakis hétköznap érkezhetnek Ausztráliába.

És akkor előrukkol a megoldással is, hogy gondolkodtak, és mit szólnék ahhoz, ha mondjuk Sydney-be érkeznének a kutyák Melbourne helyett? Mert oda maradnak a járatok és emberi tranzitidő lenne.

Vagy mi lenne, ha mondjuk Frankfurtból szállítanánk őket Prága helyett? Tudna egyeztetni a német partnerekkel, hogy hogy tudnának nekem segíteni.

MIVAAAN, b****+?

Pofonegyszerű: van két kutyám, akik CSAKIS Csehországból indulhatnak és CSAKIS Melbourne-be érkezhetnek, erre szól a nehezen megszerzett engedélyem az aqis-tól. PONT.

A "mi lenne ha inkább Sydney-be érkeznének" neki csak egy sorocska, nekem viszont azt jelenti, hogy kezdhetem elölről az egész szarságot: a frissen módosított import engedélyemre, meg a másik kutyáéra is kérhetek újabb módosítást, hogy "ja, akkor nem Melbourne, hanem Sydney inkább, bocsi." (és újabb 2 x $150 dollár!)

De még mindig jobb, mintha Frankfurtot választanám, mert oda új C of E is kellene ugyebár, hogy a kutyáim egy újabb 4-es kategóriájú országból indulhassanak (plusz 2 x $80) Arról nem is beszélve, hogy Frankfurtból már kértem korábban árajánlatot, és a 4000 eurós ár/kutya, amit ekkora ketrecméretre adtak, nem volt annyira szimpi.

Ja és azért az AQIS tisztiviselő arcát is megnézném, amikor a csehországi engedély megszerzése után 3 nappal új engedélyt kérek, ezúttal inkább németországi indulásra...

Miután sikerült lenyugodnom, megpróbáltam átgondolni a lehetőségeket.

Volt ugyanis egy harmadik megoldás is: elhozni a kutyákat már október végén, az utolsó, kedden induló járattal. Megtehetem ugyanis ezt is, csak akkor nem 30 nap lesz a kötelező karanténidő, hanem vagy 45 napra nő, tehát kb. 2 hét pluszt jelent a kutyáknak a karanténban. Nekünk meg úgy $1300 plusz karanténköltséget. De legalább itt lennének.

Ami ezután jött, azt túl hosszú lenne részletezni, a lényeg, hogy az október végi induláshoz AZONNAL el kellett volna kezdeni az utolsó vérteszteket és oltásokat, meg persze lefoglalni a karantént. Napokig full time ezen rugóztam: beszéltem a karanténosokkal, folyamatosan kapcsolatban voltam a két kutya gazdáival is - tudnom kellett, hogy amint visszaigazolja a cseh szállítmányozó, hogy október 27-én van-e az utolsó keddi járat, akkor mindketten azonnal el tudnák-e vinni a kutyákat a vértesztre. Arwen esetében ez pláne nehéz, az ő ideiglenes gazdája mentőorvos, szigorú beosztás szerint, nem léphet le akármikor, csak hogy állatorvoshoz vigye a kutyát. Ráadásul angolul csak elég alapszinten beszél, úgyhogy a kutyakihozatallal kapcsolatban már komoly kommunikációs gondok vannak: próbálom neki a szabályzatot egyszerűbb angollal, rövidebben leírni - ha már cseh nyelvre nem tudom lefordítani.

Közben biztos ami biztos, azonnal lefoglaltam a melbourne-i karanténban a helyeket október 29-től, szerencsére még volt nekik helyük 4 hét múlvára (itt Melbourne-ben 6-8 héttel előre kérik a foglalást). Már csak a cseh szállítmányozóra vártam, hogy visszaigazolja az október 27-et. Gazdák is ugrásra készen várták, hogy akkor kell-e azonnal vérvételre menni, vagy nem. Aztán sajnos kiderült, hogy 27-én már nincs járat, 20-án van az utolsó, ahhoz pedig már késésben voltunk a vértesztek elkezdésével, nem lett volna meg az eredmény. Vagy ha meg is lenne időben az eredmény, és esetleg nem jó valamelyik érték, akkor nincs következő járat... De ha minden jól menne és sikerülne elérni a gépet, a kutyák így 21 nappal többet töltenének karanténban, mint a kötelező min. 30 nap. Már a 2 hét pluszt is sokalltam, ezt meg aztán végképp.

