2009. október 26., hétfő

Marysville

2009. február 7. - a nap, ami "fekete szombat" néven íródott be Ausztrália történelmébe. Soha azelőtt nem volt Ausztráliában ennyi halálos áldozatot követelő, ennyire kegyetlen, mindent elsöprő erejű bozóttűz.
A januári 42 fok fölötti rekordmelegek után jött egy kis enyhülés, majd egyetlen napra, február 7-re utoljára még 45 fokot jósolt az előrejelzés (amiből aztán majdnem 47 lett). Eső ekkor már nagyon régóta nem esett, nagyon nagy volt a szárazság. Szombati nap lévén rengeteg család tartózkodott otthon, a légkondi hűvösében, teljes nyugalomban. A bozóttűz nyilván nem új dolog errefelé, és az erdős területeken élők erre fel is vannak készülve, még tűzoltók is járnak ki hozzájuk évről évre és a védekezést oktatják.
Aztán jött a tűz, több helyen is lángba borult az erdő. Sok család a megszokott, jól megtanult módon védekezett a tűz ellen, a házukban maradva védték magukat, gyerekeiket és értékeiket. Mások inkább menekülni próbáltak autóikkal. Nem tudhatták, hogy az addig jól bevált "leave early or stay and defend" ("lépj le időben vagy maradj és védekezz") aranyszabály ezúttal nem működik. A házaikat védve nem volt esélyük, és többségük elmenni is hiába próbált.
A forrósághoz ugyanis sajnos nagyon erős, 120 km/óra fölötti szél is társult, ami a "hagyományos", Ausztráliában már megszokott bozóttüzet megfékezhetetlen földi pokollá változtatta. Az orkán erejű szél miatt a tűz végigszáguldott a hegyeken és pillanatok alatt égetett porrá mindent, ami az útjában volt. Az addigi békés, hangulatos kisvárosokban az emberek azt látták, hogy lángol a hegyoldal, a következő pillanatban pedig már minden irányból jött a tűz; egyszerűen nem volt menekülés a völgyből, nem volt hová menni a tűz elől.
Aki ilyen helyen él, az fel van készülve arra az esetre, ha gyorsan kellene távozni; a legfontosabb iratokat, személyes dolgokat általában menetkészen, bőröndben tartják. A tűzvihar sebességét mutatja annak a fiatal családnak az esete is, akik bár be voltak rendezkedve a védekezésre is, látva a távoli tüzet, még a kutyautánfutót is felakasztották a kocsira arra az esetre, ha rosszabbra fordulna a helyzet és menniük kell. Eleinte nem aggódtak, aztán változott a szél iránya és ereje. Menetkészek voltak, de a tűz sebessége miatt végül még a felhajtóról sem juthattak el az útig - a pokoli tűzben ők is életüket vesztették két pici lányukkal és két alaszkai malamutukkal együtt.
Összesen 173-an haltak meg, és 400 fölött volt a sérültek száma. Többszázezer hektárnyi terület égett le, többezer ház semmisült meg. Olyan gyönyörű kisvárosok, mint Marysville, vagy Kinglake gyakorlatilag eltűntek a föld színéről.

Most hétvégén, csaknem 9 hónappal a tragédia után ellátogattunk arrafelé (és én vezettem, aznap egész pontosan 260 km-t!). Eredetileg horgászni mentünk az Eildon tóhoz barátainkkal, de nem haraptak a halak, és én nem tudtam nem észrevenni útközben a közeli Marysville irányát jelző táblát.
Így hát mindannyian korábban elindultunk és hazafelé arra vettük az irányt. Döbbenetes volt, hogy órákat lehetett autózni úgy, hogy amerre a szem ellát, csak szénfekete fák magasodtak körülöttünk. Rettenetes pusztítást végzett a tűz, de már serken az új élet, újra zöld aljnövényzet terül el és a fákon is zöldülnek a friss hajtások.

