2009. május 9., szombat

Bevásárlás

Többen kérdeztek az itteni magyar élelmiszerekről, mit lehet kapni és mi az, ami nincs. Persze, sokakban meg az a kérdés merül fel, hogy minek kellene egyáltalán Ausztráliában magyar élelmiszerek után koslatni, ahelyett, hogy felfedeznénk ezer más új ízt. Embere válogatja, nálunk Márk ez utóbbi típus, míg én bizony sokkal jobban tudok örülni az otthoni ízvilágnak. Tudtam, hogy ez így lesz, úgyhogy nem ért semmi meglepetés :o) Megeszem én is a kínait meg a mexikóit, az indiaiak "butter chicken"-je például még ízlik is, de valahogy egyik sem nyújtja ugyanazt az érzést, amit az otthoni ízek jelentenek. Ez van.
Szerencsére majdnem minden magyar kaját ugyanúgy meg lehet főzni itt is, a legtöbb otthoni ill. otthonira nagyon hasonlító ízű alapanyag itt is beszerezhető (csak meg kell találni :o) 

A két fő szupermarket itt a Safeway és a Coles. Felváltva járunk ebbe a kettőbe, vannak olyan termékek, amik szerintünk a Safeway-ben jobbak, és vannak, amik a Coles-ban (mindkettőnek van saját márkája is) Ezen kívül van még persze a Bilo (semmi extra, ez is a Coles csoport tagja)
az NQR (itt gyakran veszünk gyümölcsöt-zöldséget, és gyakran vannak nagyon jó árú termékeik, pl. a Sara Lee mirelit Apple-Berry Crumble Pie itt fixen kb. 50%-kal olcsóbb, mint a Safeway-ben vagy a Colesban), na és például mindenképp meg kell említeni az Aldit. Itt is szeretünk vásárolni, lehet bőven találni jó minőségű termékeket jó áron. Bár az Aldi már több, mint fél évszázada jelen van több országban is, Ausztráliában csak 2001-ben nyithatták meg az első szupermarketet, olyan kikötéssel, hogy boltjaikban főleg ausztrál termékeket árulnak  majd. Az ausztrál piacvédelem egyébként rettenetesen tetszik, nagyon okosan csinálják. Hamar felismerték, hogy az országot ez viszi előre, ez teremt munkahelyeket, és az ausztrál vásárlók ezt komolyan is veszik. Igenis megnézik a termékeken, hogy hol gyártották, és mindenképp előnyt élvez az, ami 100% ausztrál tulajdonú cégtől származik. Még a McDonald's is büszkén hirdeti, hogy 100% ausztrál marhából készíti a Big Mac-jeit :o) Külön kis ingyenes füzeteket is láttam már, ahol részletesen levezetik, miért fontos mindez, majd felsorolja kategóriánként a márkákat és a gyártók nemzetiségét, hogy tudd mit veszel... 

Hungarian Salami és egyéb, "Hungarian" névvel illetett ausztrál termékek simán kaphatóak bármelyik szupermarketben. Namost ezeknek - véleményem szerint legalábbis - köze nincs a magyar ízvilághoz. Vannak, akik azt mondják, eleinte tényleg fura, de aztán megszokod, és egy idő után már észre sem veszed a különbséget. Én el sem jutok a megszokásig: amióta kóstoltam, egyáltalán nem eszek itt szalámit, egyszerűen nem ízlik. Ami másnak a túró rudi (ami sajna szintén egyáltalán nincs Au-ban), az nekem a Pick téliszalámi. A mai napig emlékszem gyerekkoromból a legelső, camping sajtos-téliszalámis zsömlémre - amihez zacskós kakaót ittam :o) - anyu munkahelyén. Imádom, és talán ez az egyetlen étel, ami itt tényleg hiányolok. 
Magyar termékek a Delikben könnyedén beszerezhetőek. Városszerte rengeteg Deli van (itt a legközelebbi bevásárlóközpontban is van rögtön kettő is), ezek azok a boltok, ahol mindenféle nemzet megtalálhatja az otthon megszokott termékeket. Vannak Podravka termékek, Maggi, 
DrOetker pudingok (ha az embernek nem szimpi az angolok mindenféleszínű jelly-je...) Elég komoly választék van magyar termékekből, lehet kapni dögivel igazi  magyar pirospaprikát, többféle Univer majonézt, majonézes tormát, Univer mustárt, Édes Annát, Erős Pistát, gulyáskrémet, maggi halászlé kockát, füstölthús kockát.

