2009. szeptember 1., kedd

Hamarosan költözünk!

Előre tudtuk, hogy a jelenlegi ház bérleti szerződését nem fogjuk meghosszabbítani, úgyhogy - bár még bőven volt idő keresgélésre - már jó ideje minden nap nézegetem az ingatlankínálatot. Itt meglehetősen gyorsan pörög az ingatlanpiac, a bérlések is. Azt mondanám, hogy ráér a lejárat előtt akár mindössze 1-2 héttel pályázni (rengeteg az azonnal költözhető ingatlan), amit aztán ők nemhogy napok, de akár órák alatt elbírálnak, és lehet is menni szerződést kötni, majd napokon belül költözni. Mivel nekünk év vége felé jönnek a kutyáink is - amivel sajnos erős hátrányba hozzuk magunkat a házbérlést illetően - nem akartuk a keresgélést kicentizni, és már jóval korábban elkezdtem nézelődni a www.realestate.com.au-n, ill. pár személyes megtekintésre is elmentünk.
Ezt, amiben most lakunk, épp a válság előtt béreltük ki - összehasonlítva az akkori és mostani árakat és kínálatot, azt tapasztalom, hogy az árak a válság óta határozottan lejjebb vannak. Heti 320-340 körüli áron már lehet találni olyan házat a környékünkön, ami ugyan nem nagy szám, meg persze nem új, de nem is lepusztult. Meg is céloztuk ezt az értékhatárt, és szerencsére bőven volt is miből válogatni. A csinosabbakra a személyes megtekintésre kiírt időpontban persze egymást tapossák az emberek, nagy a verseny. Voltunk egy megtekintésen, ami hétköznap volt, délután 4-kor, a mögöttünk lévő kerületben (tehát még messzebb a city-től), és épp szakadt az eső. Biztos voltam benne, hogy emiatt alig lesznek majd, aztán ehhez képest parkolóhelyet is alig találtunk. Formás ház volt, 3 szoba + dolgozószoba, kövezett konyha + étkező, szép terasz, füves kert, garázs. A szőnyeg itt-ott látványosan foltos maradt a professzionális tisztítás után is, az egyik szobában elég nagy élénkvörös festékfoltok is voltak a szőnyegen. A fürdőszobák, konyhabútor nem mai darab volt, de elfogadható kinézetű és állapotú. 320-at kértek érte, ami a mi kerületünkben reális lett volna, ott szerintem kb. 300-at ért. Mégis, ahogy az várható is volt, azonnal kivette valaki, másnap már "under application" volt.

Amilyen fő szempontok szerint most kerestünk:
Először is, szerettünk volna a környéken maradni, mert nagyon bejött. Aztán, mindenképp különálló házat szerettünk volna, nem unitot, nem apartmant, nem townhouse-t. Heti 340 volt a felső határ, amit megszabtunk. Szerettünk volna egyszinteset, 3 hálószobásat (plusz lehetőleg dolgozószoba), mindenképp 2 fürdőszobásat (ez így soknak hangozhat, de errefelé ez nem extra luxus, hanem alap). Zárható garázs legyen, ne csak kocsibeálló. Cseréptetős legyen - az itt annyira divatos lemeztetőset soha többet, iszonyat hangos rajta az eső, a madarak mászkálása, minden.

Az, hogy az adott ingatlanba lehet-e kutyát vinni, a legtöbb esetben sajnos nem derül ki. Van persze, ahol a hirdetéshez eleve oda van írva nagy betűkkel, hogy NO PETS, de van, ahol nem írják oda, csak hiába pályázol. A Barry Plant például kérdésünkre, hogy mely ingatlanjaikban engednek kutyát, azt válaszolta, hogy ezt sajnos nem mondhatják meg, mert az diszkrimináció lenne. Az LJ Hooker-t találtam a legjobbnak ilyen szempontból, az ő website-jukon ugyanis a keresésnél be lehet pipálni egy olyan kitételt, hogy "pets allowed", és akkor eleve csak azokat hozza fel, ahol engedélyezik a házikedvencet. Ez tényleg tök jó dolog, mert így nem raboljuk fölöslegesen egymás idejét.

