2009. október 26., hétfő

Marysville

2009. február 7. - a nap, ami "fekete szombat" néven íródott be Ausztrália történelmébe. Soha azelőtt nem volt Ausztráliában ennyi halálos áldozatot követelő, ennyire kegyetlen, mindent elsöprő erejű bozóttűz.
A januári 42 fok fölötti rekordmelegek után jött egy kis enyhülés, majd egyetlen napra, február 7-re utoljára még 45 fokot jósolt az előrejelzés (amiből aztán majdnem 47 lett). Eső ekkor már nagyon régóta nem esett, nagyon nagy volt a szárazság. Szombati nap lévén rengeteg család tartózkodott otthon, a légkondi hűvösében, teljes nyugalomban. A bozóttűz nyilván nem új dolog errefelé, és az erdős területeken élők erre fel is vannak készülve, még tűzoltók is járnak ki hozzájuk évről évre és a védekezést oktatják.
Aztán jött a tűz, több helyen is lángba borult az erdő. Sok család a megszokott, jól megtanult módon védekezett a tűz ellen, a házukban maradva védték magukat, gyerekeiket és értékeiket. Mások inkább menekülni próbáltak autóikkal. Nem tudhatták, hogy az addig jól bevált "leave early or stay and defend" ("lépj le időben vagy maradj és védekezz") aranyszabály ezúttal nem működik. A házaikat védve nem volt esélyük, és többségük elmenni is hiába próbált.
A forrósághoz ugyanis sajnos nagyon erős, 120 km/óra fölötti szél is társult, ami a "hagyományos", Ausztráliában már megszokott bozóttüzet megfékezhetetlen földi pokollá változtatta. Az orkán erejű szél miatt a tűz végigszáguldott a hegyeken és pillanatok alatt égetett porrá mindent, ami az útjában volt. Az addigi békés, hangulatos kisvárosokban az emberek azt látták, hogy lángol a hegyoldal, a következő pillanatban pedig már minden irányból jött a tűz; egyszerűen nem volt menekülés a völgyből, nem volt hová menni a tűz elől.
Aki ilyen helyen él, az fel van készülve arra az esetre, ha gyorsan kellene távozni; a legfontosabb iratokat, személyes dolgokat általában menetkészen, bőröndben tartják. A tűzvihar sebességét mutatja annak a fiatal családnak az esete is, akik bár be voltak rendezkedve a védekezésre is, látva a távoli tüzet, még a kutyautánfutót is felakasztották a kocsira arra az esetre, ha rosszabbra fordulna a helyzet és menniük kell. Eleinte nem aggódtak, aztán változott a szél iránya és ereje. Menetkészek voltak, de a tűz sebessége miatt végül még a felhajtóról sem juthattak el az útig - a pokoli tűzben ők is életüket vesztették két pici lányukkal és két alaszkai malamutukkal együtt.
Összesen 173-an haltak meg, és 400 fölött volt a sérültek száma. Többszázezer hektárnyi terület égett le, többezer ház semmisült meg. Olyan gyönyörű kisvárosok, mint Marysville, vagy Kinglake gyakorlatilag eltűntek a föld színéről.

Most hétvégén, csaknem 9 hónappal a tragédia után ellátogattunk arrafelé (és én vezettem, aznap egész pontosan 260 km-t!). Eredetileg horgászni mentünk az Eildon tóhoz barátainkkal, de nem haraptak a halak, és én nem tudtam nem észrevenni útközben a közeli Marysville irányát jelző táblát.
Így hát mindannyian korábban elindultunk és hazafelé arra vettük az irányt. Döbbenetes volt, hogy órákat lehetett autózni úgy, hogy amerre a szem ellát, csak szénfekete fák magasodtak körülöttünk. Rettenetes pusztítást végzett a tűz, de már serken az új élet, újra zöld aljnövényzet terül el és a fákon is zöldülnek a friss hajtások.

