2008. október 8., szerda

Albérletkeresés + munka

Huhh, hol is kezdjem... Először is köszönjük a sok érdeklődő levelet, szurkolást!

Még csak egy hete érkeztünk Melbourne-be, máris rengeteg minden történt velünk.
Belecsöppentünk a sűrűjébe, intéztünk végre előfizetéses mobilokat, na meg ezerrel albérletkeresés, Márk meg közben ugye dolgozni is kezdett, nem is keveset, de erről írjon inkább ő:

Először is, azok a pletykák, hogy errefelé laza időbeosztásban, ráérős és kevés szakértelemmel rendelkező emberek lébecolnak ("1 heti határidőt adnak 1 óra alatt elvégezhető munkára" és hasonló hiedelmek), egyáltalán nem igazak. Legalább is annál a cégnél, ahol én dolgozom, nem.
Napi időelszámolás van, de van feladat is bőven. Nem sok időt hagytak az ausztrál pénzügyi sajátosságok feltérképezésére, vagy a gyártás modul adott verzión történő átismétlésére, mert egy hét után már megyek az ügyfélhez.
Amit viszont hozzá kell tennem, az a szervezettség. Általam még nem tapasztalt módon működnek a dolgok. Az, hogy Melbourne-ben négy tanácsadó támogasson 30 ügyfelet úgy, hogy emellett még új bevezetésekre is marad idő, az én eddigi tapasztalataim szerint példa nélküli. Nem beszélve arról, hogy a cégek nagy része hatalmas, tehát a velük járó munka is az kellene, hogy legyen. A majdnem 170 ügyfélre, és az évi 12-15 új projektre összesen 22 tanácsadó van a cégnél ausztrália szerte.
Szóval profi szervezettség és profi csapat. A csapatról dióhéjban, hogy már 10 éve foglakoznak ezzel a rendszerrel. Összehasonlitásképp Magyarországon a Microsoft keretei között ez csak 2004-ben kezdődött el.

Közben én (Ági) ezerrel elkezdtem az albérletkeresést. Először is, az ingatlanbérlés Ausztráliában baromi drága, ez össze sem hasonlítható a magyar árakkal, fölösleges is átszámolni.
Itt lehet böngészni, nekem legalábbis ez az oldal vált be a legjobban: www.realestate.com.au

Szinte minden esetben ingatlanügynökségen keresztül lehet csak bérelni, és általában
a.) meg van hirdetve egy megtekintési időpont a neten
b.) olyan is van, hogy "keys in office", amikor 100 dollár deposit és ID card ellenében odaadják a kulcsot egy rövid időre, és egyedül meg lehet tekinteni
c.) lletve a "by appointment", amikor időpontot kell kérni, és az ügynök kimegy veled (közben felmér).
(megj.: a külső kerületekben a b.) és c.) verzióval már nem találkoztam, sokkal inkább egy d.) esettel: ha nincs meghirdetve megtekintési időpont, akkor fel kell hívni az ügynökséget, jelezni az érdeklődést, és ha összejön annyi ember, hogy érdemes legyen az ügynöknek kimenni, akkor küldenek sms-t az időpontról)

Ha tetszik az ingatlan, az ügynöktől a helyszínen kell kérni egy application form-ot, és megpályázni. Ez egy több oldalas, elég sok kérdést tartalmazó formanyomtatvány (irodánként változó, de mindenképp nagyon részletes, és mindent ki kell tölteni rajta, különben el sem bírálják) Ehhez csatolni kell a referencialeveleket, néhol a friss fizetési papírokat is, egyebeket.
Alapszabály, hogy csakis megtekintett ingatlanra lehetett pályázni (volt egy ingatlan, ami baromira tetszett a sok fotó alapján és szuper helyen is volt (bejártuk azt a környéket), de a meghirdetett megtekintés még Melbourne-be érkezésünk előtt volt - az ügynök ilyenkor nem enged pályázni, saját felelősségedre sem. Ha nem felel meg senki, aki ott volt a megtekintésen, akkor majd meghirdetik újra és értesítenek)

Az ingatlanügynökre tett benyomás rengeteget számít; ő az első szűrő, ő áll csak kapcsolatban a tulajdonossal, és azokat továbbítja neki, akiket méltónak talál, elmondja a véleményét, aztán a tulajdonos dönt majd. Háziállatot nem látnak szívesen (ennek mértéke változó, a "prefer no pets"-től a sima "no pets"-en át a "strictly no pets"-ig terjed) "No kids"-et természetesen nem tüntethetnek fel, de a valóságban nyilván szívesebben adják ki az ingatlant egy szimpi gyermektelen kétkeresős párnak, mint egy kisgyerekes családnak, ahol a gyerekek esetleg majd mondjuk zsírkrétával rajzolnak a falra, vagy gyurmáznak a szőnyegen.