Lehet kapni az otthonira egészen hasonlító túrót, mi főleg ezt a kerek verziót szoktuk venni. Itt lehet kapni darált mákot is, és meggyet is (magozva és magozatlanul, befőtt formájában, de ehhez nem is kell Delibe menni, a sima Safeway-ben is meg lehet venni). A kolbászok közül talán a "Csabai" néven futó jött be a legjobban (persze "product of  Australia", de tényleg jó!) A szupermarketekben finom sonkákat lehet kapni, de ha valaki kivételesen párizsira vágyik, a Deliben ezt is beszerezheti, itt nálunk "Berliner" néven fut és nagyon finom.
























Krémsajtok közül - a Philadelphián kívül persze - a Kraft Cheese Spread jött be a legjobban, talán ez hasonlít leginkább az otthoni tömlős sajtokra. Majonézből, ha már ausztrál, akkor a Praise Whole egg-et választjuk. Nagyon sokféle, egymástól gyakran teljesen eltérő ízű és állagú tejfölt lehet itt kapni, nekem ízlenek. A legtöbbször mostanában a Coles márkáját használjuk. A Delikben nagyon finom kenőmájasokat lehet kapni, a szupermarketekben található verziókból pedig a Don Latvian liverwurst vált be nálunk.

Ausztráliában teljesen mások az ízek, más a termékpaletta - ki kell tapasztalni, melyik márka ízlik a legjobban.  Van például vagy 10-féle burgonya (mi a Desiree-t szoktuk venni, a krumplipüré viszont a világos héjúból finomabb szerintem), sokféle paradicsom (olyanok is, amilyet sosem láttam azelőtt), rengeteg egzotikus zöldség és gyümölcs, amiket még nem is kóstoltunk.
Húsokat a Safeway-ben vagy Coles-ban a pultnál kimérve, vagy kívül a hentesnél, vagy farmról szoktunk venni (gyakran tojást is). Kenguruhúst a szupermarketekben is lehet kapni, mi nem élünk vele. Piacon is szoktunk vásárolni élelmiszert, egész jó tapasztalataink vannak.  Fűszerszótár Bertók Zoli oldalán található.

Az Ausztrál sajtok szerintem egészen kiválóak, egyik nagy kedvencem például a Mainland Creamy Blue sajtja, de nagyon finom Camambert típusú és egyéb sajtok is vannak.
Rendszeresen dobnak be vastag köteg akciós újságokat, amiket áttanulmányozva, majd céltudatosan vásárolva sokat lehet spórolni. Nagyon sok finom ausztrál kaja van, pl. a magyar sütik sem hiányoznak, mikor itt isteni finom Cheesecake-eket lehet kapni :o)
Persze ezt csak mértékkel, és ha már itt tartunk, amit hiányolok egyébként, azok a diabetikus termékek. Nincs valami nagy kínálat cukormentes dolgokból. Ami itt "diet", az az esetek többségében nem a cukormentességet jelenti, hanem azt, hogy csökkentett zsírtartalmú. Őszintén szólva nem kicsit tudok megütközni, amikor képesek a Pavlova torta dobozára is ráírni, hogy "98% fat free"... Ez csodálatos, közben az egész  nem más, mint felvert tojásfehérje  egy hatalmas adag cukorral, majd sütés után tejszínnel és gyümölccsel a tetején tálalva. Tényleg roppant diétás...

Lehetne még egy csomó dolgot írni, de képtelenség lenne végigmenni az összes termékcsoporton, és úgyis mindenkinek más a tapasztalata, más az ízlése. Arról nem beszélve, hogy mi is nagyon az elején vagyunk még, folyamatosan tapasztalunk és tanulunk.

Aztán, mi van még... A 3 legnépszerűbb nagyáruház a Big W, a K-Mart és a Target. Műszaki cikkek, szórakoztató elektronika, sportfelszerelések, lakberendezés, játékok, ruházat, illatszer, nasik (csoki-chips-üdítő) és sok más egyéb. 
Ruhákat még nagyon jó áron lehet venni a Best& Less-ben, kifejezetten prémium minőségű (és ennek megfelelő árú) gyerekruhákat pedig a Pumpkin Patch-ben. Ezek minden bevásárlóközpontban megtalálhatóak, de persze van még rajtuk kívül ezer kisebb ruha/cipő bolt is - ahogy a luxusmárkák boltjai is szép számmal megtalálhatóak. HM-et, CA-t, Orsay-t, Terranovát stb. persze ne is keressünk, egyik sincs. Decathlon sincs, van viszont Anaconda és Ray's Outdoor. És van Billabong, ami a vezető szörf/beachruházat márka Ausztráliában.