Ettől függetlenül azért nézegettem a realestate.com.au-t is, és egyszer csak egy igazi gyöngyszemre bukkantam: 3 szoba + dolgozószoba, 2 fürdőszoba, dupla garázs, gyönyörű konyha és étkező, és 3 szoba kivételével mindenhol porcelán csempék. A szülői hálószobához WIR (walk in robe, azaz gardróbszoba) tartozik, a fürdőszobájához hidromasszázs kád a zuhanyfülke mellett. Korszerű, légbefúvásos központi fűtés, klíma, központi porszívó. Magas belmagasság, szinteltolásos dizájn, minőségi függönyök és sok más extra. Mindez álomkivitelben, de beszéljenek inkább a hirdetéshez csatolt fotók:





A ház ráadásul ugyanabban a kerületben van, ahol most is lakunk, és ugyanúgy az északi, legnívósabb részén (ahol most is lakunk) - csak éppen heti 320-ért meghirdetve! Biztos voltam benne, hogy elírták az árat, minimum 60-80 dollárral. Rögtön hívtam Márkot és mutattam neki is. Épp másnapra volt meghirdetve a megtekintésre az időpont (kerek 10 perc), amit természetesen nem hagyhattunk ki. Mondanom sem kell, hogy - bár ismét épp esett az eső - elképesztő tömeg gyűlt össze a háznál, ennyi embert eddig egyetlen megtekintésen sem láttam. Nem meglepő persze, hiszen ilyen ár/érték aránnyal igen ritkán találkozik az ember, nyilván másnak is azonnal megüti a szemét. Az ingatlanosok is tudták, hogy ez azonnal el fog menni, ki sem tették elé a "for lease" táblát.
Élőben talán még gyönyörűbb az egész, mint a fotókon, és amikről nem volt fotó, az sem azért, mert rejtegetni kellett volna: nagyon szépek a fürdőszobák és a szobák is. Hátsó kert ugyan elég kicsinyke van hozzá, de legalább nem jár nagy gonddal, a kutyákkal meg úgyis kimennénk minden nap sétálni. A megtekintésen egyébként megkérdeztem az ügynököt, hogy állatbarát-e az ingatlan, és ő azt mondta, hogy nem lát a papírjain olyan kitételt, hogy tilos lenne, de persze ez biztos függ a fajtától is, meg ilyenek.
A személyes megtekintés másnapján még egyszer körbejártuk gyalogosan a környéket, okot keresve arra, hogy miért kerül csak ennyibe. Nem találtunk. Gyönyörű dombos környék, a botanikus parkunk túloldalán (de onnan is nyílik egy hátsó bejárat, gyalogtávolságra) Így hát megpályáztuk. A pályázati papírok kitöltésén kívül még írtunk egy oldalt (tüskékkel) magunkról (mikor érkeztünk, milyen vízummal, otthon hogy éltünk, itt is mindig időben fizettük a rentet, nem dohányzunk, nem iszunk, normálisak és megbízhatóak vagyunk), meg a kutyáink jellemzőit (nem ugatnak, nem rombolnak, szobatiszták, fekszenek egész nap, semmi gond nincs velük), színes fotókkal mindannyiunkról, beleértve a kutyákat is. Csatolva szintén színesben útlevélmásolatok, születési anyakönyvi kivonatok (Bertók Zoli hivatalos fordításában), medicare kártya, jogsi, közüzemi számlák a jelenlegi címünkre, centrelink levél, Márknak fizetési igazolás. Annyira gyorsan történt minden, hogy nem is volt időnk írásos referenciákat kérni a barátainktól, így csak Bertók Zoli meglévő referencialevelét csatoltuk hozzá hirtelen. A megtekintés utáni első munkanapon az ingatlanügynökségnél kezdtünk, és leadtuk a paksamétát. Pont az az ügynök vette át, aki a megtekintést tartotta. Elkezdte átnézni, mindent kitöltöttünk-e, aztán megnézte a csatolmányokat is, és mondta is, hogy hú, micsoda profi anyag. Közben diszkréten felmért minket is, Milut is, beszélgettünk is egy kicsit. Ahogy az várható is volt, sok pályázat érkezett már addig is, meg még várják a többit, úgyhogy kértek 2 napot a feldolgozásra. Hogy a kutyák miatti hátrányos helyzetünket kicsit kompenzáljuk, és a többiek elé kerülhessünk, a meghirdetett árra ráígértünk még 20 dollárt (és megjegyzem, az emelt összeggel fizetnénk heti 50 dollárral kevesebbet a mostaninál...), plusz 3 hónap bérleti díjat előre, egy összegben, utána havonta. Ez hathatott, az ausztrálok nem nagyon ajánlgatnak ilyet.
Reggel 9-kor adtuk le a pályázatunkat, a délelőtt folyamán az összes megadott referenciát felhívták ellenőrzésre, majd délután 2-kor már hívták is Márkot, hogy a Landlord minket választott, mehetünk szerződést kötni!!! Úristen, én annyira örültem!!! Rögtön az első ingatlant megkaptuk? Ráadásul EZT? És nem gond a 2 kutya?? Hihetetlen!! Innen már nem is szeretnénk többet költözni, majd csak a sajátba.
Azért azt el kell mondani, hogy nagyon jó referenciáink voltak, és ez tuti sokat nyomott a latban. Elsőként Lizi barátnőmet hívták fel, őt adtam meg személyes referenciának. Ő olyanokat mondott rólunk egy bő 8 percen át, hogy az alapján nincs az az ingatlanos vagy landlord, aki nem nekünk adta volna, kutya ide vagy oda. Elmondhatatlanul jól esett, pláne amikor mondta, hogy nem kell hálálkodnom, ő csak az igazat mondta, tényleg minden szavát úgy is gondolja. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi jó embert ismertünk itt meg. Mindketten elég óvatosak vagyunk a "barát" szóval, de tényleg elmondhatjuk, hogy igazi barátokra találtunk itt is (megjegyzem egyébként, hogy egyikőjük sem blogol, és az enyémet sem olvassák, szerintem nem is tudják, hogy létezik, úgyhogy nem nekik nyálaskodok :o)