Marysville-be érve rögtön egy ideiglenes tábor mellett haladtunk el, jelenleg is itt laknak azok, akik a tűzben mindenüket elvesztették. Akkoriban olvastunk is róla, hogy Marysville-ben mindössze egyetlen épület, egy pékség maradt épen - nem volt nehéz rábukkanni, tulajdonképp most sincs ott más. Itt viszont olyan élet volt, hogy hihetetlen. Parkolóhelyet alig találtunk, bent az étteremben pedig teltház volt, és sorszám alapján szólítottak. Többféle ételt is kipróbáltunk, és minden kifejezetten finom volt. Innen Bruno kertje felé vettük az irányt - sajnos ezt sem volt nehéz megtalálni :o(
Bruno híres és nagyon tehetséges művész; gyönyörű szobrai és festményei miatt Marysville-i varázskertje közkedvelt túristalátványosság volt. A kert nagy része dús növényzetű, esőerdő jellegű volt; itt bújtak meg Bruno fantasztikus szobrai. A tűzben végül "csak" 41 szobra pusztult el teljesen, sokat helyre tudtak állítani (volt, amit 31 darabból raktak újra össze), sok szobron pedig még dolgoznak. Mint mondták is, nem is igazából a tűz volt a baj a szobrokra nézve, hanem a rájuk hulló faágak, törmelékek. Jelenleg becsületkasszás belépés van, gyerekeknek 12 éves korig ingyenes, a felnőttektől $5 támogatást kérnek.
Mutatok pár szobrot Bruno oldaláról:

És most ugyanezek, a hétvégén fotózva...:

Leégett Bruno otthona, a galériája, megsemmisült többszáz olajfestménye, rajza is. Szobrainak kb. 60%-a élte túl a pusztítást, de persze még rengeteg a javítanivaló. Találkoztunk személyesen Brunoval is, és a bátyjával is beszélgettünk egy kicsit (ő Belgiumban él, de eljött segíteni a testvérének a helyreállításban). Ottlétünkkor is dolgoztak, épp új növényeket ültettek. Amikor Bruno testvére mosolyogva mondta, hogy szerinte csak kb. 2 év és már újra szép lesz itt minden - hát még nagyobb lett a gombóc a torkomban. Egy élet munkája veszett el, és ők mégis optimisták. Nem keseregnek, teszik tovább a dolgukat. Igazuk van, hiszen legalább élnek... sokaknak ez sem adatott meg.

Innen Kinglake felé mentünk haza - erre egyébként még kihaltabb volt a táj.

Fogyóban volt a gázunk, így beütöttük a GPS-be, hogy vezessen a legközelebbi benzinkútig. Odavezetett, de ahol a térkép szerint benzinkútnak kellett volna lennie, ott az égvilágon semmi sem volt - beértünk ugyanis Kinglake-be... Itt már csak áthaladtunk, az ideiglenes táboron kívül gyakorlatilag semmi nem volt az egykori városkában :o(

Sajnálom, hogy nem jártunk errefelé korábban, biztos gyönyörű lehetett a tragédia előtt. Remélhetőleg pár éven belül tényleg újra éled az erdő, és őszintén remélem, hogy ennyire durva bozóttűz már soha többé nem lesz.
Képeket ide tettem fel.

2009. október 14., szerda

Kutya kihozatala Ausztráliába IV. - újabb nehézségek

Ott hagytam abba a történetet, hogy ahhoz, hogy a Magyarországon élő kutyám Prágából indulhasson, sajnos új engedélyt kell kérnem (az import engedélyre egy javítást $150-ért, meg $80-ért egy "certificate of equivalence" dokumentum kiállítását)

Amint lett újra netünk, ezt meg is tettem. Először is megírtam nekik emailen a címváltozást, valamint csatoltam a módosításhoz kitöltött 2-féle kérelmet Barkára (=2 x 3 oldal... kifejtős részekkel: az eset teljes leírása, ami miatt valamelyik import feltételnek nem felel meg, aztán az indoklás, amiért nem felel meg; a C of E kérelmen pedig egy harmadik kifejtendő rész is van, a kockázatról és az erre kínált megoldásról. Na igen, tényleg kurvanagy veszéllyel járhat egy hülyére oltott, kívül-belül tisztára sikált, fertőtlenített kutya átszállítása Magyarországról Csehországba.)