Mindenképp megemlíteném a Harvey Norman-t, ahol mindenféle elektronikai cuccot, computereket, háztartási gépeket, bútorokat is lehet kapni. Nagyon jó akciókat lehet kifogni, akár 70-90%-os leértékelés is van egyes termékekre. De ha az áhított termék nem is akciós, akkor is érdemes megkérdezni az eladót az esetleges árengedményről, mert azonnal ad. Ugyanez igaz a GoodGuys-ra is, itt főleg elektronikai cuccok, háztartási gépek vannak, tényleg nagyon jó áron, főleg készpénzes vásárlóknak ("pay less pay cash" jelmondattal). 
Még a JB hifi-t lehet érdemes megnézni, itt is jó árak szoktak lenni.
Figyelni kell viszont, mert ugyanazon cég különböző kerületekben lévő üzleteiben gyakran eltér ugyanazon termék ára.

Aztán, van még a Bunnings, ami nagyjából oz otthoni OBI-nak, Praktikernek felel meg.
Játékokban a legnagyobbak a Toys'R'us és a ToyKingdom, gyakran hatalmas akciókkal. 
Persze lakberendezési áruházak is vannak, még IKEA is! :o) Hozzám stílusban mégis talán az Early Settler áll a legközelebb. 
Bútorokat, egyebeket persze lehet az Ebay-en is vásárolni, na meg Garage Sale-eken (vásár a garázsban). Ezt magánemberek rendezik, olyan cuccokra, amikre már nincs szükségük, de annál azért többet ér, hogy csak úgy kidobják. Vagy költöznek (másik városba, másik kontinensre), és emiatt adják el a dolgaikat. A garage sale-ek időpontját az ingyenes és egyéb újságokban szokták meghirdetni, ill. kitáblázva is láttam már az utak mentén oszlopokon. Hétvégeken szokott lenni, és nagyon olcsón, néha nevetséges áron lehet gyakran majdnem új cuccokhoz jutni. (persze számít a kerület is, ahol a garage sale-t rendezik, nagyjából meg is adja, mire számíthat az ember)
(Na meg vannak a 2 dolláros boltok, meg a Reject shop, ami szintén ehhez hasonló kategória.)

Most így hirtelen ezek jutottak eszembe... Ez így egyszerre soknak tűnhet, de nem az, ideérkezvén már könnyen átláthatóvá és egyszerűvé válik. A linkeken lehet tájékozódni az árakról, talán hasznos lehet az ide készülőknek. 

                      ***
Kiegészítés Krisznek: 

a túrót, mákot például mindig a Fountain Gate-ben, az Ivans Deliben vásároljuk, vagy a másik ottani deliben (ezek vannak hozzánk a legközelebb). Ezen kívül viszont nagyon szeretjük például az Endeavour Hills-i shopping centerben lévő Delit is, lehet, hogy a pudingporok onnan vannak, már nem emlékszem. Most körülnéztem a szekrényben, és ezek a pudingjaim vannak itthon. Mindkettő főzős, és ez a Ruf is finom :o)



11 megjegyzés:

szi_vi írta...

elkepeszto mennyi magyar cucc van! pirospaprikat en is lattam mar majd' mindenhol, de mast nem nagyon. szuper!:)
nagyon hasznos kis osszefoglalo.
koszi

krisz írta...

Ez melyik kozpont, a Fontain Gate?? Tenyleg van ott Otker puding? Eddig meg azt nem is lattam sehol, igy mindig foznom kellett sajatot...melyik fajta van ott azt tudod esetleg? Ugy ertem a fozos vagy csak a kutyulos?
Azt hiszem el kell latogatnom feletek egy bevasarlo korutra. :)
Latod, nekem meg 3 ev utan is meglepetes hogy van pudingpor. :) (minden mast lattam mar en is mas delikben is) Sot neha parizer is van a Colesban, Pariser neven :))

agica írta...

:) Az itteni izvilagunkat en sem tudtam megszokni 2 ev alatt. A magyar izeket keresem mindig:)
Itt a jo sajt a holland kisboltban van, amit Hollandiabol importalnak.
A felvagottak kozul a fustolt gepsonka az,ami olyan, mint otthon:)
Hust (sertes, marha) csak az azsiai hentesnel veszunk. Az aruhazi ehetetlen.
De hat valamit valamiert:)

krisz írta...

Koszi szepen! :)

calmblog írta...