A házat tehát megkaptuk, a szerződést aláírtuk, a bondot befizettük, jövő hét végétől már költözhető... Már csak egy gond volt: ide október 10-ig szigorúan köt a szerződésünk, és nagyon nem jött volna jól, ha ekkora összegeket párhuzamosan két helyre is kell fizetnünk 3 héten át. Eredetileg nem terveztünk ilyen korán pályázni, de ez a ház annyira megfogott, hogy nem hagyhattuk ki. Írtunk egy udvarias kérelmet a mostani Landlordunknak, és kértük, hogy hadd fejezzük be a bérlést 3 héttel korábban. Normál esetben nincs az a Landlord, aki belemenne (hülye lenne), de ő mégis azonnal visszaírt, hogy a körülményekre való tekintettel természetesen boldogan beleegyezik, köszöni nekünk az eddigieket és a legjobbakat kívánja. (hosszú a teljes sztori, úgyhogy csak dióhéjban: volt egy beázásos problémánk, amit többször is lejelentettünk írásban és szóban is, az ingatlanos meg nem intézkedett túl hatékonyan, így a végére komoly károk keletkeztek az ingatlanban, amivel nekünk kellett együtt élnünk hónapokon át, mégsem kértünk kompenzációt, sőt, végig kooperatívak voltunk. Nagyon reméltük, hogy az elmúlt hónapok fényében bele fog egyezni a Landlord a korábbi költözésbe - és szerencsére ez így is lett) Úgyhogy itt végül csak szeptember 19-ig fizetjük a bérlést, addig lesz idő átköltözni a másikba, meg távozás előtt meg kell csináltatni a professzionális szőnyegtisztítást mindenhol (számlát kell bemutatni róla a szerződés szerint), meg persze az egész ingatlant makulátlan állapotba hozni az átadásra.
Szóval, hirtelen jött, de KÖLTÖZÜNK!!! :o)))

17 megjegyzés:

. írta...

Gratulálok a gyönyörű házhoz! Igazán szerencsések vagytok. Most is beigazolódni látszik előttem, hogy aki normálisan, tisztességesen él annak ez hosszú távon kifizetődik. Így most ti is elnyertétek a megérdemelt jutalmat az élettől.
Sok boldogságot az új házhoz!!!

rgranc írta...

Ismeretlenül is gratula! Ez a ház kegyetlen jól néz ki!

Névtelen írta...

Ez a ház egyszerűen csodálatos!!! Hatalmas gratula Nektek! Legyetek nagyon boldogok a "palotában"!

Üdv,
Eniék (Szalma család)

Unknown írta...

Barka itt nagyon boldogan fog henyélni a kanapén! :-)

Gratulálok a csodaszép házhoz!

