2009. január 6., kedd

Szilveszteri látogató

Jócskán el vagyok maradva az írással és a fotókkal is, de igyekszem minél előbb pótolni.

Kezdjük a szilveszterrel :o) Jól telt az év utolsó napja, de Milu miatt viszonylag korán haza kellett jönnünk. Letettük aludni, aztán nekiálltunk dvd-zni (kaptunk kölcsön egy izgi sorozatot :o)
Fekszünk békésen a babzsákfoteljeinkben, amikor is éjfél előtt egy kicsivel egy árny mintha elsuhant volna a szőnyegen. Lenéztem, de nem láttam semmit, úgyhogy nem foglalkoztam vele. Ekkor viszont Márk - némi káromkodás kíséretében - hatalmasat ugrott mellettem és felkapcsolta a villanyt.
Egy kb. 1,5 cm-es pók álldogált a szőnyegen. Kiderült, hogy Márk is észrevette, hogy van a szőnyegen valami, de azt hitte, hogy vmi kis cérnacsomó, így hát lenyúlt érte, felvette és az ujjai között pödrött egyet rajta - amikor az megmozdult és elkezdett mászni az ujján. Márk ekkor dobta fel magát a levegőbe, merthogy itt Ausztráliában ez a pók-téma ugye nem annyira egyszerű. Rögtön leültünk a gép elé és megnéztük a pókhatározót. Nem volt nehéz felismerni, egy white-tailed spider (fehér farkú pók) látogatott meg minket, azon belül is egy hím példány.
Ez a pókfajta bár nem halálos kategória, azért nem is ártalmatlan. A csípése égő fájdalommal jár, a megharapott terület pedig később feldagadhat és viszkethet. Alkalmanként felhólyagosodás, némi elfekélyesedés is előfordulhat, illetve bakteriális fertőzés, a pók mérgének következtében.
Mindez azonnal döntött a sorsáról, készült két "rendőrségi" fotó, aztán kapott egy nagy adag Morteint. :o(



Az eset segített kicsit észbe kapnom, hogy hiába új a ház, bizony azért itt is vigyázni kell. Valamiért olyan képzetem volt, hogy pókok biztos inkább csak a régi házakban fordulnak elő, ahol sok a repedés, apró rések vannak a falon, tetőn, a kertben sok az átláthatatlan bokor és egyéb növényzet. Hát nem, a mi új házunkba is simán bejutott egy. Azóta persze az egész házat körbefújtuk kívül-belül. És biztos ami biztos, már a cipőmet sem veszem fel olyan gyorsan és lazán mint azelőtt, előtte inkább belenézek. Kérni fogunk majd professzionális irtást is, akkor nyugodtabb leszek :o)

5 megjegyzés:

Krisz írta...

Ooo igen, a pok nem nezi a haz epitesi datumat csak megy es bekoltozik. A jo ido miatt most eloszeretettel huzodnak meg a hazban, szeretnek husolni ok is. Az ausztral hazak nem hiresek a szigetelesrol, ajto alatt siman kilatni az ujepitesu hazaknal is, sot ha spotlamaptok van akkor az is szep veszelyforras. Ugyanis a white tail a tetoterben el leginkabb, mivel a kaszaspok a taplaleka (ebbol a szempontbol hasznos, de ha sok a kaszaspok a whitetail is bizony megszaporodik). Jobb ha a tetoterbe nem nezel fel, nemcsak a szigeteles mikentje, a pokok is elremiszthetnek egy eletre. Jobb nem tudni roluk es hinni az irtasban/fujasban. Cinikusan hangzik: fujni lehet oket, de kiirtani teljesen nem. Mondom en ezt ugy, hogy pokfobiam van, visitok ha latok egyet barmilyen meretben(mostmar flakonnal a kezemben persze), es ugy hogy mi is rendszeresen korbefujjuk a hazat. Megnyugtat. :)

Judit írta...

Szerintem a pest control sokat számít! Nálunk a múltkori körbeújás után, egy kb 3 centis csótány került elő valahonann, de csak agonizálni jött elő, itt feküdt már a hátán, csak épp a konyha közepén. Szegény Tomi találta meg, és nagyon sírt, közben kiabálta, hogy Póóó-Póóóó! Szóval a rovarírtó szakmember látogatása után szerintem azért nagyobb biztonságban lesztek... :)

Agi írta...

Teljesen igazad van Krisz az újépítésű házakkal kapcsolatban is, gyakran mi is csak ámulunk, milyen áron miket kínálnak (ez a luxusnak mondott faház, amiben lakunk is egy egész vagyon lenne, ha meg szeretnénk venni...)
Ja és a házban csak és kizárólag spotlámák vannak, úgyhogy most egy kicsit megijedtem. A pókoktól én is viszolygok, otthon sem nyúltam volna hozzájuk semmi pénzért, de bántani soha nem bántottam őket sem. Itt viszont kénytelen vagyok :o(
Azt a huntsmant is sajnálom, aki csak rosszkor volt rossz helyen. De azóta is kiráz a hideg, ha csak rágondolok, milyen érzés volt meglátni a játszótéren azt a tenyérnyi szőrös pókot..

Judit: igen, ezek után bele sem merek gondolni, mik lehetnek itt még a falak mögött/fölött/között. Ahogy ez a ház is meg van építve, simán elhiszek bármit.

Judit írta...

Szia! Meghívtalak egy játékba, ha van kedved, nevezz meg 5 könyvet, amit 2008-ban olvastál, és tetszett. :)
Ja, és add tovább 5 bloggernek!

[url]http://gzajudit.blogspot.com/2009/01/knyvek.html[/url]

Névtelen írta...

Mi áprilisban indulunk kutyával együtt, akit pont ezért gondolom a kertben sem lehet tartani. És pont azért akarunk mi is új építésűbe menni, hogy ez ne fordulhasson elő, de látom teljesen mindegy..:-(