2009. november 23., hétfő

The Hungarian Community Centre

Többen is kíváncsiak voltak az itteni magyar házra, így amíg pénteken Milu magyar táncon volt, fotóztam párat. Nem tudom, ki-hogy képzeli el otthonról a melbourne-i magyar házat - amikor először láttam, engem meglepett. Nem mondom, hogy egy szoba-konyhás kis házikóra számítottam, de azért nem is erre: 600, 400 és 100 férőhelyes termeket magába foglaló épületkomplexum templommal, magyar étteremmel, játszótérrel, 250 (!) férőhelyes parkolóval, több mint 20ezer m2 (5.5 acre!) parkosított területen. Piszok nagy. Ráadásul mindez nem is rossz helyen.

Esős képek következnek, a már második hete tartó 32-38 fokok után kifejezetten örültünk az esőnek és a hűvös levegőnek.

És már el is érkeztünk a Korona Csárdához. Zsolti, aki viszi a boltot, korábban a Paprika Huszárt csinálta egy másik sráccal közösen (de neki lejárt a vízuma és haza kellett sajnos mennie, a Paprika Huszár pedig bezárt)
A Korona Csárda péntek-szombat-vasárnap van csak nyitva (este 6-tól azt hiszem). Néha van "A la carte" lehetőség, de általában "all you can eat" van $33-ért (gyerekek 12 éves kor alatt féláron, 4 éves kor alatt ingyen) Ilyenkor vannak hidegtálak, meg persze sokféle meleg étel: kétféle leves, meg többféle főétel (múltkor volt például töltött káposzta, meg többféle rántott hús, sült hús, fasírt; köretnek krumplipüré, sült krumpli vagy akár rizs, ezen kívül zúzapörkölt, csirkepörkölt, nokedli... desszertnek gyümölcsök, palacsinta, madártej :o)
Párszor ettünk már itt, isteni finoman főznek. És valahogy az étterem hangulata is nagyon bejön :o) Pénteken még nyitás előtt voltam ott - aznap négyfogásos menüvel, táncos-zenés programmal várták a vendégeket, minden asztal le volt már foglalva.

Btw, ha már ételtémánál vagyunk, tudtátok, hogy Melbourne-ben nemcsak "rendes" tehéntúrót, de még juhtúrót is lehet kapni? Nem egészen pontosan olyan ízű, mint az otthoniak, de egyértelműen juhtúró. Így néz ki:

A többi fotót ide töltöttem fel. Az elmúlt hetekről pedig ide tettem fel pár képet :o)

4 megjegyzés:

Szalma család írta...

Elképesztő! Én sem gondoltam volna, hogy ekkora létesítményről van szó! Nagyon jók a képek, jó volt látni! Ha esetleg mégis Melbourne-be sodor minket az élet (elég nagy a valószínűsége) akkor mindenképpen ellátogatunk oda - ha már egyszer magyarok vagyunk :))))

Névtelen írta...

Agi,
tenyleg szep tagas a magyarkozpont, csak ez a nagymo-trianon dekoracio baromira lehangolo:(

de amiert irok: szabadteri konditerem? iszonyu jol nezel ki rajta:)) hogy ilyet nalunk miert nem csinalnak??? imadom az ausztral jatszotereket. kar, hogy olyan messze van...

izgalommal varom a kutyaid erkezeset.

puszi,
szi_vi

Agi írta...

Szi_vi: ezen felnevettem :D Ráadásul aki ismer, az tudja, hogy én meg a kondizás... :D Szívem szerint fel sem tettem volna ilyen gáz bukósisakos-bicikliruhás képeket, de Márk fotózott a telefonjával, és nem tudtam olyanokat válogatni, amin nem vagyok rajta :oI
A szabadtéri konditerem pedig tényleg nagyon ott van, muszáj volt megmutatni! ;o)

Névtelen írta...

Dear Author go2melbourne.blogspot.com !
This very valuable message