A gondosan megindokolt kérelmek tehát elmentek, és 10 munkanap helyett már 2 napon belül válaszoltak. Kis kavarodást okozott ugyan, hogy az AQIS-nál ülő dolgozóknak ugyanarra az emailcímre kell írni ha valami nyűgöd van, ez az animallive-kukac-aqis.gov.au. Úgy jött ki, hogy a C of E dokumentumra a kérelmet csak a javítási kérelem elküldésének másnapján küldtem el az animallive-osoknak, így két ügyintéző is rámozdult a témára: Adam-hoz került a C of E, és kérte hozzá a másikat, ami viszont már Ruby-nál volt, aki várta hozzá a kitöltött C of E kérelmet. Még fel is hívtak telefonon. Sikerült aztán tisztázni a dolgokat, náluk volt minden kérelem, levonták a $150 és $80 kezelési költségeket, és már meg is kaptam az ÚJ import engedélyt, ÚJ import engedélyszámmal. Majd megérkezett a C of E dokumentum, ami komolyan, mint egy bírósági végzés: először az eset ismertetése, aztán "figyelembe véve a kapott információkat, az AQIS a következőképp határozott" és leírják, hogy megengedik, hogy a kutyám 4-es kategóriájú országból (Mo.) 4-es kategóriájú országba (Cz) lépjen és innen exportálhassam.
Jajdejó. Hát akkor haladjunk tovább.

Barka új import engedélyén már az új címünk van feltüntetve - és hát persze, hogy az utcanévben elírtak egy betűt. Mittudomén, lehet-e ebből a későbbiekben problémám; rákeresnek és hirtelen azt hiszik, valami fiktív címet adtam meg - inkább szóltam nekik a hibáról, és jeleztem egyben azt is, hogy a másik kutyámra még várom az új címemre kiállított engedélyt. Szinte rögtön jött az udvarias válasz, amiben megköszönték, hogy felhívtam a figyelmüket az elírásra, a rendszerükben javították. Az import engedélyen maradhat így, hibásan, ez nem fog a későbbiekben gondot okozni. A másik kutyával kapcsolatban viszont, ha szeretném, hogy az import engedélyen az új címünk legyen feltüntetve, akkor az további $150 dolláromba fog kerülni, hiszen ez ugyanúgy az import kérelem módosítása, mint amikor Barkára megkértem a csehországi indulást. Mivaaan??? Aztán leveleztem egy kicsit az ügyintézővel, és abban maradtunk, hogy a rendszerükben a jó címünk szerepel, Arwen import engedélyén meg jó lesz nekem a régi, ha lehet, nem költenék erre is még 150 dollárt. Megengedték; lehet, hogy már megszántak, mindenesetre magam is meglepődtem ezen a rugalmasságon.

Remek, akkor meg is vagyunk! Végre hivatalos engedélyeim vannak, hogy 2 kutyát importálhatok Csehországból Melbourne-be. Elsőként a prágai szállítmányozónak írtam meg a jó hírt, hogy akkor ez végre lezongorázva, a magyar kutyám is indulhat Prágából, gyorsan tűzzünk is ki egy dátumot az utazásra valamikor november 16. után, hogy ezek fényében lefoglalhassam a szállást a karanténban.

Na mit írt vissza? MIT IRT VISSZA???
Hogy utánanézett a járatoknak, és a Korean Airlines a téli szezonra való tekintettel sajnos október végétől TÖRLI a keddi járatokat. Ez azt jelenti, hogy hétfőn repülhetnének el a kutyáim Prágából, ám csatlakozó járat Szöulból Melbourne-be csak szerdán lenne, tehát a kutyáim csütörtök reggel érkeznének csak meg ide. A Korean Airlines Prágai irodája azt mondja, hogy a szöuli központ a hosszú tranzitidő miatt eleve visszautasítaná ezt a szállítmányt. (még jó vazze, én sem hagynám a kutyáimat + 1.5 napot dekkolni Szöulban egy leplombált ketrecben, éhgyomorra, a saját végtermékükben gubbasztva!!!) Vagy csütörtöki napon indulhatnának, és normál tranzitidő alatt, szombat reggelre érnének ide. Hát persze, csakhogy az AQIS hétvégén és nemzeti ünnepeken nem hajlandó kutyát felvenni a reptérről, még extra pénzért sem; élőállatok csakis hétköznap érkezhetnek Ausztráliába.