Így aztán nem maradt más hátra, mint lemondani az előző nap lefoglalt karanténszállásokat. Melbourne ugyanis ezennel ugrott. Megkértem tehát az új import engedélyeket, Melbourne-t Sydney-re módosítva. Ez ismét 2 x 150 dollárunkba került, plusz megint új import engedély számokat kapok. Barkának ez már a harmadik ugye... Szerintem kezdenek megkedvelni az AQIS-nál! Megkérek egy import engedélyt, aztán kérek rá egy módosítást, mert nem onnan indulna végül a kutya; ja és aztán még egyet, mert nem is oda érkezne. Amúgy minden stimmel, anyukám is jól van.

Sydney-vel - a távolság miatt - sajnos buktuk a heti látogatási lehetőségeket a karanténban :o( Merthogy úgy van ám, hogy élő állat csak 3 ausztrál városba érkezhet: Sydney-be, Melbourne-be vagy Perth-be (csak ezen városokban van karanténállomás), és ahol leszáll vele a gép, ott kell letöltenie a karanténidejét is. Tehát szó nem lehet arról, hogy Sydney-be jönnek a kutyák, aztán majd valami belföldi járattal továbbhozatom őket Melbourne-be, hogy itt legyenek karanténban; ez sajnos nem így megy.

A szállítmányozó visszaigazolta az indulási lehetőségeket Sydney-be és az árat, amin vállalja. Továbbra is nagyon baráti, úgy a negyede annak, amit a többiek ajánlottak. A Sydney karanténállomás is visszaigazolta, hogy náluk nem kell előre szállást foglalni, bármikor tudják fogadni a kutyáinkat.

Megkértem a gazdákat, hogy próbálják bele néhány ketrecméretbe a kutyákat, most erre várok. Itt is gond lehet ugyanis, mert a hivatalos leírásokban, meg a fotókon is a talajtól a fejtetőig jelzi a magasságmérést. Ez az ábra például az IATA oldaláról van, és roppant okosan, ez is lógó fülű fajtán mutatja be, hogy kell lemérni a kutyát. Ez pedig így, ebben a formában teljesen félrevezető, ugyanis - mint megtudtam - nem feltétlenül igaz, hogy a fejtető számít: ha a fülek annál magasabban helyezkednek el, akkor azok legmagasabb pontja lesz a kutya magassága!! Azt hiszem, mondanom sem kell, Arwen ez esetben mekkora szívás, a kb. 12 centis égnek álló füleivel. És kár reménykedni, hogy mivel úgyis zavarban lesz, biztos lelapítja a füleit - a légitársaság emberei türelmesen megvárják, amikor felemeli és annak alapján döntenek, hogy megfelelő-e a ketrecméret vagy sem. Az utolsó szó ugyanis az övék, ők döntik el, engedik-e repülni a kutyát az adott ketrecméretben vagy sem. Mivel 89 cm-nél magasabb ketrecet eddig még nem sikerült találnom (és Michal 94 centit mért Arwenre füllel együtt), elmondhatjuk, hogy egy hangyányit azért aggódom.

Jövő hét elején már elkezdhetünk mocorogni az utolsó vértesztek, ill. a kötelező oltások ügyében is. Most annak kiderítése folyik épp, hogy hol van olyan labor (államilag elismert persze, hisz csak az elfogadható) Mo-n ill. Csehországban, ahol mind a négyféle vérvizsgálatot - az ausztrálok által megkövetelt módszerrel - el tudják végezni. Ezek a speciális vérvizsgálatok egyébként elég komoly összeget kóstálnak, így ha egy mód van rá, jó lenne, ha nem kellene egyiket sem megismételni.

