2009. november 26., csütörtök

Kutya kihozatala Ausztráliába VI. - Ha nem elfogadható a véreredmény

Mindenki a kutyákról kérdez, így inkább külön bejegyzésben írom meg a fejleményeket.

Barkával minden rendben, de ahogy azt az előző bejegyzésben is írtam, Arwen utolsó leletén a cseh labor csak a betegségek neveit tüntette fel és azt, hogy negatív mindenre. Ez az AQIS-nak ugye kevés, mindenképp kellenek neki a részletek (vizsgálatok módszerei, higítási arányok), így megpróbálták bekérni azokat a csehektől.
Ezzel az volt a gond, hogy én akkor már tudtam, amit ők még nem: a csehek nem egyszerűen csak elfelejtették a részleteket odaírni, hanem teljesen más módszerekkel tesztelték a kutyát - annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban huszonhatszor világosan leírtam, hogy az AQIS pontosan milyen módszereket követel meg.
Ehhez képest mindössze egyetlen nappal az utazás előtt derült ki, hogy hát ők nem úgy tesztelték. Mert olyan teszteket sehol nem végeznek Csehországban, így ahelyett, hogy ezt az aprócska tényt időben jelezték volna felénk, hogy nem tudják megcsinálni, ők egy árva szót sem szóltak. Úgy gondolták, jó lesz az úgy is, ahogy ők csinálják. Hát nem jó. És baromira nem érdekel, hogy egész Csehországban nem tesztelnek így, akkor küldjék tovább a vért mondjuk egy német laborba, ahogy azt Barkánál is tette a magyar labor.

Tudtam, hogy az ozzik ezt így nem fogják elfogadni. Tudtam, hogy kockázatot vállalok azzal, hogy Arwent mindezek ellenére kiutaztatom, de nem láttam más megoldást. 1 munkanap volt hátra az utazásig. Le volt foglalva a járat és a karanténszállás is - én meg bíztam az ausztrálok jóindulatában, hogy nem küldik vissza a kutyámat, hanem inkább újratesztelik, ha valami nem tetszik nekik. Ez így is lett; az AQIS tényleg türelmes volt, nem küldte vissza Arwent azonnal, helyette próbált kapcsolatba lépni a cseh laborral, hogy megvitassák a teszelés módszereit és a részleteket. 1 héten át próbált.
A cseh labor ugyanis nem elég, hogy elcseszte az egész tesztelést, de mindezek tetejébe még csak annyi sem volt bennük ezek után, hogy legalább reagáljanak az AQIS megkeresésére!!!
Komolyan mondom, a pofám leszakad! Napi kapcsolatban voltam Michallal, kértem, hogy hívja fel őket és mondja meg nekik csehül, hogy ez kurvafontos, minél előbb tisztázni kell, mert amíg ők nem jeleznek vissza, az AQIS addig nem teszteli újra a kutyát, aki közben ugye "hold"-on van, mindentől elkülönítve, ráadásul minél később tesztelik újra, annál később hozhatom ki a karanténból!

Az első pár napban egyébként még reménykedtem, hogy talán a csehek tesztelését is elfogadják. Ugyanis az ausztrálok ELISA, IFAT stb. teszteket várnak el, és Arwen eredményén " testing methods"-ként EIA volt feltüntetve. Az ozzik ezt nyilván látták, és ennek ellenére nem tesztelték azonnal újra Arwent, hanem írtak a labornak és kérték a részleteket - ezért csillant fel bennem a remény, hogy talán-talán mégis elfogadnák? Na ja, de ehhez kellett volna ugye egy határozott cseh laboros orvos, aki meg tudná győzni az AQIS-t, hogy az ő vizsgálati módszereik épp olyan pontosak, megbízhatóak és elfogadottak, mint azok, amiket az AQIS megkövetel.
Ehelyett egy árva szót nem szóltak, abszolút nem is reagáltak az AQIS állatorvosa által küldött emailekre és faxokra.