És akkor előrukkol a megoldással is, hogy gondolkodtak, és mit szólnék ahhoz, ha mondjuk Sydney-be érkeznének a kutyák Melbourne helyett? Mert oda maradnak a járatok és emberi tranzitidő lenne.
Vagy mi lenne, ha mondjuk Frankfurtból szállítanánk őket Prága helyett? Tudna egyeztetni a német partnerekkel, hogy hogy tudnának nekem segíteni.

MIVAAAN, b****+?
Pofonegyszerű: van két kutyám, akik CSAKIS Csehországból indulhatnak és CSAKIS Melbourne-be érkezhetnek, erre szól a nehezen megszerzett engedélyem az aqis-tól. PONT.
A "mi lenne ha inkább Sydney-be érkeznének" neki csak egy sorocska, nekem viszont azt jelenti, hogy kezdhetem elölről az egész szarságot: a frissen módosított import engedélyemre, meg a másik kutyáéra is kérhetek újabb módosítást, hogy "ja, akkor nem Melbourne, hanem Sydney inkább, bocsi." (és újabb 2 x $150 dollár!)
De még mindig jobb, mintha Frankfurtot választanám, mert oda új C of E is kellene ugyebár, hogy a kutyáim egy újabb 4-es kategóriájú országból indulhassanak (plusz 2 x $80) Arról nem is beszélve, hogy Frankfurtból már kértem korábban árajánlatot, és a 4000 eurós ár/kutya, amit ekkora ketrecméretre adtak, nem volt annyira szimpi.
Ja és azért az AQIS tisztiviselő arcát is megnézném, amikor a csehországi engedély megszerzése után 3 nappal új engedélyt kérek, ezúttal inkább németországi indulásra...

Miután sikerült lenyugodnom, megpróbáltam átgondolni a lehetőségeket.
Volt ugyanis egy harmadik megoldás is: elhozni a kutyákat már október végén, az utolsó, kedden induló járattal. Megtehetem ugyanis ezt is, csak akkor nem 30 nap lesz a kötelező karanténidő, hanem vagy 45 napra nő, tehát kb. 2 hét pluszt jelent a kutyáknak a karanténban. Nekünk meg úgy $1300 plusz karanténköltséget. De legalább itt lennének.

Ami ezután jött, azt túl hosszú lenne részletezni, a lényeg, hogy az október végi induláshoz AZONNAL el kellett volna kezdeni az utolsó vérteszteket és oltásokat, meg persze lefoglalni a karantént. Napokig full time ezen rugóztam: beszéltem a karanténosokkal, folyamatosan kapcsolatban voltam a két kutya gazdáival is - tudnom kellett, hogy amint visszaigazolja a cseh szállítmányozó, hogy október 27-én van-e az utolsó keddi járat, akkor mindketten azonnal el tudnák-e vinni a kutyákat a vértesztre. Arwen esetében ez pláne nehéz, az ő ideiglenes gazdája mentőorvos, szigorú beosztás szerint, nem léphet le akármikor, csak hogy állatorvoshoz vigye a kutyát. Ráadásul angolul csak elég alapszinten beszél, úgyhogy a kutyakihozatallal kapcsolatban már komoly kommunikációs gondok vannak: próbálom neki a szabályzatot egyszerűbb angollal, rövidebben leírni - ha már cseh nyelvre nem tudom lefordítani.

Közben biztos ami biztos, azonnal lefoglaltam a melbourne-i karanténban a helyeket október 29-től, szerencsére még volt nekik helyük 4 hét múlvára (itt Melbourne-ben 6-8 héttel előre kérik a foglalást). Már csak a cseh szállítmányozóra vártam, hogy visszaigazolja az október 27-et. Gazdák is ugrásra készen várták, hogy akkor kell-e azonnal vérvételre menni, vagy nem. Aztán sajnos kiderült, hogy 27-én már nincs járat, 20-án van az utolsó, ahhoz pedig már késésben voltunk a vértesztek elkezdésével, nem lett volna meg az eredmény. Vagy ha meg is lenne időben az eredmény, és esetleg nem jó valamelyik érték, akkor nincs következő járat... De ha minden jól menne és sikerülne elérni a gépet, a kutyák így 21 nappal többet töltenének karanténban, mint a kötelező min. 30 nap. Már a 2 hét pluszt is sokalltam, ezt meg aztán végképp.