Szépen összeszedted a dolgokat, ügyes vagy:) Azt a magyaros polcot nem transzportálnád át Cairns-be, itt ugyanis az ég világon semmit nem lehet azokból kapni, sehol :(
Ez a trópusi átok! Alig várjuk, hogy néha erre essen valaki a déli nagyvárosokból, és hozzon ezt - azt. Gold Coast-on azért mi is kaptunk minden általad felsorolt terméket.
Mindettől függetlenül a jó idő terén mi vagyunk a verhetetlenek. Bye

Priscilla írta...

felér egy szíven szúrással nekem ez a post, megint özönlenek az emlékek :-) mondjuk mi anno a Woolworths-ben vásároltunk sokat, Double Bay-ben az volt közel az irodához, de mentünk Bondi Junction-ban a Coles-ba is. most a Lidl-be járunk Budatétényben :-)
majd írok emailt is, most ennyire futotta :-)
Kriszta

-pkata- írta...

A szomszédban (NZ) kevesebb dolgot lehet kapni, ahogy olvasom a blogjaikat. Vagy csak rossz helyen keresgélnek. :)

Agi írta...

Köszi a hozzászólásokat! :o)
Ervinék: ...és veszélyes állatok terén is :o))) Viccet félretéve, postán szívesen küldök Nektek piros aranyat és társait, ha már nagyon kifogytok :o)

Névtelen írta...

are both face up. The player has the option of increasing his [url=http://www.aravind.org/toryburch.htm]Tory Burch 店舗[/url] This company provides various shades of a single colour and each [url=http://www.aravind.org/toryburch.htm]http://www.aravind.org/toryburch.htm[/url] to be engaged on a daily basis. It is a full-time job to own one, [url=http://www.aravind.org/celine.htm]http://www.aravind.org/celine.htm[/url] and skill necessary to ensure that structures such as jack-ups
the world to witness one of the greatest heists at sea. As the [url=http://www.aravind.org/toryburch.htm]http://www.aravind.org/toryburch.htm[/url] Kind of Pumpkin. You should already know how you want your pumpkin [url=http://www.aravind.org/coach.htm]http://www.aravind.org/coach.htm[/url] simply because "Im Jack Abramoff and I work out every day." [url=http://www.aravind.org/celine.htm]セリーヌ ラゲージ[/url] the cards are shuffled after every hand. Several other types of
possibility of playing a night or two of Black Jack using a Black [url=http://www.aravind.org/celine.htm]セリーヌ ラゲージ[/url] lets make a jack-o-lantern from the twenty-first century. Not [url=http://www.aravind.org/coach.htm]コーチバッグ[/url] you make a documentary," kingpin lobbyist Jack Abramoff, a.k.a. [url=http://www.aravind.org/coach.htm]コーチカバン[/url] with your gutting spoon and scrape all of the soft flesh out.

Névtelen írta...

mathematical. Hence, the game has some basic rules that need to [url=http://www.theaudiopeople.net/nfl.html]Cheap nfl jerseys[/url] is the Jack Jones Newspaper. It is lightweight and at the same [url=http://www.theaudiopeople.net/nfl.html]Nike NFL jerseys[/url] telephone communication systems provide many important [url=http://www.theaudiopeople.net/michaelkors.html]http://www.theaudiopeople.net/michaelkors.html[/url] is a good bit of work, try not to carve your jack-o-lanterns too
good records and document in writing what you are doing. If ever [url=http://www.theaudiopeople.net/michaelkors.html]http://www.theaudiopeople.net/michaelkors.html[/url] and seperating yourself from just someone in one of the many mens [url=http://www.theaudiopeople.net/beatsbydre.html]Custom Beats By Dre[/url] crossed my fingers that I would land this opportunity. The next [url=http://www.theaudiopeople.net/nfl.html]Nike NFL jerseys[/url] if they can homeschoolif it is legal. And we have good news for
Twenty-first Century Jack-o-Lantern Carving. The first thing is [url=http://www.theaudiopeople.net/beatsbydre.html]http://www.theaudiopeople.net/beatsbydre.html[/url] but as you read, you will probably learn otherwise. During the [url=http://www.theaudiopeople.net/nfl.html]Nike NFL jerseys[/url] Black Jack tables for rent in California are an excellent way [url=http://www.theaudiopeople.net/nfl.html]NFL jerseys outlet[/url] to ?position. Now the installation of the wireless phone jack

Névtelen írta...

vuittonbagssale.webnode.jp For instance, if a mass is identified on a mammogram and is oval or round that's usually an indication that they it is benign. mulberry outlet uk