Újra együtt!
Csak egy gyors bejelentkezés... Hihetetlen öröm volt péntek reggel!
Amíg vártunk Arwenékre, épp akkor vittek ki egy golden retrievert, a kutyának fülig ért a szája, remegett a boldogsától és csóvált, tényleg örült, hogy végre elmehet a gazdájával.
Aztán a gondozó hozta Arwent és Barkát... Úristen, na azt az örömöt!! Leírhatatlan. Próbáltam fotózni őket, de esélytelen volt; erre én sem számítottam! A nyakunkig ugráltak, lekushadtak a földre, aztán újra körülugráltak, szűköltek, bújtak és majd' szétestek a csóválástól. Hihetetlen volt! Ezt látva még a gondozójuknak is könnybe lábadt a szeme. Hogy az addig letargikus, életunt, legyengült Arwen hirtelen ilyen erőre kapjon... Le sem lehetett szedni rólunk. Jó öt percbe telt, mire nagyjából megnyugodtak és egyáltalán tudtam párat fotózni, meg elintéztem a papírmunkát, aztán már indulhattunk is kifelé.
Elmondom, hogy kutyákat ilyen gyorsan autóba beszállni még nem láttam :D És érdekes módon Arwen étvágyával sincs már az égvilágon semmi gond: egyszerűen nem tudunk neki olyan kaját adni, amit ne habzsolna be azonnal. Még Barkánál is gyorsabban eszik, pedig az tényleg nagy szó. :o)
Csütörtökön egyébként végül nem mentem be hozzá (és amilyen örömködést csaptak a kutyák pénteken, úgy érzem ez jó döntés volt). Ott voltam, beszéltem a karanténosokkal a ketrecek, nyakörvek, számlák ügyében, de nem mentem hátra a kennelekhez. Arwen az antibiotikum hatására ugyanis rohamosan javulni kezdett, elmúlt a hasmenése is, így kimehetett a kifutóba sétálni, és erről fotókat is kaptam. Állati rendes volt a kutyasétáltató lány, mindkét kutyát egyszerre vitte ki, így együtt futhattak póráz nélkül.
Plusz hogy még egy nagyon kedves emailt is írt, meg fotókat is küldött, teljesen magától, külön kérés nélkül... nagyon jólesett. Nekem csak ennyi kellett, hogy lássam, hogy jól van, túl fogja élni a karantént - csak végszükség esetén mentem volna be hozzá. A fotókon Arwen kicsit meggyötört képet vág, meg tényleg fogyott is, de azért egyben van, látszik rajta, hogy bőven kibírja péntekig. Barka meg szabályosan röhög a fotókon, meg hempereg a fűben... Tamásék mondták is a fotókat látva, hogy higgyem el, Barkáról ordít, hogy ő már tudja, kihez jöttek, miért volt ez az egész.
A nyakörveket és a pórázokat gond nélkül visszakaptuk, az sem számított, hogy Arwen nyakörve bőrből készült. Barka ketrece még befért a kocsiba, de Arwen személyre szabott hatalmas faketrecére esély nem volt. Megkérdeztem, mi lesz az otthagyott ketrecek sorsa, és szerencsére nem megsemmisítés vár rájuk, hanem jótékony célokra ajánlják fel őket, gondolom valami menhely kapja meg.
A kutyáink lelkivilágáról: egy az egyben úgy kaptuk vissza őket, mintha tegnap váltunk volna el. Arwennek sincs gond a magyarjával; első szóra engedelmeskednek, ahogy régen is.
Semmi probléma nincs velük. Arwen esetében sem kell itt bizalmat visszaépíteni, ugyanaz a bújós, fenékriszálós, vadul csóválós kis hülye, mint azelőtt :o) Az elmúlt év beszámolói alapján egy megkomolyodott, kicsit megtört kutyát vártam - de a sajátomat kaptam vissza. Azzal az egy különbséggel, hogy az arca szinte teljesen ősz lett... még csak 5.5 éves, így nem indokolt ennyi ősz szőrszál. Amikor másfél éve otthagytam Csehországban, egy ősz szál sem volt az arcán...
De lélekben ugyanolyan örök gyerek maradt, mint azelőtt volt. Pont olyan, amilyennek szeretem őt :o)
Ég bennük a felfedezési vágy, imádnak sétálni menni, és közben mindent megszagolni, megfigyelni. A számukra ismeretlen papagájrikácsolásokra folyton felkapják a fejüket, próbálják beazonosítani, milyen állatból jöhet a hang. Kíváncsi vagyok, mit szólnak majd, ha őzek helyett egyszer majd kengurukat látnak :o) Arwent lenyűgözi a sirályok lebegése, folyton bámulja őket, Barka meg egyelőre fél a tenger hullámzásától, a parton jó gyorsan szedi a lábait, nehogy utolérje a víz :o)
Az időjárás is tetszik nekik, szerintem nem bánják, hogy ezen a télen már elmarad nekik a -10 fok :o) Persze a szerdai 41 fok Melbourne-ben, meg a csütörtöki 44 fok Sydney-ben sem volt piskóta, de azóta már enyhült az idő, nagyon kellemes huszonfokos kirándulóidők vannak.
Ja, Milut kérdezi még mindenki: a kutyák őt is üdvözölték. Milu eleinte elég közömbösen viselkedett, és kitartott amellett, hogy ő inkább egy cicát szeretne :o)) Azóta viszont érdekes módon már egyre többször akarja megnézni őket, meg buborékot fújni nekik, meg labdázni velük :o)
Még egyszer köszönöm mindenkinek a szurkolást, a leveleket, hívásokat és a sok sms-t :o)
Csak nézem őket, és még mindig alig hiszem el, hogy tényleg itt vannak, sikerült!