Puszi: Orsi

krisz írta...

Szuperul nez ki a haz, nagy szerencsetek volt, hogy kifogtatok. Jol megtanultatok a trukkoket, hogy mivel kell hatni a helyi ingatlanosra. :) Irigykedem, annyira szep ez a haz! :)
Majd ha mar kenyelmesen szetpakoltatok szabad menni szemelyes megtekintesre is? A kornyeketeket is szivesen megneznenk egyuttal.

teki írta...

Csuuucs!

JuditAu írta...

Nagyon szep ez a haz, gratulalok!

Névtelen írta...

Szép a ház, sok boldogságot benne!

Két kérdés:

1. Bútorozva adták ki ennyiért?

2. Miért nem vásároltok saját ingatlant?

HoriFTC

Humanka írta...

Nagyon jol nez ki, ugyesek vagytok.

Agi, Kropi es Benedek

Agi írta...

Köszi mindenkinek a hozzászólásokat! Mákunk volt, az biztos :o)

Hori FTC: elenyésző a bútorozottan kiadó ingatlanok száma, és azok is főleg rövid távú bérlést céloznak - ennek megfelelően a hosszútávúakhoz képest többszörös áron. Ezt a házat sem bútorozva adják ki, a függönyök maradtak csak, a megtekintéskor már teljesen üres volt.
Ahhoz pedig, hogy venni tudjunk, a hitelhez legalább fél év friss, alkalmazotti státusz kellene, és ez jelenleg ugye nem áll fenn. Majd eljön az az idő is, hogy sajátot veszünk, emiatt nem aggódunk. :o)

Krisz: naná!! :o) Mindenképp egyeztetünk majd egy talit, Barusékkal és Kropiékkal együtt! :o)

Szandi írta...

wow...gratula!!! mi már csak tudjuk milyen nehéz kutyával albérletet találni:(
de ez csúcs-szuper!!!
irigy-irigy!!!

puszi
Szandi+Zoli

Névtelen írta...

aztamindenit! alomszep ez a haz Agi! nagyon orulok, ugyesek vagytok:)

puszi,
szi_vi

Kriza írta...

Hú, nagyon szép helyen fogtok lakni, gratulálok!
Nekünk nem volt ilyen szerencsénk anno a lakásbérlésnél, kifejezetten negatív dolog volt, még így 13 év távlatából is felbosszant, ha rágondolok... :-(
Minden jót az új házban, és Milu csudahelyes ovis :-) (Nálunk kicsit macerásabb és vacakabb az ovis fotó téma.)
Kriszta

Unknown írta...

Tényleg szép ház, szerencsétek van nagyon. :) Érezzétel magatokat jól benne. Engem mondjuk az az infó is érdekelne, hogy a nagy tömeg milyen etnikai megosztásban szokott lenni ? mert gondolom hogy a LL-nak sem mindegy hogy honnan is való akinek kiadja a pécót. Üdv Lajos

Névtelen írta...

De jó, gratulálunk, és nagyon sok boldogságot kívánunk Nektek az új házban is! :)

Taskóék

Hayim Bacsi írta...

Sziasztok!
Hatalmas gratula, ugyesek vagytok. En azon a velemenyen vagyok, hogy nem szerencse kell a boldogulashoz, hanem alapos felkeszules. Magatoknak koszonhetitek, hogy ilyen jo hazat talaltatok es ilyen megszervezetten inteztetek a papirokat. Elismeresem. Sok boldogsagot kivanok az uj hazban.
Udv: Hayim

Agi írta...

Köszi mindenkinek még egyszer, nagyon aranyosak vagytok!!

Lajos: ez egy drágább kerület, és az itt lakók kb. 90%-ának pont ugyanolyan színe van, mint nekem. Lehet, hogy ezért is éreztük magunkat azonnal otthon; csak ahhoz kellett hozzászoknunk, hogy itt angolul beszélnek. Meg kedvesek és mosolygósak az emberek. Meg gyönyörű a környezet :o)
A mindennapjainkat ezen a környéken éljük, úgyhogy Melbourne "sokszínűségével" én gyakorlatilag csak akkor szembesülök, ha hétvégén ellátogatunk a Dandenong Market-ra, vagy bemegyek a Centrelinkbe, vagy pl. vonattal a városba.