Közben megérkeztek az új import engedélyeim a Sydney-i érkezésre. Örültem, hogy új C of E dokumentumot most nem kellett kérnem (újabb $80-ért), hiszen az az egy nem változott: a magyar kutyám továbbra is Csehországból indulna, Németországot elvetettük. Valamiért nem jutott el a kis agyamig - pedig tök nyilvánvaló - hogy az AQIS által korábban kiadott C of E is import engedély számhoz kötődik, ami most ugye (ismét) változott - tehát bizony új C of E is kell... És láss csodát, a kedves AQIS hivatalnok, Beth, miután kiadta az új import engedélyeket, tök magától írt egy külön emailt, hogy most látja a rendszerben, hogy van nekem egy C of E-m is a magyar kutyám csehországi indulására, amit ezennel összetéphetek, és mellékelten küldi az újat, amin már átírta az import engedély számomat. Mindezt külön nyomtatványon való megigénylés nélkül, ingyen. Szerintem tuti megszántak :o)

Így viszont, hogy csak Sydney-be jöhetnek a kutyák, hirtelen tényleg fontossá vált, hogy ugyanazon a gépen utazhassanak, így egyszerre járjon le a karanténidejük és csak egyszer kelljen felautózni értük Sydney-be. Ehhez pedig mindent gondosan meg kell tervezni, a gazdáknak pedig tartani az ütemtervet (de még ez sem biztosíték semmire, mivel ha bármelyik kutyánál bármelyik véreredmény nem megfelelő, akkor máris borult minden)

Hát itt tartunk most. Fellélegzésről egyelőre szó sincs; a java és a neheze még csak ezután jön majd.

Gyors jelentkezés

Nemrég 2 hét iskolaszünet volt, és ilyenkor ovi sincs, úgyhogy mindenféle programokat szerveztünk a gyerkőcöknek. A szokásos játszóházazáson és játszóterezéseken kívül voltunk például cirkuszban is. Két órás előadás volt, úgyhogy eleinte kételkedtem benne, hogy végig fogja-e ülni, de amint elkezdődött az első attrakció, Milu szeme tágra nyílt és megbabonázva nézte a műsort, egészen a végéig. Az orosz artisták teljesen lenyűgözték, de az állatos számokért is teljesen odavolt. Még nekem is kifejezetten tetszett az előadás, pláne hogy mindent annyira szívvel-lélekkel csináltak. A bohócokat ugyan most sem kedveltem meg (nemtom, már gyerekkoromban sem találtam semmi vicceset rajtuk), de jó volt látni, hogy Milut megnevettették :o)

Voltunk színházi előadáson is, egy újszerű Piroska mesét adtak elő "Red Riding Hood's return to Storyland" vagy ilyesmi címmel - hát az elvett egy órát az életemből. Milu viszont kitartóan ült a többi gyerek között, szerintem igazi hős volt :o)

Aztán, nagyon kedves vendégeink is voltak Magyarországról. Sajnos csak négy napot töltöttek Melbourne-ben, ebből velünk két és felet. Egész hétvégén kirándultunk, voltunk Phillip Island-en, csokigyárban, meg persze állatparkban is. A szigetre vezető út mentén, meg a szigeten több is van, de szerintünk messze ez a legjobb, érdemes elmenni érte a sziget távolabbi végébe.

A híres penguin parade-on már voltunk tavaly ilyenkor; most nem vártuk meg érte a naplementét (ugyanis ebben a napszakban jönnek ki a partra a világ legkisebb pingvinjei - ami köré nagyon komoly túristaattrakciót építettek: kivilágított part, hatalmas lelátók, óriási shop, étterem, múzeum, föld alatti fészekmegfigyelő stb.)

Voltunk a homokdűnéknél is, ahol Bettiék óta nem jártunk. Elképesztő a természet ereje, teljesen máshogy nézett ki minden: lett egy új, óriási homokfal, meg egy erős sodrású "folyó", ahol eddig nem volt, úgyhogy ahol Bettiékkel fotózkodtunk, azt most meg sem tudtuk közelíteni. Voltunk a kedvenc bolhapiacunkon is, meg St. Kildát is bejártuk. Esténként kb. éjfélig dumáltunk nálunk - olyan jó volt, hogy itt vannak! :o) Az biztos, hogy ha valaki 11 évvel ezelőtt azt mondta volna Móninak és nekem, hogy eljön ez az idő, hogy mindannyian itt, a világ másik felén fogunk élni... hát tuti elkerekedett volna a szemünk. Hihetetlen volt itt találkozni.