Így aztán nem maradt más hátra, mint lemondani az előző nap lefoglalt karanténszállásokat. Melbourne ugyanis ezennel ugrott. Megkértem tehát az új import engedélyeket, Melbourne-t Sydney-re módosítva. Ez ismét 2 x 150 dollárunkba került, plusz megint új import engedély számokat kapok. Barkának ez már a harmadik ugye... Szerintem kezdenek megkedvelni az AQIS-nál! Megkérek egy import engedélyt, aztán kérek rá egy módosítást, mert nem onnan indulna végül a kutya; ja és aztán még egyet, mert nem is oda érkezne. Amúgy minden stimmel, anyukám is jól van.

Sydney-vel - a távolság miatt - sajnos buktuk a heti látogatási lehetőségeket a karanténban :o( Merthogy úgy van ám, hogy élő állat csak 3 ausztrál városba érkezhet: Sydney-be, Melbourne-be vagy Perth-be (csak ezen városokban van karanténállomás), és ahol leszáll vele a gép, ott kell letöltenie a karanténidejét is. Tehát szó nem lehet arról, hogy Sydney-be jönnek a kutyák, aztán majd valami belföldi járattal továbbhozatom őket Melbourne-be, hogy itt legyenek karanténban; ez sajnos nem így megy.

A szállítmányozó visszaigazolta az indulási lehetőségeket Sydney-be és az árat, amin vállalja. Továbbra is nagyon baráti, úgy a negyede annak, amit a többiek ajánlottak. A Sydney karanténállomás is visszaigazolta, hogy náluk nem kell előre szállást foglalni, bármikor tudják fogadni a kutyáinkat.

Megkértem a gazdákat, hogy próbálják bele néhány ketrecméretbe a kutyákat, most erre várok. Itt is gond lehet ugyanis, mert a hivatalos leírásokban, meg a fotókon is a talajtól a fejtetőig jelzi a magasságmérést. Ez az ábra például az IATA oldaláról van, és roppant okosan, ez is lógó fülű fajtán mutatja be, hogy kell lemérni a kutyát. Ez pedig így, ebben a formában teljesen félrevezető, ugyanis - mint megtudtam - nem feltétlenül igaz, hogy a fejtető számít: ha a fülek annál magasabban helyezkednek el, akkor azok legmagasabb pontja lesz a kutya magassága!! Azt hiszem, mondanom sem kell, Arwen ez esetben mekkora szívás, a kb. 12 centis égnek álló füleivel. És kár reménykedni, hogy mivel úgyis zavarban lesz, biztos lelapítja a füleit - a légitársaság emberei türelmesen megvárják, amikor felemeli és annak alapján döntenek, hogy megfelelő-e a ketrecméret vagy sem. Az utolsó szó ugyanis az övék, ők döntik el, engedik-e repülni a kutyát az adott ketrecméretben vagy sem. Mivel 89 cm-nél magasabb ketrecet eddig még nem sikerült találnom (és Michal 94 centit mért Arwenre füllel együtt), elmondhatjuk, hogy egy hangyányit azért aggódom.

Jövő hét elején már elkezdhetünk mocorogni az utolsó vértesztek, ill. a kötelező oltások ügyében is. Most annak kiderítése folyik épp, hogy hol van olyan labor (államilag elismert persze, hisz csak az elfogadható) Mo-n ill. Csehországban, ahol mind a négyféle vérvizsgálatot - az ausztrálok által megkövetelt módszerrel - el tudják végezni. Ezek a speciális vérvizsgálatok egyébként elég komoly összeget kóstálnak, így ha egy mód van rá, jó lenne, ha nem kellene egyiket sem megismételni.