Marysville-be érve rögtön egy ideiglenes tábor mellett haladtunk el, jelenleg is itt laknak azok, akik a tűzben mindenüket elvesztették. Akkoriban olvastunk is róla, hogy Marysville-ben mindössze egyetlen épület, egy pékség maradt épen - nem volt nehéz rábukkanni, tulajdonképp most sincs ott más. Itt viszont olyan élet volt, hogy hihetetlen. Parkolóhelyet alig találtunk, bent az étteremben pedig teltház volt, és sorszám alapján szólítottak. Többféle ételt is kipróbáltunk, és minden kifejezetten finom volt. Innen Bruno kertje felé vettük az irányt - sajnos ezt sem volt nehéz megtalálni :o(
Bruno híres és nagyon tehetséges művész; gyönyörű szobrai és festményei miatt Marysville-i varázskertje közkedvelt túristalátványosság volt. A kert nagy része dús növényzetű, esőerdő jellegű volt; itt bújtak meg Bruno fantasztikus szobrai. A tűzben végül "csak" 41 szobra pusztult el teljesen, sokat helyre tudtak állítani (volt, amit 31 darabból raktak újra össze), sok szobron pedig még dolgoznak. Mint mondták is, nem is igazából a tűz volt a baj a szobrokra nézve, hanem a rájuk hulló faágak, törmelékek. Jelenleg becsületkasszás belépés van, gyerekeknek 12 éves korig ingyenes, a felnőttektől $5 támogatást kérnek.
Mutatok pár szobrot Bruno oldaláról:

És most ugyanezek, a hétvégén fotózva...:

Leégett Bruno otthona, a galériája, megsemmisült többszáz olajfestménye, rajza is. Szobrainak kb. 60%-a élte túl a pusztítást, de persze még rengeteg a javítanivaló. Találkoztunk személyesen Brunoval is, és a bátyjával is beszélgettünk egy kicsit (ő Belgiumban él, de eljött segíteni a testvérének a helyreállításban). Ottlétünkkor is dolgoztak, épp új növényeket ültettek. Amikor Bruno testvére mosolyogva mondta, hogy szerinte csak kb. 2 év és már újra szép lesz itt minden - hát még nagyobb lett a gombóc a torkomban. Egy élet munkája veszett el, és ők mégis optimisták. Nem keseregnek, teszik tovább a dolgukat. Igazuk van, hiszen legalább élnek... sokaknak ez sem adatott meg.

Innen Kinglake felé mentünk haza - erre egyébként még kihaltabb volt a táj.

Fogyóban volt a gázunk, így beütöttük a GPS-be, hogy vezessen a legközelebbi benzinkútig. Odavezetett, de ahol a térkép szerint benzinkútnak kellett volna lennie, ott az égvilágon semmi sem volt - beértünk ugyanis Kinglake-be... Itt már csak áthaladtunk, az ideiglenes táboron kívül gyakorlatilag semmi nem volt az egykori városkában :o(

Sajnálom, hogy nem jártunk errefelé korábban, biztos gyönyörű lehetett a tragédia előtt. Remélhetőleg pár éven belül tényleg újra éled az erdő, és őszintén remélem, hogy ennyire durva bozóttűz már soha többé nem lesz.
Képeket ide tettem fel.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

ezek a szobrok tenyleg gyonyoruek. a kezben vegzodo hattyu a kedvencem:)

egyre azon gondolkodom, hogy megis milyen lehetosege van annak a tuzzel szemben, aki a hazaban marad? mert hogy ez a egyik ajanlott menekulesi mod...
borzaszto volt meg olvasni is -

szi_vi

Priscilla írta...

Mikor mi kimentünk 1993-ban, abban az évben is volt december-januárban egy hatalmas bozóttűz, Sydney külső kerületeit is érintette. Mi az Eastern Suburbs-ben laktunk, és odáig látszott, h a messzességben milyen feketeség, füst van, a "mi" strandunkig (Shark Beach, Nielsen Park) hullott a pernye, döbbenetesen rémisztő volt. Utána ahogy kirándultunk láttuk a pusztítást. Nagyon elszomorító volt a post-od, ugyanakkor mennyi erő lakozik az emberekben, h felállnak és csinálják a dolgukat. Volt a foltvarró blog társadalomban is egy felhívás tavaly, h segítsünk azon társainknak, akik minden felszerelésüket elvesztették a tűzben, én is küldtem apró dolgokat, remélem, volt valaki, akinek néhány percnyi vigaszt nyújthattam vele.
Kriszta