Pár fotót ide töltöttem fel.

Múlt héten pedig már megkezdődött az ovi, visszaállt minden a régi kerékvágásba. Egy rossz élmény is volt sajnos: Milut egyik éjjel megcsípte valamilyen pók. Reggel már úgy jött ki a szobájából, hogy mosolyogva mutatta: "nézd, anya, nem tudom hajlítani az ujjaimat" Totál ledermedtem: az egyik kézfeje többszörösére volt dagadva. Ezt leszámítva minden oké volt vele, a gyerek aktív és jókedvű volt, nem fájlalta, nem viszketett neki. Persze azért irány az orvos, az ilyesmit itt komolyan kell venni. A doki is pókcsípésre gyanakodott, megvizsgálta Milut, közben kérdezgetett. Én fordítottam Milunak. Kérdezi a doki: viszket?

Milu (komoly arccal): igen, viszket! (nem viszketett neki, egyszer sem vakarta)

Doki: nehezen lélegzel?

Milu (nagyon komoly ábrázattal): igen, nehezen lélegzem!

Itt majdnem felnevettem, szerintem ha megkérdeztem volna, hogy a lábai is fájnak-e mellé, arra is rábólint, úgyhogy abba is hagytuk a kérdezgetést. A doki meghallgatta a légzését, és semmi rendellenességet nem talált (viszont megdícsérte, hogy milyen szép, magas, erős felépítésű gyerek). Clarytine szirupot írt neki, ami két nap alatt le is szedte a duzzanatot. ($36 volt egyébként a doki, amiből $31.50-et kaptam vissza)

Milu 4 éves kis barátja, Olivér teljesen odáig volt, hogy milyen jó most Milunak, hogy megharapta egy pók a kezén és most ő lesz a pókember :oDDD

Megrendeltük közben a professzionális írtást is, holnap jönnek. Ha már pókírtunk, csináljuk jól: a legjobbnak mondottat hívtuk ki, akik a legbiztonságosabb anyagokkal dolgoznak és a munkájukra fél év garanciát is vállalnak (de barátaink tapasztalata alapján, ahol ők írtanak, oda 1 évig sem jön be pók) Megérdeklődtük az ingatlanügynöknél, hogy kinek kell a pest controlt fizetnie abban az eseben, ha a pókok már egyértelműen és szemmel láthatóan ott éltek a ház átadásakor is. A válasz az volt, hogy mindenképp nekünk kell fizetni, úgyhogy ez sajnos 330 dollárunkba fog fájni, de legalább mind teljes biztonságban leszünk mostantól. A pest bomb-okkal egyébként már 2x is körbeírtottunk, de úgy látszik, a házi megoldás ide kevés, biztos a padlásról jönnek be újra.

A hétvégénk szuperjól telt, mindkét nap tengeri hajózásra voltunk hivatalosak (Márk szombaton dolgozott, így ő csak vasárnap tudott csatlakozni). Gyönyörű idő volt, 20-25 fok, napsütés, szélcsend - minden ideális volt barátaink új hajójának felavatására. A fiúk pecáztak - Milu odáig volt a lehetőségért, nagyon lelkesen fogta a horgászbotot mindkét nap, komoly arccal figyelve, van-e kapás. Még este is a mágneses pecabotjával kellett horgászni a kádban :o)

Mindkét nap Patterson Lakes-hez mentünk (tőlünk kb. 20 perc kocsival), onnan hajóztunk ki a nyílt vízre. Amikor a gyerekek homokozni szerettek volna, kikötöttünk Seaford-nál, a fiúk meg addig visszamentek pecázni. A víz kristálytiszta volt:

Tegnap behajóztunk a lagúnákba is Patterson Lakes-nél. Hűvazze... Van családi házas környezet, mind saját kikötővel persze és közvetlen tengerre hajózási lehetőséggel:

és van "lakótelepi" rész is:

A többi fotót ebbe az albumba fogom feltölteni.