Tegnap délelőtt már felhívott az AQIS állatorvosa, hogy még mindig semmi válasz a csehektől és hát az a helyzet, hogy lassan újra kéne tesztelni akkor a kutyát... Ami sajnos 499 dolláromba fájna.
Mondtam, hogy egyetértek, így utólag már azt is sajnálom, hogy egyáltalán eddig vártunk. Megadtam az engedélyt, hogy újrateszteljék Arwent - a cseh labort meg egy angol nyelvű emailben elküldtem a jó büdös francba.

Ma reggel az AQIS állatorvosának emailje fogadott: kaptak végre választ a cseh labortól, és a Brucella tesztjüket végülis elfogadták (tehát egy vizsgálatot a négyből), ami a számlámat így $429.21-re csökkenti. (hurrá.)
Az utolsó pillanatban írt nekik a cseh labor, mert a vért akkor már levették a vizsgálatokhoz.
Azóta azt is megtudtam egyébként, hogy a levett vért nem Sydney-ben analizálják, hanem Victoriába, illetve Nyugat-Ausztráliába küldik (!!) Ez ugye mind időbe telik, és ez okozhat késést a kiengedésben - de azért próbáltak megnyugtatni, hogy 14 nap alatt vissza szokott érkezni, szóval szerintük meglesz december 18-ig. Ez Arwenre nézve azt jelenti, hogy amíg az eredmény meg nem jön, teljes elkülönítésben kell lennie: nem mehet ki a külső kifutóba, nem sétáltatható és nem látogatható. Komolyan mondom, fel tudnék robbanni, legszívesebben ráborítanám az asztalt az idióta cseh laborra!

Az viszont nagyon jó hír - az egyetlen jó hír - hogy van esély rá, hogy december 18-án mindkét kutyát elhozhatjuk! Szurkoljatok légyszi, hogy hamar visszaérjen az eredmény és hogy minden lelete tökéletes legyen...

9 megjegyzés:

t.syilvi írta...

SZORÍÍTTOOOKK!!!!!!!! :)

Unknown írta...

Biztos minden rendben lesz! Szorítok!

bluesky írta...

Nagyon drukkolok!!!!

Molnár Ágnes írta...

Nagyon szurkolunk nektek, és Arwennek, de mindenképpen írj, hogy mi történt, és nagyon remélem, hogy a karácsonyt már együtt tölthetitek
Puszi
Ági,

Szalma család írta...

Nagyon-nagyon szorítunk, hogy most már tényleg minden rendben menjen, ne legyen több galiba, idegeskedés és végre személyesen örülhessetek egymásnak!

Névtelen írta...

Nagyon drukkolok Nektek, hihetetlen, mennyi meló és izgulnivaló van itt.. De Te nagyon ügyesen csinálod ezt az egészet, nem lehet gond!!!
Puszi,
Beus

Zoli írta...

Hali!

Én perelném a Cseh labort első körben visszakövetelném a vizsgálatuk árát, mivel nem azt teljesítették amit megrendeltem. Második körben rájuk verném a 429 dollárt. Harmadik körben további összeget fájdalomdíjként amiért a kutya elkülönítőben volt, valamint ha később engedik ki akkor még azért is és az abból fakadó további költségekért is.

Az tuti, hogy többet nem packáznának veletek :D

Amúgy hajrá és drukk. Mi teljesen átérezzük :)

Zoli (Szandi & Patrik :))

Zoli írta...

Hali!

Én perelném a Cseh labort első körben visszakövetelném a vizsgálatuk árát, mivel nem azt teljesítették amit megrendeltem. Második körben rájuk verném a 429 dollárt. Harmadik körben további összeget fájdalomdíjként amiért a kutya elkülönítőben volt, valamint ha később engedik ki akkor még azért is és az abból fakadó további költségekért is.

Az tuti, hogy többet nem packáznának veletek :D

Amúgy hajrá és drukk. Mi teljesen átérezzük :)

Zoli (Szandi & Patrik :))

Alexandra írta...

Minden rendben a kutyákkal? Jól viselik a karantént?

Nem semmi, ahogy az egész cécót leszervezted, le a kalappal! Ez hónapokig egy egész napos meló lehetett neked, főleg az utóbbi időben.
Gratulálok!
Most már nincs sok hátra, hogy lásd őket, kitartás :)