A fentiekből már kiderül, hogy a frissen érkezetteknek, ausztrál előélet, ausztrál referenciák, ausztrál számlatörténet, munkahely nélkül meglehetősen csökkennek az esélyeik. Általában több hét/hónap is eltelhet (3 hónapról is hallottam már), mire sikerül egy albérletet megszerezni, ez változó és a szerencsén is sok múlik.

OFI (open for inspection) időpont hétközben van, általában délután 5 körül, és/vagy szombatonként. (és általában 15 perc a megtekintés, de gyakran csak 10, úgyhogy késni nem érdemes :o)
Mivel Márk abban a szerencsés helyzetben van, hogy azonnal dolgozni kezdett, csak a szombatok maradtak, mint lehetséges megtekintési időpont (hétközben este 7 előtt nemigen ér haza, de van, hogy csak akkor indul bentről...)

Minden létező szabadidőmben ingatlanbérlési lehetőségeket néztem, a Bayside-i kerületekben, meg Mt.Waverley-ben és környékén, meg a külső kerületekben, Narre Warren környékén is, minden nap úgy éjjel 1-ig. Milu miatt elsősorban házakat kerestünk; méretre szinte mindegy volt, jó nekünk a 2 szobás is, ha kulturált, jó helyen van (pl. vonathoz közel) és még megfizethető. A tapasztalatunk az, hogy a heti 300 dollár alatti ház még a külső kerületekben is lepukkant, beljebb meg olyan, amibe normális európai a lábát nem tenné be. Mutatok egy példát, ez pl. egy 2 szobás, heti 310 dolláros kis házikó konyhája, a belvárostól olyan 20 km-re:

(ide természetesen el sem mentünk, a fotó a realestate.com.au-ról van; de beljebb nagyon sok ilyet találtam, még 370-es kategóriában is. Gyakran nincs is egyébként egyetlen belső kép sem az ingatlanról, az esetek többségében nem véletlenül.. De még a külső kerületekben (35-40 km-re) is voltunk olyan, heti 350-es házban, amitől a fotók alapján sokat vártam, de végül csalódás volt és nem is pályáztuk meg. )

A belvároshoz közelebb, kb. 18-20 km-re főleg régi házak vannak, itt könnyen találni 2 szobás 1 fürdőszobásat is, míg a távolabbi, újabb kerületekben a 3-4 szobás a minimum.
A bérelhető ingatlanokra nagy az érdeklődés, amiket mi néztünk, azoknál olyan átlag 6-7 autó gyűlt össze (de gyakran hallani olyanról, amit a 10 perces vizit alkalmával 20-40 ember tekint meg)

Első melbourne-i szombatunkra 7 ingatlan megtekintését tudtam betervezni - több is lett volna, de sokszor egybeestek az időpontok, ott mérlegelni kellett. Az idő szűkössége miatt pontos menetrendet készítettem, szombat reggel pedig elkezdtük őket végigjárni.
A 7-ből végül 2-t pályáztunk csak meg, illetve egy lakást, ami kivételesen nem ügynökségen keresztül ment, hanem András egyik kolléganője hirdette (és ez a kis 2 szobás lakás volt egyébként a legdrágább ingatlan, amit néztünk, de a belvárostól csak kb. 20 perc vonatra, a tengertől pár utcára volt)
A megtekintendő ingatlanok kiválasztásánál fontos szempont volt az "available now", nyilván szerettünk volna minél hamarabb "sajátba" menni.

