2008. június 21., szombat

In Memoriam Cilu

"Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik." (Anatole France)


Szeptemberben lett volna 11 éve, hogy Cilut, a kamasz kőbányai utcamacskát örökbefogadtuk és családunk tagja lett.
11 hosszú és boldog év... és ő mindvégig velünk volt, minden alkalommal velünk költözött és azonnal alkalmazkodott - ahol mi ott voltunk, ott ő is azonnal jól érezte magát.
Cilu egy igazán különleges, nagyon jó fej cica volt, soha nem találkoztam még hozzá hasonlóval. Egy igazi egyéniség, lehetetlen volt őt nem szeretni. Aki csak nálunk járt és megismerte őt, mind a szívébe zárta. Ahogy Szandra barátnőm is írta: "Ő tényleg különleges. Ha egyszer lesz macskám, miatta lesz."

Ő az, akiről semmiképp sem tudtam volna lemondani; ő mindenképp jött volna velünk Ausztráliába, annak ellenére, hogy tökéletesen tisztában vagyok azzal, mit vállaltunk volna ezzel. De nem volt olyan ember, akire teljesen nyugodt szívvel hagyhattam volna. Ő nem erre a világra született. Ő JÓ volt, a végletekig kedves, jóindulatú, okos. Macska mivolta ellenére hálás, hűséges és ragaszkodó volt, és mindenkiben bízott; nem félt sem embertől, sem semmilyen kutyától, sem autótól, sem semmitől.
Milu imádta, Cilu pedig az égvilágon mindent eltűrt tőle.

Tavaly június 22-én egy nem múló kötőhártyagyulladás miatt röntgenre került sor, és rosszindulatú csonttumort, oszteoszarkómát diagnosztizáltak nála. Mivel a daganat a szemöldökcsontból indult, az orvosok sajnálattal közölték, hogy tehetetlenek és Cilunak legfeljebb pár hónapja, de inkább hetei vannak hátra. Napokig csak bőgtem. Igyekeztünk a kedvében járni, a kedvenc ételeit kapta és jelentősen túladagoltuk neki a cica-Bérest. Talán ennek is köszönhető, hogy bár a daganat nagyon agresszíven növekedett, komolyabb panaszokat nem okozott, és egész idáig velünk lehetett. Mostanra azonban már úgy láttuk, meg kell hoznunk a döntést, mert a szteroid- és gyulladáscsökketnő injekciók már nem hatottak.

Ma, 2008. június 20-án hazavittük a régi házunkba, ahol annyira szeretett lenni. Kijött hozzánk állatorvos barátunk, aki már jól ismerte, mi pedig Ciluhoz bújva, folyamatosan simogatva, beszélve hozzá, délután fél 4-kor elengedtük őt :o((

Egy évem volt elfogadni, hogy halálos beteg, most mégis rettenetesen érzem magam és csak folynak a könnyeim.

Drága Cilukánk, szívünkben örökké élsz!


7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drága, drága Ciluka! Gondoltam Rád délután. Meg ezután is sokszor fogok. Sosem felejtünk el.

Zsu (Cérna nevében is...)

Judit írta...

Hát Ági, nem gondoltam volna, hogy egy macska miatt könnyekbe török ki egyszer, de most ez történt a blogodat olvasva...
Sajnálom a cicát, de Titeket még inkább, hogy ilyen fájdalmas volt elengedni őt. Annyi szeretettel írsz róla, hogy tisztán érezhető: nem egy egyszerű háziállat volt Cilu, hanem teljes értékű családtag.
Judit

Névtelen írta...

Szia Ági!

Én (férfi létemre) is könnyekben törtem ki, amikor olvastam most a bejegyzésedet. Biztos azért, mert nekünk is van egy cicánk, akit nagyon szeretünk. Őt viszont mi itt fogjuk hagyni, nagyon nehéz lesz szerintem elviselni ezt.
Volt egy kolléganőm, aki kutyapárti (bár van macskája is), ő mondta egyszer, hogy a macska csak a helyhez ragaszkodik, az emberhez nem. Sosem osztottam a véleményét.

Sajnálom, ami Ciluval történt.

Csabi

Erika írta...

Szia Ági! Őszintén együtt érzünk veletek! Mi "csak" egy tengerimalacot veszítettünk így el! Iszonyatos érzés!! Nagyon sajnáljuk CILUT!! Puszi!!

Molnár Ágnes írta...

Annyira sajnálom, de tudod, ő már vár valahol, ahol egyszer megint mindannyian együt leszünk, ha itt a földön esetleg olyan messzire is kerülünk egymástól.
Ági!

Krisz írta...

Reszvetem Cilu miatt. :(

Agi írta...

Köszönöm Nektek.
Csabi: ez az, hogy én is mindig kutyapárti voltam. Egészen Ciluig; vele megdőlt minden addigi véleményem a macskákról.
Nagyon hiányzik :o((