Közben megérkeztek az új import engedélyeim a Sydney-i érkezésre. Örültem, hogy új C of E dokumentumot most nem kellett kérnem (újabb $80-ért), hiszen az az egy nem változott: a magyar kutyám továbbra is Csehországból indulna, Németországot elvetettük. Valamiért nem jutott el a kis agyamig - pedig tök nyilvánvaló - hogy az AQIS által korábban kiadott C of E is import engedély számhoz kötődik, ami most ugye (ismét) változott - tehát bizony új C of E is kell... És láss csodát, a kedves AQIS hivatalnok, Beth, miután kiadta az új import engedélyeket, tök magától írt egy külön emailt, hogy most látja a rendszerben, hogy van nekem egy C of E-m is a magyar kutyám csehországi indulására, amit ezennel összetéphetek, és mellékelten küldi az újat, amin már átírta az import engedély számomat. Mindezt külön nyomtatványon való megigénylés nélkül, ingyen. Szerintem tuti megszántak :o)

Így viszont, hogy csak Sydney-be jöhetnek a kutyák, hirtelen tényleg fontossá vált, hogy ugyanazon a gépen utazhassanak, így egyszerre járjon le a karanténidejük és csak egyszer kelljen felautózni értük Sydney-be. Ehhez pedig mindent gondosan meg kell tervezni, a gazdáknak pedig tartani az ütemtervet (de még ez sem biztosíték semmire, mivel ha bármelyik kutyánál bármelyik véreredmény nem megfelelő, akkor máris borult minden)

Hát itt tartunk most. Fellélegzésről egyelőre szó sincs; a java és a neheze még csak ezután jön majd.

2009. október 12., hétfő

Gyors jelentkezés

Nemrég 2 hét iskolaszünet volt, és ilyenkor ovi sincs, úgyhogy mindenféle programokat szerveztünk a gyerkőcöknek. A szokásos játszóházazáson és játszóterezéseken kívül voltunk például cirkuszban is. Két órás előadás volt, úgyhogy eleinte kételkedtem benne, hogy végig fogja-e ülni, de amint elkezdődött az első attrakció, Milu szeme tágra nyílt és megbabonázva nézte a műsort, egészen a végéig. Az orosz artisták teljesen lenyűgözték, de az állatos számokért is teljesen odavolt. Még nekem is kifejezetten tetszett az előadás, pláne hogy mindent annyira szívvel-lélekkel csináltak. A bohócokat ugyan most sem kedveltem meg (nemtom, már gyerekkoromban sem találtam semmi vicceset rajtuk), de jó volt látni, hogy Milut megnevettették :o)
Voltunk színházi előadáson is, egy újszerű Piroska mesét adtak elő "Red Riding Hood's return to Storyland" vagy ilyesmi címmel - hát az elvett egy órát az életemből. Milu viszont kitartóan ült a többi gyerek között, szerintem igazi hős volt :o)

Aztán, nagyon kedves vendégeink is voltak Magyarországról. Sajnos csak négy napot töltöttek Melbourne-ben, ebből velünk két és felet. Egész hétvégén kirándultunk, voltunk Phillip Island-en, csokigyárban, meg persze állatparkban is. A szigetre vezető út mentén, meg a szigeten több is van, de szerintünk messze ez a legjobb, érdemes elmenni érte a sziget távolabbi végébe.
A híres penguin parade-on már voltunk tavaly ilyenkor; most nem vártuk meg érte a naplementét (ugyanis ebben a napszakban jönnek ki a partra a világ legkisebb pingvinjei - ami köré nagyon komoly túristaattrakciót építettek: kivilágított part, hatalmas lelátók, óriási shop, étterem, múzeum, föld alatti fészekmegfigyelő stb.)
Voltunk a homokdűnéknél is, ahol Bettiék óta nem jártunk. Elképesztő a természet ereje, teljesen máshogy nézett ki minden: lett egy új, óriási homokfal, meg egy erős sodrású "folyó", ahol eddig nem volt, úgyhogy ahol Bettiékkel fotózkodtunk, azt most meg sem tudtuk közelíteni. Voltunk a kedvenc bolhapiacunkon is, meg St. Kildát is bejártuk. Esténként kb. éjfélig dumáltunk nálunk - olyan jó volt, hogy itt vannak! :o) Az biztos, hogy ha valaki 11 évvel ezelőtt azt mondta volna Móninak és nekem, hogy eljön ez az idő, hogy mindannyian itt, a világ másik felén fogunk élni... hát tuti elkerekedett volna a szemünk. Hihetetlen volt itt találkozni.
Pár fotót ide töltöttem fel.