A hét első felében már reménykedtünk valami visszajelzésben, de már rögtön hétfőn meglepetés ért: minden megpályázott ingatlanunknál minket választottak :o))) (igaz, az egyiknél az esélyeinket növelendő, némi előre fizetést is felajánlottunk, de a többinél nem)
Úgyhogy már csak döntenünk kellett, hogy a külvárosban választjuk valamelyik házat, vagy a belvároshoz közelebb a kis lakást. Nagy dilemma volt, de végül az egyik külvárosi ház mellett voksoltunk. A ház háromszintes (legalsó szint a dupla garázs) és vadiúj, még soha senki nem lakott benne. Fantasztikus környéken van, csupa gyönyörű ház, jó dombos-panorámás részen, és ami nekem fontos volt, gyalogtávolságra van egy nagy piac, egy Safeway és rengeteg üzlet, éttermek, minden. A legközelebbi hatalmas bevásárlóközpont pedig biciklisúton is simán megközelíthető pár perc alatt. Mellettünk egy álomszép botanikus kert tóval, bbq sütőkkel, szuper játszótérrel, meg még két játszótér is van sétatávolságra. Jó levegő, csend, nyugalom, béke :o)
Igaz, hogy innen 1 óra Márknak a munkába járás, de vonattal megy, ami gyors, tiszta, kultúrált, és átszállnia sem kell, csak gyalog besétál. A vonatállomás nincs messze a háztól, odáig autóval megy (kb. 5 perc), ott pedig hatalmas parkolók vannak, ahol le lehet tenni egész napra a kocsit (ingyenesen), este meg a vonatról leszállva hazaautózni.
Mivel én Miluval elég sokat fogok itt és a környéken eltölteni, ezért olyan helyet választottunk, ahol tényleg jól érezzük magunkat, ahová öröm hazajönni.
A lényeg, ma aláírtuk a szerződést is 1 évre, és szombaton már költözünk is! :o))) Belső képek majd jövő héten jönnek.


Ezúton is köszönjük a Bogdanovits családnak, hogy felajánlották a náluk lakhatást a kezdeti időkre (amiből végül csak 2 hét lett, hála a gyors albérlettalálásnak) és minden segítséget!

11 megjegyzés:

sunseeker írta...

Sziasztok!

Gratulálunk a házhoz, nagyon szuper-ül néz ki!!!!
Érezzétek nagyon jól magatokat benne!!!

Puszi
Gabi&Zsolt&Dorka(sunseeker)

Erika írta...

Sziasztok! Gratula a házhoz! Nagyon szép. Nekünk is jó lenne! ;) Hamar, hamar belűről is képeket!! Puszi

Névtelen írta...

Sziasztok!

Tényleg nagyon szép kis "mézeskalács ház". :-))
Azt majd megtudhatjuk, hogy mennyibe is kerül ez hetente?
Mondjuk mi is inkább a külvárosi nagyobb, jobb, szebb környéken lévőt választanánk (ugyanannyiért). :-) Itt Budapesten is külső kerületben, egész normális helyen lakunk, és nekem is egy óra a melóbajárás, BKV-val. :-) Pedig "csak" 22-23 km.

Csak így tovább!!!

Csabi

Molnár Ágnes írta...

Hajrá, látom teljesen beilleszkedtek, nem csalódtam ti tényleg mindenhol megálltok a lábatokon. Nagyon helyes ez a ház, biztos sok-sok szeretet költözik majd be veletek, jó hangulat, és vidámság,
Millió Puszi
Ági!

JuditAu írta...

Olyan tényszerűen és mégis olvasmányosan írjátok le a dolgokat, hogy valóban hasznos infók vannak benne az idekészülőknek is!
És itt is gratulálok az új, önálló életetek első napjaihoz! Nagyon jól csináljátok, egyedülálló, hogy állást és házat is ilyen gyorsan, gördülékenyen találtatok! Csak így tovább, büszkék vagyunk Rátok!

És hiányoztok...

Encók írta...

Gratulálok!
Nem semmi, hogy ilyen gyorsan, ügyesen intézitek a dolgaitokat.
Remélem, hamarosan találkozunk!

Humanka írta...

Mi is gratulalunk!!! A haz jol nez ki, es mi kivancsiak vagyunk arra is, hogy merre van?

De nagyon ugyesek vagytok!!!

Agi es Kropi

bogdanovits írta...

Ez egy nagyon jó beírás. szerintem nagyon jól visszaadja a valóságot. Szerintem, nincs is olyan, hogy kultursokk. Ha valaki teszi a dolgát, tervez, utánajár, akkor bejön az, amit kibőjtölt. Minket is agyba-főbe dicsértek az elején, de annak örvendek, hogy ti is nagyon jól csináljátok. (intelem: a jogsiról ne felejtkezzetek meg)
András

Fiziék írta...

Gratula az új lakhoz! Így kívülről nagyon szép! Mint mindenki más, mi is nagyon várjuk a képeket! Ja és melyik részen van??

Pista írta...

Mi is gratula az új házikóhoz, nagyon szépnek tűnik. Majd megtudhatjuk, hogy mennyibe kerül hetente?
PIsta & Szandra

Névtelen írta...

Szép házikó! És a fotó is.

Gratula!

Üdv.:

Lacus