Múlt héten pedig már megkezdődött az ovi, visszaállt minden a régi kerékvágásba. Egy rossz élmény is volt sajnos: Milut egyik éjjel megcsípte valamilyen pók. Reggel már úgy jött ki a szobájából, hogy mosolyogva mutatta: "nézd, anya, nem tudom hajlítani az ujjaimat" Totál ledermedtem: az egyik kézfeje többszörösére volt dagadva. Ezt leszámítva minden oké volt vele, a gyerek aktív és jókedvű volt, nem fájlalta, nem viszketett neki. Persze azért irány az orvos, az ilyesmit itt komolyan kell venni. A doki is pókcsípésre gyanakodott, megvizsgálta Milut, közben kérdezgetett. Én fordítottam Milunak. Kérdezi a doki: viszket?
Milu (komoly arccal): igen, viszket! (nem viszketett neki, egyszer sem vakarta)
Doki: nehezen lélegzel?
Milu (nagyon komoly ábrázattal): igen, nehezen lélegzem!
Itt majdnem felnevettem, szerintem ha megkérdeztem volna, hogy a lábai is fájnak-e mellé, arra is rábólint, úgyhogy abba is hagytuk a kérdezgetést. A doki meghallgatta a légzését, és semmi rendellenességet nem talált (viszont megdícsérte, hogy milyen szép, magas, erős felépítésű gyerek). Clarytine szirupot írt neki, ami két nap alatt le is szedte a duzzanatot. ($36 volt egyébként a doki, amiből $31.50-et kaptam vissza)
Milu 4 éves kis barátja, Olivér teljesen odáig volt, hogy milyen jó most Milunak, hogy megharapta egy pók a kezén és most ő lesz a pókember :oDDD

Megrendeltük közben a professzionális írtást is, holnap jönnek. Ha már pókírtunk, csináljuk jól: a legjobbnak mondottat hívtuk ki, akik a legbiztonságosabb anyagokkal dolgoznak és a munkájukra fél év garanciát is vállalnak (de barátaink tapasztalata alapján, ahol ők írtanak, oda 1 évig sem jön be pók) Megérdeklődtük az ingatlanügynöknél, hogy kinek kell a pest controlt fizetnie abban az eseben, ha a pókok már egyértelműen és szemmel láthatóan ott éltek a ház átadásakor is. A válasz az volt, hogy mindenképp nekünk kell fizetni, úgyhogy ez sajnos 330 dollárunkba fog fájni, de legalább mind teljes biztonságban leszünk mostantól. A pest bomb-okkal egyébként már 2x is körbeírtottunk, de úgy látszik, a házi megoldás ide kevés, biztos a padlásról jönnek be újra.

A hétvégénk szuperjól telt, mindkét nap tengeri hajózásra voltunk hivatalosak (Márk szombaton dolgozott, így ő csak vasárnap tudott csatlakozni). Gyönyörű idő volt, 20-25 fok, napsütés, szélcsend - minden ideális volt barátaink új hajójának felavatására. A fiúk pecáztak - Milu odáig volt a lehetőségért, nagyon lelkesen fogta a horgászbotot mindkét nap, komoly arccal figyelve, van-e kapás. Még este is a mágneses pecabotjával kellett horgászni a kádban :o)


Mindkét nap Patterson Lakes-hez mentünk (tőlünk kb. 20 perc kocsival), onnan hajóztunk ki a nyílt vízre. Amikor a gyerekek homokozni szerettek volna, kikötöttünk Seaford-nál, a fiúk meg addig visszamentek pecázni. A víz kristálytiszta volt:

Tegnap behajóztunk a lagúnákba is Patterson Lakes-nél. Hűvazze... Van családi házas környezet, mind saját kikötővel persze és közvetlen tengerre hajózási lehetőséggel:

és van "lakótelepi" rész is:

A többi fotót ebbe az albumba fogom feltölteni.